2014-09-30

Szeptemberi kedvencek és könyves zárás

Elhatároztam, hogy nem fogok az időjárásról fecsegni, helyette inkább belevágok a havi kedvenceim ismertetésébe. 
Olvasmány-téren mindenképpen a Születésnap után viszi az első helyért járó díjat, több mint egy hete befejeztem, de újra és újra eszembe jut, szerintem még sokáig nem fogok tőle szabadulni, és ezt nem rossz értelemben mondom. Lionel Shriver egy vadállat, és hiába gondolkozom öt perce azon, hogy mi értelmeset írhatnék még erről a regényről, csak közhelyes klisék jutnak az eszembe, és egyik sem méltó a könyvhöz. 
Át is térek inkább a zenére, mert az egyik számot, amit ronggyá hallgattam a hónapban, valamiért ehhez a könyvhöz kapcsolja az agyam. A Foster the People-től eddig egyedül a Pumped Up Kicks-t ismertem, ám nemrég elkezdtem tovább ismerkedni velük, és annyi jót találtam! Mind közül a Call It What You Want a kedvenc (3 éves szám, úgyhogy bocsi a naprakészségem miatt), most is ezt hallgatom, nem tudom megunni. És fogalmam sincs, hogy miért a Születésnap után jut róla eszembe. 


A másik, ahogy nézem, egy éve került ki a jutubra, de valamiért hozzám ez is csak most jutott el. Ráadásul egy szinte klasszik fiúbanda, méginkább ráadásul egy (két) kilencvenes évekbeli diszkósláger feldolgozása, eleinte húztam is a szám, aztán inkább megadtam magam. Bastille - Of the Night. 



Ami a bjutikontentet illeti, simán belinkelhetném az őszi illatos vasárnapi posztomat, abban mindent megtaláltok. Rajtuk kívül két dolgot említenék meg, az egyik az NYC palettácska, amit nagyon sokáig kerülgettem, de most, hogy az egész NYC standot kiszórják a Rossmannból, és röhejes áron árulják a termékeket, hirtelen felindulásból elhoztam, és már a szürkés-kékes-lilás színért (jobbról a 2.) megérte! Többnyire a két középső színt használom, bár a rózsaszín nem túl pigmentált, azért gyönyörűen mutatnak együtt meg mondjuk egy kék szempillaspirállal. A legsötétebb szín nagyon porol, a többi viszont egyáltalán nem, úgyhogy ennek a vételnek most örülök. 
A másik nagy kedvenc a hónapban a vörös rúzs, de nem akárhogy! Kinél másnál, mint Essie Buttonnál láttam egy csodás Burberry sminket, ebben a videóban megtekinthetitek ti magatok is az elkészítését. Én csak nagyjábóli következtetéseket vontam le belőle, tehát például eszem ágában nincs csillogó primert + bb krémet + alapozót egymásra halmozni, a lényeg a szem és a száj. A szemekre szinte alig kerül valami, jelen esetben egy Burberry pirosító, ami egy sötétebb bőrszínű árnyalat, és nincs szempillaspirál!!!44!4! Ez utóbbi tény számomra teljesen ideális, mert szerintem én vagyok az egyetlen sminkkedvelő lány a földön, aki azt egy szükséges rossznak tartja. Kell meg minden, de nyomorultul elhelyezkedő és olajos szemhéjamnak és szemöldökcsontomnak köszönhetően ide-oda kenődik, még a vízálló is, úgyhogy sokszor csak a külső pillákat festem ki. Na de ha egy burberrys sminkes guru azt mondja nekem, hogy nem kell spirál, akkor nem kell! Végül jöhet a vörös-bordó rúzs, nálam ez vagy a Rimmel Moisture Renew 500-as árnyalata, vagy a tűzpiros Apocalips (a másodikat jobban ajánlom, és a képet nézve ugyan hihetetlen, de nagyjából egyforma színük van). Jesszus, ennyit írni egy végtelenül egyszerű sminkről! (A miheztartás végett: nem használtam Burberry termékeket:))

Végül egy kis teakontent, szeptemberhez méltóan. Kizárólag olyan teát iszom, amit lehet és érdemes is tejjel fogyasztani, erre pedig mi sem alkalmasabb, mint egy jó fűszeres chai. Nemrég kipróbáltam egy instant, tejben elkeverendő változatot, de nekem az nagyon tömény tejes, és kicsit illúzióromboló, hogy még csak nem is próbál hasonlítani egy teára. Maradok inkább a jól bevált dm-es rooibos chaiomnál, és abból jöttem rá, hogy mennyire imádom, hogy folyton észrevétlenül elfogy a bögréből! 


Egyetlen könyvet szereztem be a hónapban, ez a Fantomfény, a Déli Végek-trilógia befejező része. Már el is olvastam meg írtam is róla (ügyes kislány). Továbbra sem érdekel a könyvvásárlás, még igyekszem kiélvezni az ebből az állapotból hátralevő időt. 

Bocsánat, de linkeket most nem fogok tudni beszúrni a többiek könyves zárásáról, mert hétfőn írom ezt a bejegyzést, aztán majd jól beidőzítem; illetve a kommentekre is majd vasárnap tájékán fogok tudni válaszolni.

2014-09-28

Vasárnapi relax #5 - Őszi illatok

Rövid úton meguntam a citromos-mangós-barackos vonalat kenceillat-téren, ahogy beköszöntött a hideg idő, eleve az agyam olyan tévútokon jár, hogy azt hiszi, majd a vanília meg a mandula jól felmelegít a fűtetlen fürdőszobában. Igyekszem gőzerővel elhasználni egy-két maradék tusfürdőt/testápolót, de van, amit elraktam jövő nyárra; ugyanígy kerültek elő rég elfeledett magos-édes illatú termékek a fiókok és táskák mélyéről, meg persze ezt-azt be is szereztem.


