Elindult az új weboldalam!

A twitteres nyűglődéseimből meg az egyik Facebook-posztomból már sejthető volt, hogy készülök valamire. A legutóbbi, velencei nyaralásom után úgy éreztem, hogy rengeteg mindent megosztanék akár csak azzal a néhány nappal kapcsolatban, ebből viszont csak egyetlen bejegyzés született. Akkor úgy határoztam, hogy az utazós dolgaimat - útinaplókat, vágyakozásokat, a bennem levő wanderlustot - nem akarom ide besuvasztani többé, kell nekik egy külön hely. A mikor már komolyabb kérdés volt, de végül nekiálltam és néhány hét alatt összehoztam egy új oldalt. 

Voltam Velencében (kilencedik felvonás)

Amikor egy elképesztően tökéletes tavaszi késődélutánon a kedvenc kicsi terecskémen egy csatornaparti lépcsőn ülve ittam a vörösbort műanyagpohárból, úgy éreztem, ennél már nem lesz kerekebb a világ. Nagyon szeretek felfedezni új helyeket, legyen az egy utca, egy kávézó, egy sziget vagy egy épület, de az már a szerelem egy magasabb szintje, amikor visszatérek valahova, amit elsőre szerettem, és a hely valami új élményt ad, amiben keveredik a meglepetés lehetősége és a tudom, mire számítsak-érzés. A kilencedik velencei látogatásom elég sok ilyen pillanatot tartogatott, mert most a felfedezés mellett egy másik küldetésem is volt, mégpedig hogy életem két nagy szerelmét összeismertessem, ehhez pedig igyekeztem a város legszerethetőbb oldalát megmutatni. 

Utazás előtti tervezgetős rituálék

Egy dolog az, hogy imádok utazni, és egy másik, hogy egyre jobban igénylem a szervezettséget és a vele járó kényelmet. Amíg 18 évesen a nyaralás előtt 3 nappal foglaltam le a szállást egy hostel sokágyas szobájában, addig most óriási kutatómunkát végzek és minden hasznos lépést megtervezek, hogy ne a helyszínen kelljen szerencsétlenkednem. Én nem is értem az akkori önmagamat, viszont annál jobban irigylem, persze az is lehet, hogy a leszarom-attitűd vezetett olyasmi esetekhez, mint pl. a hazafelé tartó repülő lekésése, az ilyen esetek pedig ahhoz, hogy leüljek és megszervezzem normálisan a vakációimat. 

Útinapló II. - Velence #3

Pontosan egy hónapja repültem el Velencébe, a beszámolóm második felével meg jól elmaradtam, pedig egyelőre úgy tervezem, hogy nagyjából képeket vagdosok be egymás után. Bevallom, imádom a Buranóról készült képeimet, amelyek nem feltétlenül az én tehetségemet, inkább a sziget szépségét dicsérik. 

Mostanra talán kihevertem a hiány okozta fájdalmat, és úgy tekintek az egész utazásra, mint életem egyik legjobb élményére, már nem szorul össze a szívem, amikor pörgetem az Instagramot és velencés fotókat látok, inkább elmosolyodom és próbálom kitalálni, hogy hol készülhetett a kép. 

Útinapló I - Velence #2

Voltak pillanataim, amikor úgy éreztem, képtelen vagyok írni arról a három napról, amit egyedül töltöttem Velencében. Egyrészt olyan érzésem volt, mint amikor megpróbáltam posztot írni a kedvenc könyvemről, az Utas és holdvilágról, nos az végül soha nem készült el. Mert hol kezdjem? Mivel folytassam? Van-e bármi értelme, amikor úgysem tudom átadni azt, amit érzek? Másrészt pedig ott van bennem a hiány, és az érzés, ami olyan, mintha eltöltenél 3 tökéletes napot valakivel, akit szeretsz, aztán elválnátok és fogalmad nem lenne, mikor látod a másikat legközelebb, és amúgy is tudod, hogy ha újra látnád, az még tovább erősítené benned a vágyódást.

Aztán úgy döntöttem egy igazán gyenge pillanatomban, hogy nekiállok, mert minél több idő telik el, annál nehezebb lesz belekezdeni.

Amszterdam city break II. - Tenger

Vicces, hogy létezik egy kifejezés külön azoknak az országoknak félretéve, amelyeknek nincs tengerpartjuk. Fogalmam sincs, hogyan lehetek olyan szerencsétlen, hogy én is egy ilyen országba születtem, amikor egészen meg tudok részegülni a tenger illatától - amit más csak poshadt halszagnak titulál. Nem érdekel a tengerben pancsolás, egyszerűen csak szeretek ott lenni mellette. 

Még akkor is, ha iszonyat hideg, metsző szél fúj és már sikítani tudnék, úgy fáj a fülem. 

Pünkösd hétfőn Zandvoort aan Zee-ben jártunk, vagyis főként a tengerpartján.

Amszterdam city break I.

Előrebocsátom, hogy nem szokványos turista vagyok. Irtózom mindentől, ami a turistáskodás része (leszámítva a fényképezést), így egy pár napos city break alatt nem feltétlenül szeretek négy fal között, pl. múzeumokban fel-alá járkálni, csak hogy elmondhassam, láttam élőben az xy festményt vagy szobrot (és a Tate Modernt úgyse tudja már nálam felülmúlni semmi). Tehát ebben a bejegyzésben ne keressétek a Rijksmuseumot, se Anna Frank házát, se templomokat, számomra ezek a dolgok teljesen érdektelenek, ezerszer többre értékelek egy pohár sört a csatornaparti napsütésben.

Ezzel természetesen nem azt akarom kifejezni, hogy ezt tartom az egyetlen járható útnak, csupán azt, hogy nekünk ez a módszer vált be.

Ez az útinaplóm első része (a kettőből), de jó hosszú, mondjuk főleg a képektől.

The Wanderlust TAG - 23 kérdés az utazásról + saját képek

A múltkori book tag kapcsán említettem, hogy már találtam is egy másikat, ami szimpatikus, ez most egy utazós témájú dolog lesz, a kérdéseket innen, innen és innen loptam. Bár még nem sikerült kieszelnem egy tervet arra, hogy hogyan utazhatnék sokkal többet, a vágy folyamatosan munkálkodik bennem, és ahogy ezt nemrég megtudtam, ezt egy génnek, vagyis annak egy változatának köszönhetem.
Mutatok pár régi képet is, egyik-másikon még a szőke hajam is feltűnik!

