2015-08-22

Aki még nyaralás közben is olvas

Borzasztó előrelátó vagyok, és már most azon gondolkozom, hogy melyik könyvet vigyem magammal nyaralni szeptemberben. Oké, nem agyalom túl a dolgot, egyelőre a Wild néz ki esélyesnek, mert nagyon szeretném már olvasni és aránylag pici is. Egy biztos, bármit is olvastam eddig az utazásaim során, mindegyikhez hozzáadott valami pluszt az, hogy szép emlékek fűződnek hozzá. Nekem ez a két nagy-nagy szerelem: az utazás meg a könyvek (meg persze a kaja!! :D), nem véletlen, hogy ennyire elválaszthatatlanok a fejemben ezek az élmények.

Nem ígérem, hogy nem leszek öncélú.




Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó - A legfrissebb élményem, Amszterdamban álltam neki. Igaz, nem sokáig jutottam akkor benne, mégis ehhez a kiruccanáshoz kötöm - az estékhez, amikor a türkizkék falú szobában lazulunk és a másnapi programot tervezgetjük. Na nem az első estéhez, mert akkor eléggé kiütöttük magunkat, több szempontból is, és az utolsó metró lekésése utáni kálvária után alig vártuk, hogy vízszintben legyünk.


Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről - Amikor szobafogságba estünk Cataniában, mert annyira ömlött az eső, hogy esélytelen volt kilépni az utcára, Elspeth és Davey levelezését olvasgattam. A zuhogó eső tökéletes aláfestő zenének bizonyult a skóciai táj mellé, és akkor még nem tudtam, hogy ezt az 1-2 órát inkább alvással kéne töltenem, mert éjjel, egy azóta is azonosítatlan búgó akárminek köszönhetően nagyon keveset fogok aludni, pedig másnap fél 6-kor keltünk, hogy induljunk Etnát mászni. Ezt akkor is jó lett volna tudni, amikor a csodálatos pisztáciás pizza mellé elfogyasztottam fél liter vörösbort. 


Emylia Hall: Nyarak könyve - Hol máshol olvasna az ember egy Magyarországon játszódó nyári témájú könyvet, mint a Balaton partján. Igaz, Balaton elég kevés van benne, de tavakban úszkálás, barnára sülés, kukoricaevés, tokaji, egri bikavér, traktorok a szántóföldeken, cseresznyeízű pezsgőpor - ez mind megjelenik a lapokon. Badacsonytomaji és szigligeti strand, utóbbi hely ráadásul kissé nosztalgikus nekem az első csavaros fagyimmal meg a jegeskávékkal, sült keszegekkel, de távol álljon tőlem, hogy leálljak itt a gyerekkoron elmélkedni. 
Korábbi balatoni nyaralásokhoz kötődik még A kaméliás hölgy, egy Niccoló Ammaniti könyv, aminek nem jut eszembe a címe, meg gondolom egy rakás régi lányregény gyerekkoromból, amikor még sokat balatonoztunk. 
Különben - tudom, nem nagyon illik ilyesmit mondani - nem vagyok túlságosan oda a Balatonért. Ha egy-két napnál többet ott kéne töltenem, valószínűleg halálra unnám magam, egyedül a kovászosuborka színű vízéért veszek meg, szerintem nincs még egy tó, aminek ilyen varázslatos színe van.


Max Brooks: Zombiháború és Dimitri Verhulst: Elcseszett napok egy elcseszett bolygón - 2012-ben látogattam vissza Pisába, olyan furcsa volt, hogy semmi ismerős nem jött szembe a turistákkal tömött utcákon... bár tök jó volt az a nyaralás, azóta sem tudom, hogy nem volt-e butaság felülírni a korábbi pisai élményeimet egy teljesen más jellegű látogatással. Pisa volt a bázis, onnan vonatoztunk jobbra-balra, a Verhulstot egy oda-vissza Cinque Terre úton végeztem ki, a Zombiháborút meg talán Luccába menet olvasgattam. 

Nulla db saját képem van Velencéről

Patrick Süskind: A parfüm - Anyuval nyaralni jó! Főleg Velencében... Abban a velencei szobában olvasgattam ezt a regényt, ahol aztán szarrá csíptek a szúnyogok (hazaérve elkezdtem megszámolni, 60 csípésig jutottam és meguntam). Az a pár augusztus végi nap viszont csodás volt, bejártunk pár szigetet, néha esett, néha sütött, jaj de várom, hogy újra ott legyek.