Nézzük először a testápolós cuccokat. Végre-valahára elővettem a nagy kiszerelésű, bontatlan(!!) The Body Shop sheavajas testvajat, amit még talán nyár elején vettem egy akcióban, és azóta hozzá sem nyúltam, mert gondoltam jó lesz ez majd a hidegben. De még milyen jó! Először is az illata nagyon "mély", egyszerre picit vaníliás-édeskés, közben viszont van valami szörnyen kifinomult illata, amit nem tudok meghatározni, de néha már egy picit sok is, főleg, hogy nagyon sokáig érződik még a bőrön. A testvaj állaga elég kemény, tényleg vajszerű, ami most, hogy kezdődik a viszketős időszak, különösen hasznos. Úgy tűnik, hogy a szintén TBS White Musk Smoky Rose parfümöt nem sikerült megunnom tavaly, ha lehet, még nagyobb lelkesedéssel fújom magamra reggelente. Mint láthatjátok, már elég kevés van az üveg alján, és nekem annyira bejött ez az illat, hogy muszáj lesz újravennem. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinél ekkora telitalálat volt ez a Smoky Rose, de engem az sem zavar, ha valahol szembejön egy másik lány parfümfelhőjének formájában. A Dove nem tartozik a kedvenc márkáim közé, viszont ez a Purely Pampering tusfürdő-vonal nagyon jól sikerült! Jelenleg a mandulás lakja a fürdőszobámat, de a pisztáciásat is nagyon szeretem, igazi vigasztaló illatok, ráadásul iszonyúan krémesek. Néhány Rossmannos kör után jött velem haza ez a vaníliás Morgan kézkrém, az után esett a választásom rá, hogy végigszaglásztam nagyjából az összes fellelhető és kinyitható kézkrémet, de egyiknek sem tetszett az illata. Ez díszdobozban kapható, ezáltal nem szaglászható, de úgy gondoltam, 500 Ft-ért talán nem lövök mellé annyira. Az állaga messze nem a téli aszályra lett kitalálva, szerintem a mostani papayás Baleám is sűrűbb ennél, az illata viszont nagyon kellemes, nem egy fullasztó vanília, inkább olyan nyárias. Szóval a célnak pont nem felel meg, így még mindig keresem a megfelelő kézkrémet. :)


Nyaktól felfelé. Előkerült egy Himalaya Herbals kakaóvajas ajakápoló, ami most valahogy sokkal jobban tetszik, mint akkor, amikor megvettem. Ajakápoló téren szörnyen finnyás vagyok, többnyire a kevésbé emberbarát összetevőket tartalmazó verziók válnak be, illetve az olyan keményebb állagú cuccok, mint például ez is. Az illata édeskés-kakaós, de nem túl tömény, most jól elvagyok vele. A Lush Popcorn ajakradír tulajdonképpen egy teljesen nélkülözhető termék, viszont ha egyszer megszagolta az ember, szerintem nem tud nélküle élni. :) Nekem lassan egy éve megvan, és még a fele sem fogyott el, igaz, ebben lehet szerepe annak is, hogy 1. nem használom minden nap, 2. a lushos rendeléseim mellé általában mindig kaptam valamilyen ajakradír mintát, és azokat igyekeztem folyton elhasználni. A Let the Good Times Roll hasonlóan imádnivaló illattal rendelkezik, engem a nyers mézeskalácstésztára emlékeztet. Róla viszont már többször is írtam, így most nem megyek bele egy újabb körbe. Az Aromax tápláló olaj is szerepelt már havi kedvencekben, most elsősorban az illata miatt került ide, ami szerintem leginkább a pisztáciára hasonlít, mellesleg nagyon meglepődtem, amikor először használtam, hogy mennyire imádom szagolgatni, ritka érzés ez természetes olajok esetében. Egyébként esténként az arcomra már csak olajat használok, ez az egyik, amit a bőrömre kenek. 


Sminkes posztot nem tervezek írni, viszont nemrég összeszedtem néhány igazi őszi körömlakkot, és felsorakoztattam őket. Alább láthatjátok az eredményt:

Van még néhány sötét hangulatú lakkom, de mire azokat is befotóztam volna, elment a nap.
A Rimmel Space Dustot nem magyarázom, telitalálat, két színem is van; A L'Orealokat most valami háromszáz forintokért kapartam össze a Rossmann akciós ládáiból, a barna egy az egyben olyan, mint a kedvenc Coloramám, nem baj, utánpótlásnak jó lesz, a szürke meg egyből szerelem lett. A Kiko szegény kezd sűrűsödni (tud valaki valami jó körömlakkhigítót?), de már megnéztem a Googe Maps street view-n, hogy hol van Cataniában a Kiko bolt, és garázdálkodni fogok. A Catrice gyönyörűséget az új szortimentből választottam, az igazi színét egy rétegben mutatja meg, kettőben túl sötét szerintem. A Rimmel egy piszkos mocsár szín, tavaly vettem, és teljesen jóban vagyunk, a pici, csillámos szürke Manhattan pedig ezer éve megvan, szinte biztos, hogy nem lehet már kapni, illetve a fedése sem annyira nagyszerű, de azért most itt a helye. 

Nyugtassatok meg, hogy ti is lecserélitek ilyenkor a fegyvertáratokat! :) Mivel vigasztalódtok a hűs időben?