Velence vízjele

Aljas húzás volt részemről - rám nézve - megvenni ezt a könyvet. Bár akkor még nem tudtam, miket fogok benne találni. Az írás maga nem igazán tetszik, eléggé öncélú, de nem annyira, mint amennyire az enyém most az lesz. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy szintet lépett Coelho egymás mellé rakott mélységesen mély mondatait olvasnám, a könyv szövegének a felét el tudom képzelni vintage-re filterezett fotókon Helvetica betűtípussal. Közben erősen lírai, énközpontú, de egy költőnek ezt csak nem róhatom fel. 

Én ezeket a sallangokat letéptem és félredobtam, mint egy karácsonyi ajándékról a csomagolópapírt, rohadtul csak a város érdekelt, abból is csak az, amit nem töltött meg az író/költő a Saját Igaznak Vélt Igazságaival. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy a hatvanharmadik oldalon szadista módon elvezet oda, ahova... valószínű az én első utam is vezet majd, ha újra eljutok Velencébe. Nem hittem el, hogy mások számára is létezik ez a hely, többször végig kellett olvasnom ezeket a sorokat, hogy felfogjam. 

Nemzetközi tanulmányok

Úgy alakult, hogy épp két könyvet is olvastam, ami újfent eszembe juttatta, hogy mennyire imádok más kultúrákról illetve kulturális különbségek okozta helyzetekről olvasni. Akár könyvben, akár egy híroldalon találkozom például egy nemzetközi konfliktussal, megdobban a szívem, bármennyire is szerencsétlenül hangzik ez így. Még szerencse, hogy az alapszakom nemzetközi tanulmányok volt, ott intravénásan táplálták belém ezeket az információkat (meg az EU integrációt is legalább 12 különböző tárgy keretében, mégsem maradt meg belőle semmi, milyen érdekes :D). Igaz, ennél régebb óta vonzódom más országokhoz, kultúrákhoz, csak az idők során folyamatosan változott az, hogy épp melyik érdekel jobban/kevésbé. Mondanám, hogy igazából bármelyik érdekel, de néhány számkivetett mindig akad, például a francia kultúra világéletemben taszított Párizzsal együtt, valamint Latin-Amerika is egy picit távol áll tőlem, ne kérdezzétek miért, fogalmam sincs. Viszont simán van esély rá, hogy egyszer majd fellángolok irántuk is, mert két évvel ezelőtt még Amerikáról (USA) sem szerettem olvasni, most viszont az egyik kedvenc helyszínemmé vált, szeretem megismerni a különböző területeit. 

Most azokat az olvasnivalókat szedtem össze, amelyek nem csupán játszódnak valahol, hanem segítenek jobban megismerni az adott országot, esetleg dőlt betűs idegen szavakat is dobál benne a szerző (biztos van köztetek olyan, akinek ez az agyára megy, én szeretem, főleg ha van hozzájuk lábjegyzet). Felőlem lehet regény, lehet non-fictiön, mostanában az utóbbiaknak egy kicsit még jobban is örülök, csak ezekre nehezebb ráakadni, pedig biztos keringenek még valahol igazi gyöngyszemek (ne tartsátok magatokban, ha tudtok ilyen remekművek létezéséről!)

Körutazások:

Max Brooks: World War Z - Ugyan minden fikció, de nagyon érdekes látni, hogy miként reagálnak a kormányok/emberek a világ különböző pontjain a zombik megjelenésére.

Carol McCleary: A gyilkosság illúziója - Oké, ez nem annyira okosítós regény, de mégiscsak egy körutazás, méghozzá hajóval, utazóládákkal és a bűbájos Nellie Bly-jal.

Elizabeth Gilbert: Eat, pray, love - Nem nyűgözött le ez a könyv, viszont az első harmadát (eat, naná) nagyon veszélyes olvasni, mert az ember még akkor is el akar utazni Rómába, ha addig egyáltalán nem érdekelte a város. És meg akar tanulni olaszul. Meg eredeti nápolyi pizzát akar enni.

Non-fictionök

Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól - Észak-Korea talán a legmisztikusabb ország a földön, ennek a könyvnek az olvasásával katasztrófaturistáskodhatunk egyet a leghajmeresztőbb személyi kultusz államában. Mintha egy disztópiát olvasnánk, nagy kár, hogy nem az. 

Sándor Anna: Szibériai anziksz - Akit egy kicsit is érdekel a "térség" (Közép-Szibériától Vlagyivosztokig), arra nagy szeretettel tukmálnám ezt a kedves útinaplót, amit én még sok száz oldalon keresztül olvastam volna nagyon szívesen. 

Orhan Pamuk: Isztambul - Igazi hangulatkönyv, legalábbis én erre sokkal inkább emlékszem, mint a különböző történelmi és kulturális adalékokra. Keserédes megemlékezés a városról, amely már csak árnyéka a régi önmagának.

John Vaillant: A tigris - A tigrisvadászat közben bejárjuk Kelet-Szibéria legtávolabbi csücskét, amely teljesen furcsa éghajlati jellemzőinek köszönhetően egy nagyon érdekes szeglete a világnak. Inkább non-fiction ez a könyv, de azért a szerző eléggé kiszínezte a történetet.

Heinrich Harrer: Hét év Tibetben - Hosszú-hosszú gyaloglás mindenféle kietlen helyen, aztán ugyanennyi Tibet. Az első fele nekem jobban tetszett, izgalmas kalandokon mentek keresztül a hegymászóink. Harrer ugyan nem író, de igazán élvezetes a stílusa, letisztult és sallangmentes.

Regények 

John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő - Bevezetés a japán kultúrába és a császári életbe, aminek alapjául egy valós személy, a japán császárné élete szolgált. Ő volt az első császárné, aki közemberként került a palotába, és maradjunk annyiban, hogy jobb lett volna, ha otthon marad. 

Emily Wu: Madártoll a szélben - Ez a másik gyönyörűség Észak-Korea után. A kommunista Kína mindennapjairól is olyan volt olvasni, mintha egy disztopikus történetet követnék. Hihetetlen és nagyon megrázó, még most is összeugrik a gyomrom, ha rágondolok. 

Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap (az új kiadásban már egyezer) - Az afgán nők kiváló helyzetét mutatja be két asszony (ugyanazon férfi két felesége) sorsán keresztül, én ettől is eléggé kifeküdtem, plusz Hosseini stílusa nekem kissé hatásvadász és túl drámai (olyan tévékettő naplós). 

Chaim Potok bármelyik könyve. Az első, amit olvastam tőle az Óvilági emberek volt, aztán sorban jöttek az ismertebb regényei: A kiválasztott, A nevem Asher Lev meg a Davita hárfája. Könyveiben elsősorban az amerikai zsidóság zárt közösségének életét mutatja be.