Charles Bukowski: Ponyva - Az első közös nyaralás (inkább telelés) emlékét hozza vissza, bár az is tény, hogy nem az volt életem legcsodásabb időszaka, de az a néhány nap Prágában mindenképpen jót tett a lelkemnek. Vonattal mentünk, nem volt rövid az út, ja és otthon hagytam a bekészített könyvet, úgyhogy a Keletiben kellett valamelyik könyvárusnál találnom bármit, ami nem Danielle Steel vagy Leslie L. Lawrence. Nem volt egyszerű. 

A lengyel képeim is az enyészeté lettek

Robert Merle: Védett férfiak - Van az úgy, hogy tudok buszon olvasni, nem tudom, min múlik ez, talán leginkább az út jellegén, autópályán például tök jól elvagyok hányinger nélkül. A krakkói szakkirándulásunkról hazafelé jövet kezdtem bele a regénybe, hogy aztán pár évvel később fejezzem be. Életem legviccesebb szállóigéit gyűjtöttem ezen a pár napos kiruccanáson, állati finom lengyel kajákat ettem, és lefényképeztem egy alvó kiscicát a napsütésben az Arbeit macht frei felirat alatt. 


Robert Merle: Üvegfal mögött - Barcelonába vittem magammal az első Merle-könyvemet, ami szerintem annyira nem jó, de egy szuper nyaralást és egy fantasztikus várost juttat eszembe, ezért megérdemli, hogy szeressem. Igaz, már csak a reptéren olvastam, ahol egy remek éjszakát töltöttünk, mert nagyon korán indult a gépünk (valahol egy kép is van, ahogy a bőröndökön és az ülőhelyeken elfekve olvasok), végighallgattuk félálomban, ahogy egy magyar lány, aki feltehetőleg a nyaralása közepén eltörte valamijét végighisztizi az éjszakát, hogy milyen gusztustalan, ahogy itt csöveznek az emberek, szóval tök jó volt! :D


Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő - Semmire nem emlékszem ebből a könyvből, csak arra, hogy egy transporter hátsó ülésén olvastam. Egy barátom szólt, hogy valakit költöztetnek ki Londonba, és beférek én meg még valaki a kocsiba, akár útközben is kiraknak bárhol, hazafelé meg felvesznek. Egy rövidebb agyalás után Luxemburgra esett a választás, és mivel couchsurfingeltünk, szerintem ez volt életem legeslegolcsóbb kiruccanása. 

Felsorolhatnék még egy rakat könyvet, ami az Erasmus-élményemhez kapcsolódik, egész sokat olvastam ott is (bár negyed ennyit se, mint most, volt jobb dolgom, na :D), de az másfajta, kicsit hosszabb "nyaralás" volt, mert akárki akármit mond, hogy tanulás így meg úgy, jó esetben szerintem totál nem arról szól ez a pár hónap. 

Még az jutott eszembe, hogy fura, hogy Angliában meglehetősen sokszor jártam, de nem tudok hozzá kötni semmi könyvet... Létezik az, hogy ott sosem olvastam semmit? Angliához főleg zenéket kötök, anno készítettem is válogatás cédéket azokkal a zenékkel, és szerintem a deep house-t is az ottani élményeim miatt szeretem annyira. :) 

Aztán meglátjuk, mi lesz legközelebb... 


Ti hogyan választjátok ki az olvasmányotokat a nyaraláshoz? Bennetek is mélyebben megmarad egy-egy könyv, ha valami kellemes emlék kötődik hozzá? 

14 megjegyzés:

  1. Városnézős utazáshoz sosem viszek könyvet, ismerem magam, csak feleslegesen cipelném. Ha esik vagy fúj vagy bármilyen időjárási katasztrófa következik be (2013, Firenze, egy elcseszett városnézés), akkor beülök a helyi kocsmába/kávézóba/étterembe/templomba/múzeumba stb. és igyekszem ismerkedni, na nem üzletszerű kéjelgés céljából, de az ilyenek nekem nagy élményt jelentenek. Az se baj ha nem történik semmi, csak hallgatom és nézem a törzsközönséget, és egy pár érdekes történettel gazdagabb leszek :)
    Strandon fetrengős nyaralásra mindig valami nagyon romi, könnyes történetet választok, amin aztán elalszom és jól összenyálazom a könyvet, de az így generált romantikus hangulatomban képes vagyok mosolyogni a turisták összes típusára és elviselni a hülyeségeiket, mert nem hagytak pihenni. Tudom, súlyosan sérült eset vagyok :)