2014-09-25

A Déli Legvégek

  Azon gondolkozom, hogy lehet, hogy még egyszer el kéne olvasnom a Fantomfényt ahhoz, hogy képes legyek írni róla, mert elég nagy katyvasz van a fejemben. Az is lehet, hogy mindhárom részt újra kellene olvasni, hogy kicsit tisztuljon a kép. Közben elolvastam két blogbejegyzést, és a megértéshez - vagyis inkább a belemagyarázáshoz - valamivel közelebb kerültem. 
Elvileg nem baj az, ha később is agyal még az ember egy történeten, és utólag passzít a képbe néhány hiányzó elemet, de most ez bennem egy kicsit erőltetetten zajlik, illetve jobban szeretem, amikor már olvasás közben is kimondottan élvezem a kirakózást és nem érzem magam teljesen hülyén.


Aggodalommal vegyes lelkesedéssel vetettem rá magam a könyvre, vicces volt, hogy épp 1-2 nappal korábban olvastam egy konteót az Eilean Mór-i világítótorony rejtélyéről, szóval emiatt duplán izgalmas volt nekem a tornyos szál, a szimbolika és a rejtélyes jelenségek körülötte. Az Eilean Mór-i épp csak annyival hátborzongatóbb, hogy valóban megtörtént.
A Fantomfényben különböző nézőpontok, különböző stílusok és különböző idősíkok váltják egymást, eleinte mégis úgy tűnik, hogy pislákol valami fény abból a világítótoronyból, talán kilyukadunk valahova. Azáltal, hogy visszatérünk a múltba, akár a világítótorony őrének nyomán haladva, akár az igazgató visszaemlékezései segítségével, rájövünk, hogy egészen egyéni motivációk hajtanak mindenkit, illetve hogy egyes szálak valamikor találkoznak/találkoztak. 


Remélem senki nem kap epilepsziás rohamot
Folytatódik tovább Szellemmadár és Kontroll útja is, de úgy éreztem egy idő után, hogy már nyakig gázolunk a gazban és nem nagyon láttam kiutat a bozótból. Nem mondanám, hogy nem kapunk válaszokat, szóval nem kellene elégedetlenkednem, de sci-fin annyira nem edzett lelkem reménykedett abban, hogy nem lesz ennyire elszállós a befejezés, kicsit kevesebb lénynek, megmagyarázhatatlan jelenségnek, látomásnak, időbeli kutyulásnak jobban örültem volna. Ez viszont teljesen szubjektív, földhözragadt ember vagyok, ezért is szerettem jobban az Expedíciót vagy akár a Kontrollt, még akkor is, ha ezek is tartalmaztak bőven furcsaságokat - végülis ez a lényeg. 
Hosszas eszmefuttatás és más recenziók olvasása után arra jutottam, hogy a lényeg az X Térség megismerhetetlenségében rejlik, abban, hogy mindenkit máshogy változtat meg, talán mert mindenki másképp közelít hozzá. Csak ez a végkövetkeztetés nekem annyira erőltetetten jött, hogy nem tudok neki kellőképpen örülni. 


A Kontrollból elég hamar kiderült, hogy mire föl a nyúl a borítón, most a bagolyra kicsit várni kell, de imádtam azt az állatot, és a sok szál közül a világítótorony-őr története után talán az tetszett a leginkább, amelyikben Ő szerepelt. Esküszöm, ez a bagoly volt a legemberibb dolog az egész könyvben, ami persze kicsit creepy, főleg ha tudjuk, milyen kontextusban szerepel. 

Nem vagyok egy notórius újraolvasó, de szerettem annyira az Expedíciót és a Kontrollt ahhoz, hogy egyszer végigmenjek újra az egész trilógián, hátha valamit felfedezek, ami fölött elsiklottam eddig. Változatlanul az Expedíció a kedvencem a három rész közül, az éves top tízbe biztosan bekerül. Egyébként nem gondolom, hogy Vandermeer elrontotta a befejezést, inkább azt gondolom, hogy annyira nem vagyok kompatibilis vele. És még ennek ellenére is nagyon szeretem ezt a sorozatot, örülök, hogy annak idején beleszerettem a ikszes borítóba, és külön köszönet az Agave Kiadónak, amiért ilyen szépen lekövette az eredeti megjelenéseket. 

Jeff Vandermeer: Fantomfény (Déli Végek-trilógia 3.)
Agave, 2014

2014-09-15

The Autumn Book Tag

Újabb taget fedeztem fel könyves témában, Tekla volt kedves továbbadni nekem, úgyhogy kitöltöm. A téma az ősz és a halloween, és bár lehet, hogy nem én vagyok a tag legideálisabb alanya (műfaji megkötések miatt), azért nekem nagyon tetszik ám.

1. Mit szeretsz legjobban az őszben? 
Csakis a szeptembert. :) És leginkább azt, hogy elkezdek más illatok, ízek, ruhák, zenék, könyvek, tájak, blabla után vágyakozni. És hogy újra van indokom Pumpkin Spice Lattét készíteni meg Chai Lattét inni (házi verziókat). 

2. Mely könyvek emlékeztetnek a polcodon arra, hogy ismét iskolába jársz vagy a megboldogult iskolás napjaidra? 
Hála a jó égnek nem vagyok már iskolás, nem is jut eszembe erre a témára rímelő könyv a polcomról. (A tankönyveket meg nem hoztam már magammal az Önálló Életbe, alig volt pár egyébként.) 

3. Mondj egy könyvet a polcodról, amelynek a borítója az ősszel kapcsolatos! 
Alma Katsu: Halhatatlan. Ahelyett, hogy elmagyaráznám, hogy néz ki, inkább beszúrok egy képet.