Margit Patrícia Eszter: A zsidó menyasszony - Vallási útkeresés egy budapesti zsidó lány szemszögéből, aki egyre mélyebbre ássa magát a zsidó vallásban, még Izraelbe is eljut. Kicsit fura könyv, nem mondom, hogy minden sorát imádtam, de örülök, hogy elolvastam. Sok benne a dőlt betűs szó :D

Azár Náfíszi: A Lolitát olvastuk Teheránban - Bevallom, nem sok mindenre emlékszem már belőle, de nyilván volt benne Irán meg forradalom és néhány klasszikus irodalmi mű. Még csak arra sem emlékszem, hogy szerettem-e.

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai - Szegény könyv, kapott már hideget-meleget, egy biztos: én imádtam. Szerintem nem kell róla mondanom semmit, úgyis mindenki ismeri.

A fenti lista csak az általam olvasott könyveket tartalmazza, és természetesen jópár példány vár még arra, hogy elolvassam. Csak hogy néhányat említsek: Vadhattyúk, A Földközi-tenger, Durrell a Szovjetunióban, Én vagyok Malala, Isztambuliak. 

De ahogy azt az elején is írtam, szívesen fogadok ötleteket, mert engem ezek a könyvek szinte mindig felvillanyoznak, sőt, azt is megkockáztatom, hogy azt szeretem a legjobban az olvasásban, hogy utazhatok a könyvek által, meg újabb és újabb helyek után vágyakozhatok. 

Travel wishlist #3 - Top 5 Európa

Először azt gondoltam, egy giga-mega listát hozok nektek az összes vágyott helyről Európán belül, de inkább lassan adagolom őket. A mostani top öt fél év múlva lehet, hogy teljesen másképp néz majd ki (főleg, hogy remélem, addigra az egyiket már kipipálhatom ezek közül), meg mivel imádok utazást álmodozni, tuti lesz még hasonló jellegű bejegyzés. 

Nagy vonalakban 16 évre előre elterveztem az utazásainkat. És ez csak Európa. Elhatároztam, hogy azt az összeget, amit más a gyerekére költ, én utazásra fogom, le is nyugodtam kicsit, amióta végleg eldöntöttem, hogy mit nem akarok a jövőben véghezvinni, de ez más téma.

Szerencsésnek érzem magam, mert kicsi koromtól kezdve aránylag sokfelé megfordultam, és ez nem jelenti azt, hogy azokra a helyekre már nem mennék vissza, de itt csak általam érintetlen területeket sorolok fel.

1. Amszterdam és a holland tengerpart

Egyszer eltöltöttünk egy napot Hollandiában, a tengernél is jártunk, ott bújt a nagy homokdűnék mögött. Fogalmam sincs, hogy mindez hol volt, valahol Belgiumhoz közel, az biztos, később átmentünk egy hosszú-hosszú tengeri hídon is, amely egy szigetre vezetett. Amszterdamot régóta ígérgetem az édesemnek, csak mindig közbejön az egóm és az olaszmániám, de főként az, hogy egyik fapadosnak sincs közvetlen járata a városba. Kénytelen leszek majd a KLM-nél nézelődni, hátha kifogunk valami tűrhető árat. Amszterdam egyébként annyira nem is vonz, mostanában inkább a néptelenebb helyek érdekelnek, de biztos szép lenne. Elképzelem, hogy Haarlemben biciklit bérlünk és eltekerünk a tengerpartra, ahol megmászunk néhány homokdűnét. 

Márti beszámolója különösen kedvet csinált nekem az utazáshoz (van még három nap ezen kívül, keressetek rá a blogjában). 

Amúgy imádom, hogy nem tudok úgy Amszterdamra keresni pl. a tumblr-ön, hogy ne Csillagainkban a hibával legyen tele az oldal. Ahányszor találkozom azzal a könyvvel/filmmel, mindig eggyel jobban utálom. 

2. Grúzia

Elméletileg ő lenne az első a listámon, de végtelen önzetlenségemből fakadóan Amszterdamnak adtam ezt a becses helyet. Grúzia régóta piszkálja az agyamat, és nemrég újra előjött a mehetnékem, amikor rátaláltam a hacsapuri nevezetű nemzeti eledelükre. Kiderült, hogy a Wizzair kellemes áron utaztat embereket Magyarországról Kutaisiba, az ország második legnagyobb városába. Az, hogy Grúzián belül merre mennék, további kutatás függvénye, de az biztos, hogy szívesen megnézném a fővárost, Tbiliszit is, meg persze a Kaukázus mélyzöld és havas hegyeit.

Svaneti, Kaukázus

Kutaisi

Tbiliszi 1.

Tbiliszi 2.

Khinkali

Mint tudjuk, az étel sem utolsó szempont, a grúz konyha szereti az ilyen kis dumplingokat (mi ez magyarul?), a diót, a padlizsánt, a babot, a sajtokat és híres az ország a nagyszerű borairól. 

Lehet, hogy Grúzia az a hely, amit jobb idegenvezető segítségével vagy csoportos túra során feltérképezni, itt el tudom képzelni, hogy a nyelv komoly akadály, mert az írásmód is teljesen különbözik a miénktől - még csak nem is cirill betűs, szóval esélyem nincs -, illetve hát ki tudja, hogyan zajlik itt a közlekedés meg ilyenek, jó előre utána kell nézni, az biztos. Mert hogy a csoportos nyaralásnak még a gondolatától is összeugrik a gyomrom.

3. Preikestolen, Norvégia

Norvégia rogyásig tele van fjordokkal és a természet remekműveivel, ezeket illetően nem vagyok túl tájékozott. Azt tudom, hogy létezik az a Pulpit's Rock, és Stavanger (Norvégia 2. legnagyobb városa) irányából lehet megközelíteni. 

Szeretem a kopár természetet, alapvetően nem vagyok egy kirándulós-hegymászós csaj, mindig is utáltam erdőbe járni, ez az idegenkedésem a lepkefóbiámból eredeztethető. Itt a szürke sziklákon, ahol csak pár szál fű nő ki a földből, csak nem kap el egy lepkefalka, viszont biztosan páratlanul friss a levegő és szédítően gyönyörű a táj. A Google Mapsen jobban körül lehet nézni.

Norvégia egyébként eszméletlenül drága, így túl sokat nem időznék ott, és lehet, hogy hazai téliszalámin élnék (na azt azért nem...), az odajutás meg szintén nem oldható meg fapados járattal, úgyhogy egyelőre puszta vágyként tekintek erre az úticélra, de előbb-utóbb nagyon szeretnék eljutni ide, vagy Norvégia bármely látványos fjordjához. 

4. Isztambul

Erzsébet-híd

Réges-régi vágyam eljutni ebbe a városba, halomszámra enném a baklavát, miközben szól a müezzin... Na ez így rohadt giccses, de komolyan ezt szeretném. Különös oknál fogva vonzódom valamelyest a muszlim kultúrához, nyugi, nem elvakult módon, egyszerűen csak elvarázsol az épületek, ételek, hangok, illatok hangulata. Közhelyes, de Isztambul bizonyára kellemes elegye Európának és a Közel-Keletnek, és ahogy most ezeket a sorokat írom, úgy érzem, menten el kell oda utaznom! Orhan Pamuk megírta a városát egy könyvben (én azóta sem írtam erről a könyvről, shame on me), és amióta először olvastam, elég sokszor álmodtam a Boszporusszal. Emlékszem, annak iején gondolkoztam azon is, hogy ide kéne mennem Erasmusszal, de talán jól döntöttem, hogy nem egy 14 milliós, zajos és kaotikus várost választottam, hanem inkább egy alig százezres, zajos és kaotikus várost. :)
Márti itt is járt, a mázlista, csak elfelejtettem belinkelni, úgyhogy most megteszem. Itt is több napnyi bejegyzést találtok.

Ha ilyet látok, nem bírok magammal

5. Hallstatti-tó és környéke

Igazi giccsparadicsom 700 fős lakossággal Felső-Ausztriában. Persze Hallstatt nem az egyetlen falucska a környéken, a tó partján és valamivel távolabb is akad látnivaló, ráadásul Salzburg is csak kb. 20 km-re fekszik innen. Mint megtudtam ebből a beszámolóból, vonattal el lehet ide jutni, bár az ötórás menetidőt nem lenne/lesz könnyű beadagolni leendő útitársamnak. 

Annak még utána kell néznem, hogy melyik hónapban a legkisebb a forgalom errefelé, mert egy ilyen iciripiciri településen azért gyorsan kialakul egy emberiszony (bennem). Az biztos, hogy gyönyörű lehet hóban is meg zölden is. 

Jelenleg tehát ez az én top ötöm, aztán meglátjuk, mit hogyan ír felül az élet. Számomra az utazás, már a szervezéstől kezdve óriási élmény. Imádok tervezni, szervezni, szállást keresni, látnivalók után kutatni, élménybeszámolókat olvasni. Tudom, hogy van, akinek tökéletesen megfelel egy all-inclusive szálloda egy távoli tenger partján, ahonnan jó esetben 1-2x kimegy megnézni a környéket, én ettől megfulladnék, sosem vágytam ilyen nyaralásra. Se wellnesshotelre. Nem vagyok egy nagy Magyarország-járó, és őszinte leszek, az évi kötelező balatonozáson kívül nem különösebben érzem magam motiváltnak, hogy az országon belül barangoljak. Szeretem más országok levegőjét szívni, más kultúrákat megismerni, új ízeket kóstolni, különleges szokásokat megismerni. Engem ez tölt fel.

Kíváncsi lennék arra, hogy nektek van-e hasonló listátok, illetve hogy melyik európai ország/város érdekel titeket legjobban, vagy melyik a kedvencetek!

Szicília #3 - Catania

Kicsit megkéstem a Szicília-trilógiám harmadik részével, az ok az, hogy Cataniáról alig tudok mondani valamit, főleg jót, a szar időből bőven kijutott ott nekünk, és ne szemerkélő esőre gondoljatok, hanem akkora viharra, ami 3-4 órán keresztül tartó felhőszakadásokkal jár, többszöri alkalommal, ilyenkor például elég nehéz elhagyni a szobát. 

Egyébként sem tetszik a város, nekem már tényleg túlságosan kaotikus és zajos, nem passzol ez a személyiségemhez, ahogy telnek az évek, egyre nehezebbem viselem a hangzavart. (Gondolom az Etna is azért tetszett annyira.) Catania nekem olyan, mintha Budapest egy lepukkant részében mászkálnék, csak itt nagyjából az egész városra ez a jellemző, legalábbis a főbb területekre biztosan, amerre mi jártunk. Iszonyat bűz mindenhol, amelynek forrása mindig más, az esőnek hála a gánya a járdákon bokáig ér, rengeteg koldus, és zaj és zaj és zaj, a közlekedés meg tényleg "ki indul el előbb" alapon működik. Biztos van olyan turista, aki ezt egzotikusnak találja, és szeretnék én is olyan ember lenni, de sajna nem vagyok, vagyis úgy érzem, hogy a város mindent elkövet azért, hogy ne szeressem. 

Első ott töltött délutánunkon, miután kényszersziesztáztunk az eső miatt, nekivágtunk a párától gőzölgő városnak, hogy keressünk valami ivóhelyet. Közben végig az járt a fejemben, hogy valamit le kéne már fényképezni, de egyszerűen semmi nem jött szembe, amit érdemesnek látszott volna erre. 

A szállásadónk ajánlott egy helyiek által látogatott éttermet, úgyhogy mindkét este ott vacsoráztunk. Valamiért nekünk mindig annyira körülményes mutatvány megtalálni a megfelelő éttermet/kávézót, így ha rálelünk egyre, ami tetszik, inkább visszamegyünk, mint hogy további köröket rójunk a városban. Itt ettem pizzát pisztáciás pestóval és egyéb finomságokkal, mennyei volt, illetve másnap sajttálat, aminek a közepén kicsit rámtört az egész napos hegymászás és a kialvatlanság kombója, úgyhogy azt nem sikerült annyira kiélvezni.

Finom vacsorákra tehát megfelelt a város, meg arra, hogy onnan eljussunk az Etnára, de túlságosan mélyrehatóan nem ismerkedtünk össze vele. Utolsó napunkon tök jó lett volna lemenni a tengerhez, de megint minthadézsábólöntenék-eső volt, a szállásadóink értetlenül csóválták a fejüket, hogy ilyen "idén nyáron" még nem volt, úgy fest, eléggé kifogtuk. Dél körül tudtuk elhagyni a lakást, akkor vásárolgattunk kicsit (öhm, Kiko, bárcsak több lakkot hoztam volna el...), ettünk granitát (leginkább nem ízlett), körbementünk a piacon, ahol vettem zöld külsejű mandarint, aztán három körül elindultunk a reptérre. Ahol még az arancinit is sikerült végül megkóstolni. :)

Lehet, hogy ebből a bejegyzésből hiányzik a lelkesedés, ennek ellenére imádtam ezt a nyaralást, Cataniát viszont nagyon nem, egyszerűen nem vagyunk kompatibilisek egymással. Ezek után legalább már nem vágyom Palermóba, sőt semelyik déli olasz nagyvárosba. 