Teljesen odavagyok ezért a sorozatért, és folyton reménykedem, hogy egy szép napon azt olvasom majd az Agave fb oldalán, hogy még idén jönni fog a harmadik rész. 

4. Melyik a kedvenc horror/thriller/Halloween történeted? 
A helyzet az, hogy egyáltalán nem olvasok se horrort, se thrillert, utóbbiból legfeljebb a Holtodiglan / Mielőtt elalszom - vonalból, de szerintem a kérdés nem rájuk vonatkozik. Viszont akárcsak Theodora, én is tervezem elolvasni Agatha Christie halloweenes könyvét, a Halloween és halált.

5. Melyik a kedvenc horrorfilmed? 
Felnőtté válásommal egy időben kinőttem a horrorfilmekből és elkezdtem tőlük tényleg félni, úgyhogy azóta nem is nagyon nézek ilyet. A kedvencem talán A kör.



6. Mely könyv megjelenését várod az idén ősszel? 
Erről írtam nemrég egy bejegyzést, az ott szereplő könyvek közül talán Nic Pizzolattótól a Galvestont. 

7. Mutasd meg a könyvet, amelyet a leginkább el szeretnél olvasni ősszel! 

- persze megint nem jutott eszembe a szerző neve -
Aki már olvasta, imádja, aki még nem olvasta, az majd akarja, úgyhogy alig várom, hogy visszahozzák a könyvtárba.

8. Melyik (könyv alapján készített) film megjelenésére vársz a leginkább idén ősszel? 
Majdnem leírtam, hogy egyikre sem, ugyanis nem szoktam filmet nézni. Aztán rájöttem, hogy a Holtodiglanra mindenképpen be akarok húzni valakit.

Aki magáénak érzi ezt a taget (is), ne habozzon kitölteni, nem jelölök meg senkit (ez úgy hangzik, mintha egy kan macska lennék), aki szereti az őszt és van ideje/kedve, hajrá, én el fogom olvasni. :)

2014-09-10

Tetszések: Tolvajok tele

Csodaszériám van egy ideje, ez is ritka. Minden könyv tetszik, amibe belekezdek, a lelkesedésem soha nem látott magasságokban nyargal, láthatjátok, hogy még a posztjaim is egészen besűrűsödtek.
Jelenleg is két nagyszerű könyvet olvasok, és a legutóbbi három is annyira betalált, hogy kezdek magamra büszke lenni, amiért ilyen hihetetlenül fogékony vagyok ennyi különböző műfajra és témára. Eredetileg két könyvről terveztem írni egy poszton belül, de úgy éreztem, nem lenne méltó a Tolvajok telére nézve, ha mellette elkezdenék értekezni egy New York-i limonádéról.

David Benioff: Tolvajok tele  

Néhány előjegyzésért mentem be a könyvtárba, viszont volt egy negyedórányi szabad percem, úgyhogy ledobtam a táskát és körbenéztem a polcokon. Észrevettem, hogy a Tolvajok tele ott feszít egyből két példányban, meglepődtem, hogy milyen rövid, valamiért azt hittem, hogy ez egy robosztus darab, ráadásul egyéb előítéleteim miatt le is mondtam róla, szerintem különben biztosan az is közrejátszott, hogy kevertem a Téli mesével, amit viszont tényleg nem akarok elolvasni (főleg azóta, hogy valaki egyszer azt írta, hogy aki kiakadt a Lost utolsó részén, az inkább hagyja ki).:)

A külsőről csak annyit, hogy sikerült a legtalálóbb és legízlésesebb borítót átvenni, és főleg nem készíteni egy abszolút irrelevánsat (sosem fogom megbocsátani A hóleányt, de az egy másik kiadó). 
A belseje meg... már a bevezetésnél felcsillant a szemem, amikor Benioff (igen, a Trónokharcás) röviden vázolja a motivációit és a regény születésének a körülményeit, szerintem még sosem élveztem ennyire előszó-olvasást. Tőlem aztán maradhattunk volna Floridában is a nagyszülők nyaralójában, de nemsokára Leningrádban találtam magam, ahol a hősünk, Lev, talán még nem érzi az ostrom súlyát, illetve nyilván ebben az első fél évben senki nem mer arra gondolni, hogy ez akár évekig is elhúzódhat. Úgy dönt, hogy nem menekül vidékre a családjával, inkább részt vesz a "kalandban", és a városban marad. Miközben lootol egy halott német katonát, elkapják, és az egész folyamat vége az, hogy egy nő- és adrenalinfüggő dezertőrrel, Koljával neki kell vágniuk Leningrádnak, hogy egy katonai felsőbbség lányának az esküvői tortájába szerezzenek 12 darab tojást. Már a küldetés elején nyilvánvaló, hogy nagyjából a lehetetlenre vállalkoztak (nem mintha lett volna választásuk), közben az olvasó kap egy nem túl fincsi ízelítőt a helyi specialitásokból. Közhely, amit írok, de sokszor azt hittem, már nem jöhet ennél rosszabb, ennél gyomorforgatóbb, aztán szembesültem néhány német kegyetlenségével, igaz, ez a szó nem írja le kellőképpen azt, ami történt. 

"Még ma, amikor azoknak az arcát is elfelejtettem, akiket szerettem,
még ma is emlékszem annak a kenyérnek az ízére."

Oké, ennyi szörnyűség, és mégis imádom ezt a regényt, mégis hogy lehet ez?