Európa travel wishlist viszont érkezik hamarosan!

Szicília #2 - Etna

Legszívesebben ezzel kezdtem volna az egész beszámoló-trilógiát, mert a négy és fél szicíliai napunk egyértelmű csúcspontja az Etna volt. Olyannyira, hogy ha valaha visszatérnék a szigetre, azt a vulkán miatt tenném, meg is beszéltük, hogy egyszer majd felmászunk a csúcsra is, sajnos erre most nem volt lehetőség - csak tapasztalt túravezetővel lehet az utolsó 300 métert megmászni, illetve szerintem az egynapos kirándulásba időben sem fért volna bele úgy, hogy visszaérjünk a fél ötös buszra. Viszont 3000 méterig felmentünk, még pecsétet is kaptam róla, ennél jobb szuvenírt nem is hozhattam volna haza az útról.

A képekről elöljáróban annyit, hogy azt már a hegyen is láttam fényképezés közben, hogy közük nem lesz a valósághoz, nem fogják tudni visszaadni a tér és a hegyek nagyságát, a hely monumentalitását. Például itt alább is úgy tűnik, hogy van a távolban két domb, pedig az innenső csúcsa is kb. 500 méterrel feljebb van, mint ahonnan fotóztam.

Szicília #1 - Siracusa és környéke

Visszatértem a mi kis októberi vakációnkról, egyelőre nem látom magam előtt, ahogy holnap reggel felkelek hat negyvenkor és elindulok dolgozni, de legalább úgy érzem, hogy feltöltődtem élményekkel, elég aktív volt ez a pár nap, tengerpartos láblógatás egyáltalán nem volt például. Viszont arról megbizonyosodtam, hogy 4 nap az ilyen típusú nyaralásból épp elég, a végére már nagyon lefáradtam, igaz, ez elsősorban a rettenetesen hangos éjszakáknak köszönhető.

Az út előtt úgy kellett összekapirgálnom az egyes információmorzsákat, ezért a beszámolókat próbálom úgy megírni, hogy ha valaki netán a gugli vetne ide, találjon pár hasznos infót az utazással kapcsolatban. De nyilván lesz sok kép is és személyes adalékok. Kezdjük az első két nappal!

Augusztusi kedvencek és könyves zárás

Na, MOST van ősz, kezdődhet a nyafogás! Én nem teszem, mert a szeptember a kedvenc hónapom, ilyenkor vagyok elememben, de már az augusztus végét is igazán hangulatosnak tartom, főleg, ha ilyen hűs, mint idén. Meleg teát azért még nem ittam, annyira nem állunk rosszul. :) Én még azért bízom a sortos-szoknyás napokban. 

A könyvek terén sokkal jobban alakult a hónap, mint júliusban. Befejeztem A tigrist, ami a távol-keleti orosz környezettel teljesen levett a lábamról. Folytattam a Kleopátra lányával Michelle Morantól, sejtettem, hogy nem fogok csalódni, mivel a Nefertitit is imádtam, de ha lehet, ezt még jobban szerettem, pedig nem is Egyiptomban játszódik, hanem az ókori Rómában, és ez nem tartozik a kedvenc helyszíneim közé, Moran mégis képes volt olyat alkotni, hogy oda legyek meg vissza. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei nagyon jól indult, a misztikus hangulat az első egyharmadban teljesen felcsigázott, de aztán kicsit bugyuta lett az egész, mintha a könyv két felét két különböző szerző írta volna, így nem hiszem, hogy a második részt is el fogom olvasni, kár érte. 

Jött néhány nagyon nemszeretés, köztük két félbehagyás, a Caitlin Moran (még egy Moran!) meg az Ókút, az előbbiről írtam, az Ókúttal meg az a helyzet, amit már korábban is éreztem Szabó Magda "felnőttkönyveinek" olvasásakor, hogy mintha nem ugyanazt a nyelvet beszélnénk. Idegesítenek a mondatszerkezetei, az jut eszembe róluk, mint amikor felébredés után rögtön el kell kezdenem összetett mondatokban beszélni, de egy csomó szó nem jut eszembe, ezért másokkal pótolom, ráadásul teljesen hülye szórenddel párosítva. A pöttyöseiről még nem tettem le, hiszen az Abigél az egyik kedvenc könyvem. Elif Safak Szerelemjéről pedig esküszöm, rittyenteni fogok egy rövid posztot, mindenkit óva intek a regénytől, és nehezen hiszem el, hogy Az isztambuli fattyút is ő írta. A The Girl With the Dragon Tattoo angol nyelvű újraolvasása még folyamatban van, de meglepően jól haladok vele, illetve globálisan mindent értek, pedig elég homályosak az emlékeim a történetet illetően. Szerintem ha végeztem vele, be fog kerülni a kedvenc könyvek közé. Végül pedig sikerült befejeznem még augusztusban a Tolvajok telét (David Benioff), amit teljesen hirtelen felindulásból hoztam el a könyvtárból, valami depresszív, wannabe-monumentális műnek hittem. Hát nem az, de örök élmény, az biztos, csodálatos ötlet néha olyan könyveket olvasni, amelyekről azt hittük, nem is akarjuk őket. Ő a hónap legkedvencebbje. 

Könyves képem nincs, viszont teljesen belezúgtam ezekbe a képekbe.

Két zenét hoztam, az egyik ősrégi, a másikat pedig csak néhány napja fedeztem fel, de érzem, hogy jó lesz, már rengeteget hallgattam.
Volt néhány durcás napom mostanában, és amikor már nagyon elegem volt mindenből, akkor fülhallgató be, és mehet a Farewell to the Fairground.

A másik dal a Washed Out nevű együttesé, aminek a neve valamelyik nap az agyam hátsó szegletéből szivárgott elő. Az All I Know eredeti verziója is szuper, de a Moby-féle remix még szimpatikusabb, igazi nyárbúcsúztató szám - nekem.

Van még itt sok-sok videó, ami nem zene. Essiebuttonról már tettem említést, ő a kedvenc YouTube-beauty bloggerem, imádom a videóit. Vlog csatornát is üzemeltet, ami sokszor kicsit túl sok kutyasétáltatást és teakészítést tartalmaz, most viszont belevágtak egy skandináv road tripbe, ami ha minden igaz, ma ért véget, tegnap került fel az utolsó videó. Londonból indultak autóval, onnan Hamburgba, aztán Dánia, Norvégia, Svédország, majd megint Dánia. Először nem is akartam nézni, aztán teljesen rákattantam, újra elkapott a mehetnék, bár az mindig bennem van, csak néha jobban, néha kevésbé. Azóta is Dánián pörgök, illetve a hygge-n, ami ez:

A hygge kifejezés úgy tudom, a norvégoktól származik, de a dánok használják előszeretettel. Lefordíthatatlan, magyar szót biztos nem tudnék rá mondani, de a lényeg, hogy valami kellemes érzés, ami akkor önt el, amikor olyan légkör vesz körül, ami melegséget áraszt, például a gyertya szép fénye, a barátaid jelenléte, vagy megvitatni az élet kis és nagy dolgait egy asztal körül, az is hygge. Szóval értitek. Mindenesetre ha szeretitek a skandináv kultúrát, ajánlom essiebutton vlogjait a kis körtúrájukról, én egy idő után már minden nap remegve vártam az új részt, sajnálom is nagyon, hogy hazamentek, London nem annyira érdekes.:)

A bjúti kontent most épp annyira nem hoz lázba, de azért egy-két dolgot felsorolok sebtiben. A körömlakkozást illetően jelenlegi kedvencem a mindkét kézen más színű lakk-felállás. Nem igazán tetszett sosem az a megoldás, hogy a gyűrűsujjak más színűek, mint a többi, az meg néha unalmas, hogy mind ugyanolyan, úgyhogy gyakran kötök ki emellett, persze előtte gondosan kiválasztom a színeket. :) Egyforma textúrájú (krém finish főleg) illetve színben harmonizáló lakkokat keresek, és ilyenek születnek:

Egyéb kencekedvencem a hónapban a jólbevált kókuszolaj, isteni a finomítatlan verzió illata, nem tudok betelni vele. Illetve rájöttem, hogy bármennyire durva szemcsés ez az Ocean Salt arcradír, és hiába van benne szesz meg limelé, nemhogy kárt nem tesz a bőrömben, de a lehető legjobbat hozza ki belőle. Heti egynél többször azért nem használom, illetve tuti akkor sem használnám, ha érzékeny bőröm lenne, de mi ketten nagyon egymásra találtunk, most igazán - habár már november óta megvan.

 

A hónap legtöbbet használt sminkterméke pedig ez a Catrice pirosító volt, ami nekem egyaránt megfelel kontúrozáshoz és pirosításhoz is - kontúrozni inkább pirosba hajló színekkel szeretek, a bronz árnyalatok nagyon elütnek a fejemtől. Mindehhez az örök kedvenc Real Techniques Multi Task brush-t használom, ami tudom, hogy messze nem egy kontúrecset, de rám kimondottan jellemző, hogy kb egyik ecsetemet sem arra használom, amire való.

Négy könyvet szereztem be a hónapban, de mivel kettő csere volt, ezért kettőtől meg is váltam. Az Enigmát és A hajnalra várvát cseréltem, a Tündérkrónikák első két részét pedig használtan vettem egy molytárstól. Úgy érzem, érik egy újraolvasás. 

A többiek pedig:
Amadea
Catriana
Horsegirl
Nikkincs
Nita
PuPilla
Theodora
Zakkant

Holnap elolvasom az ő posztjaikat is, most viszont bevackolom magam az ágyba, és megpróbálom kialudni a frontot. 

Kacsapüré

Néha megesik, hogy annyira a fejembe veszem egy étel jövőbeli elkészítését, hogy teljesen megszállottá válok, elkap a flow és csak kutatok és kutatok, amíg a kivitelezéshez szükséges tudást meg nem szerzem. Egy hirtelen láncreakció eredménye volt, hogy nekiálltam megsütni az állítólag híres (én egy hete hallottam róla először) grúz nemzeti ételt, a hacsapurit (khachapuri), annak is az "adjarian" változatát, csak mert az úgy elég látványos. Pár perc alatt zajlott le a fejemben egy asszociációs vihar, aminek a vége az lett, hogy három napig Grúziával keltem és feküdtem, illetve pár percen belül rábukkantam erre a képre:

Átküldtem az édesemnek, aki elég világosan a tudtomra adta, hogy kér ilyet. Challenge accepted, bár előre szólok, hogy egyáltalán nem lett autentikus a mi verziónk, csak mert nem sok hangulatom volt péntek este kibiciklizni a nagyteszkóba, hogy juhtúrót vásároljak, amely úgy fest, óriási kuriózumnak számít a környék kisebb boltjaiban, mivelhogy nincs. Meg a pasim nem is szereti, én mondjuk szívesen megkóstoltam volna azzal (na majd egyszer a helyszínen...).

Persze ahány recept, annyiféle, én nagyjából ebből indultam ki, értelemszerűen nem egy kiló liszttel vágtam azért neki. Volt olyan recept, amelyik joghurtot is írt, így egy pár kanállal tettem a tésztába, gyakorlatilag a linkelt receptben szereplő vizet helyettesítettem azzal. 

Hozzávalók:

40 dkg liszt + 1 kávéskanál só

1 kocka élesztő

2 dl tej

1 kávéskanál cukor

1 tojás

1 dl joghurt

Belevalók:

30 dkg juhtúró - ami nálam nem jött össze, igazából lehet bele bármilyen félkemény sajtot is tenni, én Goudát használtam, annak legalább van íze

2 dkg vaj

2 tojás (1 a sajtba, a másik sárgája pedig a tésztát megkenni)

(a tölteléket illetően nem akartam felezni/harmadolni az adagot, jól tettem)

A tetejére: 3 tojás + 3 dkg vaj (mert 3 "sütim" lett)

A tejet felmelegítettem a cukorral, beletörtem az élesztőt és letakartam kicsit, közben kimértem a lisztet egy nagy tálba és tettem bele sót. Az élesztős tejet ráöntöttem a lisztre, és elkezdtem gyúrni, aztán beleütöttem a tojást, és csak dagasztottam és dagasztottam. Ment bele még joghurt is, aztán amikor úgy festett, hogy nagyjából kész, egy pici lisztet még öntöttem rá, hogy nagyjából összefogjam az egészet. Begyújtottam a sütőt és ráraktam a meleg tetejére letakarva. Egy óra alatt simán megkelt. Közben volt időm lereszelni a sajtot, belekevertem a vajat és a tojást. És mivel húsevők vagyunk, pirítottam egy kis szalonnát is, de pssszt!