Úgy, hogy egy pillanatig sem lehangoló a történet, sőt olykor igazán vicces, a fiúk szerethetőek, és nagyjából minden szereplő szerethető, még a végén egy pillanatra a boss fightos német tiszt is (loot, küldetés, boss fight - vagy én kockultam be, vagy DB az, vagy minden könyv erre a sémára épül, csak eddig nem vettem észre). Nyugi, nem arról van szó, mint a Sorstalanságban, hogy meglátja Kolja vagy Lev a szögesdróton megcsillanó naplementét és gyönyörködik benne egy sort, hangulatában inkább Az élet széphez hasonlítanám, csak jóval kevesebb ripacskodással. Igen, azt hiszem, pont ugyanazt a katartikus élményt adta nekem a Tolvajok tele, mint az a film, annyi különbséggel, hogy Szentpétervár ostromáról annyit tudtam csak, amennyit általános iskolában meg az egyetemen megtanítottak (gimiben nem jutottunk el addig...), a holokausztról meg már így is többet olvastam és néztem, mint amennyit szerettem volna, szóval nekem ez egy érdekes történelmi leckével is felért, szépen becsomagolva. 

Ez az a könyv, amiről nem tudom elképzelni, hogy valaki ne szeresse. Tudom, kivételek mindig vannak, én is szoktam kivétel lenni. Sokszor. :) Biztos vagyok benne, hogy most a felét sem tudtam átadni abból, amit a regénnyel kapcsolatban érzek, de magamat legalább annyira sikerült felhergelnem, hogy leszedjem a Majdnem kedvences polcomról és helyette inkább megnyomjam a Kedvencem gombot.

Ui.: Egy valamit nem értek. Több bejegyzésben és értékelésben is említi(te)k, hogy ha a végén újra elolvasod a bevezetőt, minden más értelmet nyer. Szóval én lehet, hogy 1. megint nagyon hülye vagyok és nem látom a lényeget vagy 2. túl jól emlékeztem az előszóra, mert nekem másodjára olvasva sem adott új infót. Nem tudom, mennyire lehet spoilermentesen értekezni erről, de ha valakinek van ötlete, hogy mi fölött siklottam el, ne habozzon tudatni velem. :)

2014-09-08

Közelgő izgalmas megjelenések

Végre összegyűlt annyi várható és friss megjelenés, hogy érdemes legyen bejegyzést kanyarítanom a tiszteletükre, persze ez nem jelenti azt, hogy be is fogom szerezni az összeset, tudjátok jól, hogy nem vagyok olyan. 

Nic Pizzolatto: Galveston (GABO)
Tegnap bukkantam rá valahol egészen véletlenül, és lelkesedésem oka nem más, mint a szerző kiléte, az ő nevéhez fűződik a True Detective sorozat, amire korábban titeket is próbáltalak rábeszélni. A helyszín Texas és Louisiana, és ez a tény sokkal jobban felcsigáz, mint a várható cselekmény, ami egy végrehajtó és egy prosti menekülésére épül. Ha sikerül Pizzolatónak olyan hangulatot varázsolnia a 284 oldalra, mint ami a True Detective-ben annyira megfogott, nyert ügyünk van.

Anna Gavalda: Édes életünk (Európa)
A Gavalda-rajongók végre kapnak egy friss-ropogós regényt, én pedig egy olyat, aminek a fülszövege valamennyire beindítja a nyálelválasztásomat. Csak az Együtt lehetnénket olvastam az írónőtől, a többi könyve valahogy nem hozott annyira lázba, hogy elolvassam őket, túl szenvedősnek tűntek. Ha nem volt még meg az Együtt lehetnénk valakinek, javaslom, hogy sürgősen pótolja az elmaradást, én annak ellenére is imádtam, hogy Párizs sosem vonzott, a francia kultúra pedig egyenesen taszít.

David Levithan: Nap nap után (Maxim)
Az aktívan tumblrözőknek bizonyára jó párszor szembejött már a szerző a dashboardon, én is így figyeltem fel rá. Olyankor mindig hisztizek egy sort, hogy bezzeg magyarul még nem bírták kiadni ezeket a könyveket, aztán amikor végre megjelenik, rájövök, hogy annyira nem is érdekel talán. Erre most azért egészen kíváncsi vagyok, remélem, hogy ez a minden-nap-más-testében-ébredős jelenség nem fog túl sok technikai kérdést felvetni bennem, nálam az ilyen problémákon szokott elhasalni a lelkesedés.

Erik Axl Sund: Bomlás (Libri)
Teljesen kedvet kaptam a krimiolvasáshoz, főleg a skandinávokhoz. Ugyan tegnap fejeztem be A tetovált lányt angolul, és tisztában vagyok vele, hogy semmi nem érhet a nyomába, még mindig nem lett elegem a csípős hidegből és a sötétségből. A Bomlás egy új thrillersorozat első része, amelyben a nyomozás során egy pszichoterapeuta is közreműködik. A borító hátborzongató, remélem, a történet is az lesz. Ha értesüléseim nem tévednek, a második rész is megjelenik még 2014-ben.

Austin Kleon: Mutasd meg magad! (HVG könyvek)
A Lopj úgy, mint egy művész! nálam nagy sikert aratott, gondolatébresztő és kreativitás-serkentő rövid könyvecske, amiről azóta sem sikerült bejegyzést összehoznom, pedig megérdemelné. A Mutasd meg magad! a következő lépcsőfok, ami a szellemi termékünk népszerűsítésének folyamatára épül. Kérdezhetnétek, hogy mi a szellemi termékem, és mit akarok annyira népszerűsíteni, igazából semmit, de bízom abban, hogy a szerző megint előáll pár okosságal, amit elraktározhatok a buksimban.

Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai (Kossuth)
Tavasszal olvastam a Füst és csont leányát, a sorozat első részét, ami nagyon jól esett egy olyan időszakban, amikor minden második könyvet félbehagytam. Hangulatos urban fantasy Prágával és a kék hajú lánnyal, Karouval. Van egy olyan érzésem, hogy ez is olyan sorozat/trilógia lesz, amiből az első rész lesz a kedvencem, de ezt már megszokhattam, ritkán írja felül az élet ezt a tendenciát. Kíváncsi vagyok, hogy a Vér és csillagfény napjaiban visszatérünk-e Prágába, sokat dobott a helyszín Karou történetén.

Egyelőre őket szedtem össze, az idei év utolsó nagy dobását, a Selyemhernyót nem vettem még bele a listába, mert csak decemberben érkezik, addig ki kell bírnunk Cormoran nélkül. Van miből válogatni addig is, magamnak elsősorban a saját példányok pusztítását tűztem ki célul, úgyhogy inkább nem írom le, hány előjegyzésem van a könyvtárban.

2014-09-07

Válaszolni is szeretünk, nem csak listát gyártani

Köszönöm Horsegirlnek a jelölést az alábbi kérdőív kitöltésére, nem tudom, létezik-e még olyan könyvesblogger, aki ne töltötte volna ki, hát nehogy már én maradjak ki belőle.

Szoktál nassolni olvasás közben?
Nem, az ágyban olvasok, és ott általában ritkán eszem. Fruit Ninjázni szoktam olvasás közben, ami elég erősen rontja a haladási esélyeimet.:)

Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?
Hmm, sört. :) Tényleg.

Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?
Nem értem a kérdést. :D 

Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyvet bárhol?
Mivel lusta vagyok, ezért mindig azt mondogatom magamban, hogy na, ha elérek a fejezet végéig, akkor kimegyek pisilni/vízért/macskát etetni, de aztán általában akkor is lusta vagyok felkelni, végül amikor már valamelyik tevékenység halaszthatatlan, akkor lecsapom a könyvet, akárhol is tartok.

Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha idegesítő regényt olvas?
Nem, olyan ember vagyok, aki aránylag lassan ismeri be, hogy az adott könyv nem neki való, de amikor ez megtörténik, akkor legfeljebb a könyvjelzőt hajítom arrébb megkönnyebbülten.

Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?
Nagyon ritkán. Most, hogy elkezdtem angolul olvasni, még így sem jellemző. Hiszek abban, hogy ha sokszor előfordul egy szó, akkor megértem egy idő után a jelentését, viszont ha kikeresném a szótárban, másnapra elfelejteném. 

Mit olvasol most?
Szokás szerint többet egyszerre: Születésnap után, Fantomfény és a The Girl With the Dragon Tattoo, de ezzel mindjárt végzek (nem emlékeztem különben, hogy miután kiderülnek a Nagy Rejtélyek, még 100 oldalon keresztül tart a könyv). 

Milyen könyvet vettél legutóbb?
A Tündérkrónikák 1-2. részét egy molytól.

Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra?
Szinte mindig este olvasok az ágyban, lefekvés előtt, ez jelenthet fél órát, de akár hármat is. Szeretek úgy olvasni, hogy nem kell azon feszülnöm, hogy jaj, még ezt meg azt el kell intéznem.

A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?
Rávágom, hogy az egyrészeseket, viszont van néhány sorozat, főleg trilógia, amit annyira szerettem, hogy soha nem jutott eszembe azon bánkódni, hogy miért több részből áll. 

Van olyan könyv, amit mindig előrehozol és szeretettel ajánlasz mindenkinek?
Sajnos hajlamos vagyok a tukmálásra, szerintem a Zombiháborút előszeretettel ajánlgatom, talán azért, mert akkora kellemes meglepetés volt a számomra. De Szerb Antal népszerűsítése is az egyik misszióm. 

Hogy rendszerezed a könyveidet?
Sehogy. Vagyis ez nem teljesen igaz, az újabb könyveim az újabb, és láthatóbb helyen levő polcon vannak, de nincs tematika, max annyi, hogy a sorozatok részei egymás mellett legyenek. 

Még egyszer köszönöm a kérdéseket, bár fogalmam sincs, honnan indult a kérdőív, tudja valaki? :)

2014-09-05

Akkor legyen egy őszi könyves lista is, hátha lesz belőle valami

Egyre közhelyesebbnek érzem az évszakok váltakozására építeni a blogos tartalmat, mégsem tudok ellenállni neki. És ne is reméljétek, hogy ezzel a listával megússzátok az őszi okoskodást! Jelenleg az alábbi könyveket érzem olvasásra esélyesnek a következő három hónapot illetően:

Benedek Szabolcs: A vértanú

A vérgróf tetszett, A vérgrófnőt totálisan imádtam, már amikor azt befejeztem, rögtön kezdtem volna bele ebbe, de olyat nem szoktam. Az értékelések alapján ugyan élvezhetőségben elmarad a többi kettő mögött, én azért mindenképpen szeretném befejezni a sorozatot. Ősszel amúgy is jobban vonz a magyar irodalom, illik ezt kihasználni. Ha már vámpírkodás - a Drakula elolvasásával is kacérkodom, úgyis ott van a polcomon.