Amikor szép nagyra kelt a tészta, háromfelé szedtem és próbáltam kinyújtani (közben tekerjük fel a sütőt maxra). Egy kevés lisztet felhasználtam még ehhez, hogy lehetőleg ne ragadjon, de főleg úgy nyújtottam, mint a bácsik az olasz pizzériákban a pizzatésztát, tehát kézben-levegőben. A lyukakat meg betömködtem, jobb híján, de érdemes elég vékonyra nyújtani, mert nagyon tömény lesz a végeredmény. Egy tepsit kicsit beolajoztam, arra fektettem rá 2 "hajót" (akkorák lettek, hogy egyszerre ennyi fért rá), megkentem őket a tojássárgájával és beleraktam a sajtos keveréket meg a kis szalonnát. Full hőfokon sütöttem kb negyed órát-20 percet, majd kivettem, rájuk ügyeskedtem egy-egy tojást (persze mivel jól megraktam sajttal, folyt le róla kicsit, bénáztam egy sort), aztán visszatettem és addig sütöttem, amíg a tojás nagyjából remegős lett (~5 perc). Tálaláskor -vagyis azonnal - pedig egy kis kocka vajat tettem a tetejükre.

 Nem mondom, hogy életem legjobb kajája, de örülök, hogy kipróbáltam, mert végül is sikerrel zárult a projekt :) Nekem egy picit tömény tészta az egész, de ahol ott a tojás és a sajt, ott nagyon-nagyon finom. Legközelebb ennyi energiabefektetéssel inkább pizzát sütök, de azért ebből is elég hamar elfogyott egy szép mennyiség, szerettük.

Lehet, hogy a sör rontja kicsit az összképet, de szerintem nem.

Júliusi kedvencek és könyves zárás

Júliusban nagyon stabil lehettem érzelmileg, ha ennyire nem tudott rám hatással lenni semmi! Az történt, hogy kitaláltam, hova megyünk nyaralni és nagyjából mikor, ez kötötte le a gondolataim egy részét, sikerült is foglalnom jegyet, szállást, aztán rávetettem magam az Internetre és beírtam a gugliba különböző nyelveken, hogy Szicília legszebb strandjai, meg tumblrön tájékozódom, hogy mely városokat lesz érdemes meglátogatni abban a néhány napban. Szóval a havi top téma nálam most ez, igaz, szeptember végéig várnunk kell még az utazásra, de akkor talán pont jó lesz itt hagyni picit az országot (amit lassan egyébként hosszú távon is boldogan megtennék). 

Egy kis ízelítő:

Szicíliát mindig egy sárga-kék vidéknek képzeltem

A kedvenc könyvem a hónapban pedig... nos, nincs ilyen. Nem hagyott bennem semmi mély nyomot, inkább csalódásaim voltak, a London folyóiból talán ki lehetett volna hozni ennél többet is, A Végtelen-fjord prófétái meg nagyon messze volt attól, hogy elnyerje a tetszésemet, pedig az első 100 oldalt még egészen szerettem. Ami a legjobb könyves élményem volt a hónapban, az a Twilight (!!44!4!!!!4!), méghozzá angolul (még sehol sem tartok benne), illetve elkezdtem A tigris című dokumentumregényt, ami kicsit olyan, mintha tovább olvasnám a Szibériai anzikszot, csak picit több tigrissel.

Most is hoztam zenéket! Rákaptam a mindenféle remixekre, mostanában sorozatban dobálja fel nekem a youtube őket. Az első a sorban a U2 Ordinary Love-ja, rengeteget hallgattam. 

Sosem gondoltam, hogy valaha képes leszek szeretni bármit Parov Stelartól, rosszul vagyok a nyekergő énekhangtól, ami annyira jellemző a zenéire. A The Sunban ez egy fokkal elviselhetőbb, illetve ez a remix sokkal jobban tetszik, mint az eredeti verzió, teljesen odavagyok érte. 

A Don't Wanna Dance - főleg ebben a kivitelezésben - egy tökéletes nyári, szabad dal, most, amikor csak feküdni tudtam néhány napig, ezt is kismilliószor meghallgattam, még nem untam meg. 

A hónap legvégén beszereztem néhány kencét, de hiába imádom egyiket-másikat, nem teszem még bele az ehavi kedvencekbe, inkább egy beszerzős posztot kanyarítok nekik majd a hétvégén. Ezeket viszont szinte egész júliusban használtam nagy lelkesedéssel:

A Balea szemkrém teljesen illat- és mindenmentes, emellett nagyon könnyű az állaga, mégis jól hidratál, szóval úgy érzem, végre rátaláltam a megfelelő szemkörnyékápolóra, illetve gondolkozom azon, hogy a Balea hasonló jellegű arcápolóit is kipbróbálgatom a jövőben. Amíg mindenki a dm-es napozócuccokat isteníti, én a Rossmann Sun Ozon sajátmárkás napozás utáni termékeit vásárolom fel sorban. A kedvenc ez a tusfürdő, pici radírozó gyöngyök is vannak benne, de engem az illata fogott meg, ami ugyan teljesen pasis, viszont egyszer réges-régen volt egy hasonló illatú Nivea "uniszex" tusfürdőm, és ez most nagyon arra emlékeztet. Lehet, hogy fel kéne tankolnom belőle, amíg még kapható, bár ősszel úgyis más típusú illatokra vágyom majd. A Moyra Vivid Sand körömlakkjai nagyon megtetszettek, egy rikító pink színűt hoztam el (sokkal élénkebb és rózsaszínebb, mint a képen, olyan színű, mint a szövegkiemelő filc). A homokos textúra mellett vannak benne szexi csillámok is, szerintem gyönyörű. 

Reménykedtem abban, hogy büszkén, nulla beszerzett könyvvel zárhatom a júliust, de "sajnos" kaptam két könyvet ajándékba. A Szicílást a pasim anyukájától, a Sherlockot meg a Londonból hazalátogató barátnőmtől. Valahogy megérezhette, hogy nekem most angol nyelvű könyvre van szükségem :).

Valaki most sem akart lemaradni a képről

Nekem most ennyi volt a július, persze ettünk jókat, Balatonoztunk is egyet, meg történt mindenféle jóság, és idén kivételesen jól viselem a kánikulát is (bár ezt a ragadós-párás verziót nem annyira). Egyébként imádom, hogy mindenhol mindenki a nyarat siratja, amikor még az egyharmada hátravan...

A többiek:

Amadea
Nikkincs
PuPilla
Theodora
Zakkant

Könyvek Velencéről

A nagy lelkesedés közepette úgy döntöttem, hogy összeszedem azokat a könyveket, amelyek szorosan kapcsolódnak Velencéhez, természetesen a teljesség igénye nélkül, ugyanis csak azok lesznek itt, amiket én magam is olvastam. Az útikönyveket és képes albumokat kihagyom, bár azokból is van jó néhány a polcon, mert egy időben minden ünnepre kaptam egyet-egyet különböző emberektől.

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Kezdem rögtön az egyértelművel, ami nem mellesleg az egyik kedvenc könyvem. Ugyan csak a történet egy része játszódik a városban, a többi pedig Olaszország egyéb területein elszórva, azért szerintem bőven belefér ebbe a válogatásba. Ha jól emlékszem, sosem született bejegyzés erről a regényről, pedig kétszer is olvastam; képtelen voltam bármit is átadni belőle, túlságosan szeretem és túlságosan nagyra tartom ahhoz, hogy nekiálljak darabokra szedni. Most sem fogok többet elárulni róla, olvassátok el, főleg ha szeretitek Olaszországot, vagy ha fogékonyak vagytok a keserédes melankóliára. Szerb Antalt egyébként az időtálló stílusa és a finom humora miatt kedvelem nagyon, bár ez utóbbit más regényeiben kell inkább keresni. 

Szerb Antal: A harmadik torony

Nem ússzátok meg egy Szerb Antallal - A harmadik torony egy rövid útinapló Olaszországról, amely az Utas és holdvilághoz hasonlóan szintén Velencében indul, aztán megy a kóborlás utána egészen San Marinóig. A szöveg mellett korabeli képeket is találhatunk a könyvben. Az író rettentően szerethette Olaszországot, valószínűleg ezért is kedvelem őt annyira. 

Szerb Antal: VII. Olivér

Nyugi, ez az utolsó. :) A VII. Olivér egy igazán vicces könyv, sokszor felnevettem olvasás közben, egészen kedvet is kaptam egy újrázáshoz, biztosan feldobna. Szerencsére ott van a polcon a Szerb Antal-gyűjteményemben, hihetetlen, hogy még nem olvastam el minden könyvét. Bár ez akár tudatosságra is vallhat, muszáj tartalékolnom, hiszen több már nem lesz belőlük, néha egészen elfacsarodik a szívem, ha ebbe belegondolok. Most viszont inkább ne szomorkodjunk, hanem pakoljuk fel szépen a várólistára VII. Olivér történetét, ami egyfajta paródia, bár nem is tudom, mit akarhat parodizálni, a lényeg, hogy semmi esetre sem kell komolyan venni, mindegy, a stílus nagyszerűségét úgysem fogom tudni visszaadni, úgyhogy mindenkit csak biztatnék inkább, hogy olvasson Szerb Antalt, ha jót akar magának.

Kosztolányi Dezső: Velence

A múltkori terjengős bejegyzésemben már idéztem ebből a könyvből, sajnos azon kívül nem sok minden maradt meg belőle az emlékezetemben, de ez nyilván nem a szerző hibája. Velence szerelmeseinek kötelező olvasmány, talán egyszer én is újra elolvasom, úgyis nagyon rövid, legalább felfrissítem az emlékezetemet. 

Daphne du Maurier: Ne nézz vissza! 

Magyarul ezzel a címmel jelent meg du Maurier néhány novellájának gyűjteménye, a sorban az első a címadó történet, amely Velence hátborzongatóbb oldalát tárja elénk, igaz, a furcsa események nem a városnak köszönhetőek. Egy nyaraló házaspár, egy nagyon különös ikerpár, egy rejtélyes kisgyerek a sikátorokban és némi természetfeletti jelenség borzolja a kedélyeket, az öt történet közül ebben köszön vissza leginkább a Rebecca hangulata. 

Marlena de Blasi: Ezer nap Velencében

Ha most olvasnám először, valószínűleg már nem tetszene annyira, ez is csak egy tipikus amerikai nő Olaszországban-történet, de nem annyira vidám, mint például Frances Mayes regényei, van benn egy kis szomorúság, akárcsak a "trilógia" következő részeiben. A várost és az ott zajló hétköznapi életet viszont részletesen bemutatja, nekem pont ez kellett annak idején, és persze sárga voltam az irigységtől, ahogy pörögtek a lapok a kezem alatt, hogy milyen jó ennek a nőnek, hogy ott élhet ebben a csodálatos városban, és valószínű nem őrült nagy spoiler (tekintettel a következő rész címére) az, hogy végül elköltöznek onnan a velencei férjével. Mérges voltam rájuk, és nem értettem. Sosem fogom megérteni, hogy ha valaki oda születik, hogy képes úgy dönteni, hogy inkább máshol szeretne élni.

Egy éj Velencében (szerk: Kőrössi P. József)

Magyar írók velencei novellái 

Ezt is szerelmünk - V. és én - fénykorában kaptam, és fogalmam sincs, hogy aztán elolvastam-e. Egy novellára konkrétan emlékszem (az íróra nem), de illene már ezt is sorra keríteni - ha eddig nem tettem meg, - gyanítom, a rövid történetekkel szembeni ellenérzésem tartott vissza eddig. Úgyis könyvtárstop lesz most már, úgyhogy jöhetnek az otthoni olvasatlanok, juhéé! Egyébként a következő szerzők alkotásait olvashatjuk a gyűjteményben: Bródy Sándor, Hunyady Sándor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Lovik Károly, Márai Sándor, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Cs. Szabó László, Szép Ernő, Szini Gyula.

Biztos olvastam még rajtuk kívül mást is, illetve az tuti, hogy a Halál Velencében volt a kezemben, nem tudom, meddig jutottam vele, de teljes szívemből gyűlöltem, és akkor el is határoztam, hogy Thomas Mann nem jöhet többet a közelembe. (Elnézést kérek az esetleges rajongóktól). Nagyon haragudtam rá, amiért a beteg agymenését pont a kedvenc városomba kellett belehelyeznie. 

Találtam néhány könyvet - a molyon és otthon, a polcon is, - amelyeket érdemesnek tartok az elolvasásra. Az egyik Mary McCarthytól a Velence közelről, amiről szinte semmit sem tudok, de eléggé hívogat, a másik a Velence vízjele Joszif Brodszkij, ami valószínűleg nem egy szokványos városábrázolás, pont emiatt érdekel, a harmadik pedig Marina Fioratótól A muránói üvegfúvó, és ugyan tudom, hogy létezik egy másik velencés regénye is, A velencei szerződés, de a fülszöveg alapján a másik szimpatikusabb, meg nem akarok olyan nagyon messze visszamenni az időben. 

Ti olvastátok valamelyik könyvet a listáról? Szívesen várok további tippeket is, hátha valami fölött elsiklott a figyelmem.