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről

Ha fegyvert fogtak volna a fejemhez, akkor se jutott volna eszembe a szerző neve, mire eljutok a könyvig, csak megjegyzem. Régóta szeretném olvasni, mert többen is nagyon szerettétek, már épp gondolkoztam azon, hogy egye fene, megveszem, de végül a könyvtár megelőzött. Imádok mindent, ami sziget, a levélregényeket is szeretem, bár nem megszállottan, illetve bízom a kedves bloggertársaim ízlésében. :)

Jussi Adler-Olsen: Nyomtalanul

Rájöttem, hogy ha skandináv krimit vagy egyéb műfajú regényt olvasok, az szinte mindig svéd. Dán soha. Ezért döntöttem úgy, hogy nekiveselkedek egy újabb krimisorozatnak, amely a címkék alapján Dániában játszódik. Ezekben a sorozatokban különben az a jó, hogy bármikor félbe lehet hagyni őket (nyilván nem az adott kötet közepén). És három perce már azt is tudom, hogy a szerző nem nő, hanem férfi.
Jeff Vandermeer: Fantomfény

Kicsit csalok, mert ebbe már bele is kezdtem, eddig nagyon-nagyon szeretem ezt a trilógiát, az utolsó rész olvasást pedig kíváncsisággal vegyített aggodalom fogja kísérni, nagyon remélem, hogy értékelhető befejezést kapunk. Vicces, mert épp a napokban olvastam egy világítótornyos rejtélyről a konteóblogon, vártam is, hogy megérkezzen a könyv, aztán visszatérhessek a másik furcsa világítótornyomhoz. 

Alan Bradley: De mi került a pitébe?

Valamiért olyan érzésem van, hogy nem ez az első tervezgetős poszt, amibe bekerül a Pités könyv. Már előre látom, hogy Halloween tájékán rohadtul rám fog törni a vágy, hogy elolvassam. Tudom, hogy Flavia túl fiatal és ehhez képes túl okos, de ezen igyekszem majd túltenni magam, végül is az Addams Family-s kiscsaj is milyen fiatal volt, egyből ő is jutott eszembe a borítóról. Most különben úgy ennék pitét, akármilyet. 


Aztán ott van az, hogy kéne angolul olvasni - bár két könyv még folyamatban van, tök jó, ha ezeket is befejezem, illetve újraolvasásokon is gondolkozom, itt kettő jöhet szóba, a Keserű ébredés és A szél árnyéka

Remélem, máshol is látok majd hasonló bejegyzést, hogy aztán örömködhessünk decemberben, hogy hányat (nem) olvastunk el a tervezettek közül. :)

2014-09-04

Nemtetszések

Bár nem akarok nagyon negatívkodni, nem véletlenül nem írtam arról sem, hogy mi dühít fel egy könyvben, most szimpla közérdekből írnék két elég nagy csalódásról.

Elif Safak: Szerelem

Mivel Az isztambuli fattyút nagyon szerettem, és nemrég egy bejegyzésben szóba is hoztam, úgy éreztem, ideje, hogy újabb Safak-könyv kerüljön a kezembe. Kedvelem, ha egy regényben két idősíkon futnak az események, illetve mindenféle kulturális okosítás is csak a hasznomra lehet, ezért gondoltam, hogy a Szerelemmel fogom kezdeni - vagyis folytatni.
A jelenben Ella, az érzelmileg kissé igénytelen negyvenes családanya elvállal egy könyves munkát, amely során egy eddig ismeretlen író regényét kell értékelnie. Ez a könyv lesz a másik szál, amin elindulunk, a történet a XIII. századba, Anatóliába visz minket, ahol egy hittudós és egy dervis találják meg egymásban a lelki társat; a két ember és a környezetük reakcióit olvashatjuk a múltidéző fejezetekben. Ellát megváltoztatja a könyv, illetve az is, hogy egy elkeseredett pillanatában e-mailt ír a könyv szerzőjének, Aziznak. Eddig oké is lenne. 
De. A múltbéli szál totálisan tömve van vallási filozofálgatással, ami még csak hagyján lenne, ott van A rózsa neve, hasonló töltelékanyaggal, aztán hogy' imádtam. De ez, ez inkább valamilyen - cseppet sem hiteles - coelhói bölcselkedésbe megy át, ami átszivárog Azizon keresztül Ella életébe is, aki a hirtelen jött kapuzárási pánikban eléggé fogékony erre a maszlagra. Hősnőnk gondolkodásmódja 180 fokos fordulatot vesz, amit még akár el is hihetünk, ha valaki ilyen sokáig nyakig süppedve állt az unalomban és érzelemhiányban, viszont az már sokkal kevésbé valószínű, hogy egy Aziz szintű (értsd: spirituálisan elég fejlett) ember így felfigyeljen egy olyan nőre, mint Ella, illetve hogy egy különleges kapocs alakuljon ki köztük a virtuális térben, ami egyébként a lapokon keresztül egyáltalán nem jön át.
A fordítás, főleg a jelen szálé (két fordító dolgozott a könyvön, nem tudom, hogy az idősíkokat oszthatták-e fel egymás között, vagy miként zajlott a munka) elég döcögős, az elektronikus levelezés kifejezést szerintem elég kevesen használjuk például. 

Aki szereti az ilyen okosságokat, feltétlen olvassa el a könyvet:

"Ha szeretsz valakit, a legnagyobb dolog, amit megtehetsz érte, hogy megváltozol!"
Aki nem, bele se kezdjen. Viszont elgondolkoztam, hogy Az isztambuli fattyú emlékét ugye nem csak az idő szépítette meg? Főleg, hogy múltkor itt  próbáltalak titeket rábírni az olvasására. 



Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Felmentem a molyra, hogy lementsem a borítót, és látom, hogy elég nagy a baj velem, mert 90%-on áll a könyv értékelése. 
Grönlandról aránylag ritkán lehet olvasni, a Messzi Észak egzotikussága természetesen engem is rettentően csábított, bár várható volt, hogy nem egy jókedvű útleírásban lesz részem, szóval nem hiú ábrándokkal vágtam neki a könyvnek. 
A regény hangulata már az első oldalakon igazán baljós és komor, az ember érzi, hogy itt sok beteg dolog lesz még a hátralevő lapokon... és jól érzi. Viszont nem tudom hova tenni a könyvet, sok az ellentmondás benne szerintem. A stílusra ráfogom, hogy szépirodalmi, a jelenetek időnként hátborzongatóak, az emberek rohadnak kívül-belül, az egész könyv olyan komoly és komolyan is veszi magát. Az agymenés azon szintje ez, amit még a gyermeteg lelkem is el tud viselni, sőt teljes mértékben képes befogadni.
Folyamatosan ugrálunk az időben előre-hátra, biztos volt valami célja ezzel a szerzőnek, csak nem vagyok elég fogékony arra, hogy ezt fel is ismerjem. És aztán az egésszel olyan nagy gondban vagyok, mert most komolyan csak én érzem azt, hogy az eddig leírtakkal mekkora ellentmondásban áll az, hogy milyen kommersz szimbólumok kísérik végig az egész történetet? Asszem a végén a tűznél lett elegem, és néztem magam elé, hogy ezt az író tényleg úgy gondolja, ahogy én gondolom, hogy gondolja? És a legeslegvége? Ekkor jöttem rá, hogy valószínűleg végtelenül ostoba vagyok, vagy a vége felé már túl lustán olvastam, sorokat átpörgetve, de én az ilyen nagyon-csavaros-akarok-lenni befejezéseket egyáltalán nem kedvelem. Szóval a végére már eléggé felidegesítettem magam, csak az a baj, hogy nem írtam meg egyből a bejegyzést, mert mára már a fele bajomat elfelejtettem. 

Annyit azért megjegyzek, hogy A Végtelen-fjord prófétái nagyságrendekkel jobb könyv, mint a Szerelem, ki tudja, talán rosszkor talált meg engem. Néha azt éreztem, kevés vagyok ehhez a regényhez, aztán belegondoltam a gyengeségeibe, és úgy döntöttem, nem hagyom magam kevésnek érezni, még akkor sem, ha a nagy többség oda és vissza áradozik róla. 

2014-09-02

Napfényes Szlovákia...

Jó pár éve utaztunk busszal Krakkóba, Szlovákián keresztül, és akkor megjegyeztük az egyik barátommal, miközben a tájban gyönyörködtünk, hogy a legszebb dolog, amit az országban láttunk, az a szivárvány volt. Azóta is napfényes/festői Szlovákiaként emlegetjük a szomszédunkat, nyilván némi ironikus felhanggal. Persze a legszebb helyek nekem eddig kimaradtak, annak ellenére, hogy 20 km-re van tőlünk a határ, de gyanítom, hogy nem errefelé kell keresgélni, ha valami nagyon szépet akarunk látni. 

"Még jó, hogy nyáron jöttek, télen egy kicsit lehangoló."
/Eurotrip/

Nemrég felfedeztük, hogy létezik egy tigrisrezervátum a közelben, egy Egyházfa nevű településtől néhány kilométerre, úgyhogy e köré szerveztünk egy kisebb kiruccanást. Szép idő lesz, gondoltam, úgyhogy sortot húztam meg ujjatlan felsőt, de a biztonság kedvéért azért beraktam egy leggingst a szatyromba. Gabcikovónál szálltunk ki először, na ott egyből vettem is át, mert 18 fok volt a győri meleggel ellentétben. Megnéztük, ahogy lifteznek egyet a hajók a dunai zsilipnél, aztán mentünk tovább a szemerkélő esőben.

Nem annyira fotóznivaló környék, nekem mégis tetszett
Hajó lejött a lifttel
Erre a kóborkutyáknak pizza jár, több szelet
Kiszmadáár
Hajtottunk tovább a tigrisoázis felé, ami egyébként hétvégente van csak nyitva, akkor is déltől ötig. Készültünk tejszínhabbal, mert olvastuk a honlapon, hogy imádják, de nehogy növényit vigyünk, mert azt nem eszik meg. Belépő nincs, viszont adományos láda igen, de még csak annyit se nyögtek ki, hogy köszi, bezzeg előttem az osztrák bácsinak ott hajbókoltak, nyilván imádják a magyarokat. :)

A cicák igazi cicák, dörgölőznek, hempergőznek, labdáznak, tejszínhabot nyalogatnak. Sajna megsimogatni nem lehet őket, még a kicsi tigrist sem, pedig a bébim egy ismerősének tigrissimogatós képét látva nagyon rákészültünk. Gyönyörű állatok, de lusták, mint a rohadt élet, a kistigrist alig bírták előcsalogatni a házából, annyira szeretett volna még aludni.

Cicaaa
Giccs
Óvoda
Igazán méltóságteljes
Szerelem
Kert
LOST
A tigrisoázis után még elkanyarodtunk Jókára, ahol van egy helyes vízimalom a Kis-Dunán. Itt már kedvesebben álltak hozzánk, mert magyar volt az idegenvezető, de végig bennem volt a furcsa érzés, hogy nem szívesen látnak ebben az országban. Persze nem a magyarok... Végül a malom melletti part menti étteremben ittunk fincsi barna Fácánt meg hatalmas adag halakat ettünk, amiket hirtelen el is felejtettem lefényképezni, ekkor már bőven szakadt az eső, és reggel óta lüktetett a fejem, amin nem segített sem a hazaautókázás, sem a tele poci, úgyhogy otthon gyorsan alukáltam egy rövidet és belevetettem magam az Egy nap talánba. 





Hűűű, ezek mi vagyunk!