    A Balaton-t eddig én sem nagyon szerettem, Tisza-parti lány lévén elég messze is volt tőlünk, kb 15 éves voltam amikor először eljutottam a magyar tengerhez (bocs a közhelyért:) ), aztán évente 1-2 alkalom adódott, nyaralni pl 1 hétig én sosem voltam, mindig csak 3-4 nap, vitorlázás, hosszú hétvége, mert abban igazad van, hogy unalmas. Tudom hogy lehet menni kirándulni mindenfelé, és szoktunk is, a Balaton-felvidéket épp mostanában kezdem felfedezni, de ezeknek ellenére sose lett a szívem csücske, és nagy valószínűséggel már nem is lesz. Nincs olyan mély nyomot hagyó élményem, ami a Balatonhoz kötne, valószínűleg ezért van.
    Most gondolkodom konkrét könyveken, de egy sem jut eszembe.
    Ez a két szenvedélyem nekem is, de még sosem kapcsoltam össze.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A helyiekkel ismerkedni mindig tök jó (még introvertáltként is ezt mondom:D), főleg az olaszokkal, ők kellően nyitottak a dologhoz :) bár az angolokat is kedvelem, velük is könnyen lehet barátkozni, a hiedelmek ellenére :)
      Néha azon gondolkozom, hogy akik nem olvasnak, ők mit csinálnak a strandon két csobbanás meg esetleg evés között? Főleg napokig? :D

      Na, én meg a Tiszánál nem voltam még soha... :$
      A Balaton-felvidék pl. tök szép, de nekem a kirándulás nem játszik a lepkefóbiám miatt, max térdig érő hóban. :D Nyilván más ha az ember a fél gyerekkorát a Balatonon tölti, akkor lesz egy rakat emléke, ami majd visszahívja újra meg újra, de akkor ez neked kimaradt. Mi sokat jártunk régen, szőlőnk is volt a közelben, de valahogy mégsem érzem át annyira...

      Amúgy én se úgy olvasok ám nyaralás alatt, hogy akkor nekiesek egy könyvnek és végignyomom :D Sokszor csak 1-1 fejezetet olvasok esténként, lefekvés előtt, vagy vonat/busz közben, ez is elég ahhoz, hogy bevésődjön :)

      Törlés
  2. Mennyi helyen jártál O.O :))
    Nekem Az eltört teáspohár volt ilyen balatoni nyarlós jó élmény, meg akkor olvastam el a Mesés ruhák kalandjait, de az nem fogott meg.
    Tavaly Katherine Mansfiel életrajzát vittem a horvát nyaralásra, az esős délutánokon életmentő volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utazás a prio I., régen is az volt, csak akkor még nem feszültem rá ennyire, de jó kezekben nőttem fel :)
      Az eltört teáspoharat is el kéne olvasni...
      Kell az a könyv a nyaraláshoz, bármi megtörténhet! :)

      Törlés
  3. Milyen hangulatos posztot raktál össze ezekből az élményekből, nagyon tetszett! Sokszor emlékszem én is, hogy nyaraláson mit olvastam, mit vittem magammal. Hogy hogy választom ki, az nagyon változó, és rendre több könyvet viszek, mert 5 nap alatt is az a kényszerképzetem támad, hogy lehet hogy befejezem az összeset és akkor mi lesz, ha könyv nélkül maradok :D
    Balatonon sokszor olvasok Sarah Addison Allent, már két nyáron is úgy alakult, hogy őt vittem magammal a partra (két különböző könyvet persze a két évben :D), aztán emlékszem szintén nyaralás alatt olvastam a balcsi parton A borostyán hárfát és Az arany cimbalmot, Baráth Katától, Lessingtől Az ötödik gyermeket, és pár Maigret krimit. Egy horvátországi nyaraláskor olvastam a legeslegelső recijeimet A jó pasi kézikönyvét és egy Nyitott akadémiás könyvet: Sors és önismeret. :)
    Olaszországi nyaraláskor jött ki és olvastam a hatodik Harry Pottert, imádta ugye, de totálisan rányomta a bélyegét a nyaralás további részére, fél éjjel olvastam a kötet végét, könnyek közt, aztán meg két napig gyászoltam a karaktert aki meghal a végén :(((
    Joanne Harrissel egyszer kicsit befürödtem, a Holy Foolst szintén olasz nyaraláson olvastam, és még annyira talán nem volt jó az angolom, lassan haladtam vele, tömény volt. Tavaly szintén őt vittem magammal a tengerpartra, a Gentleman and Playerst és nagyon-nagyon élveztem. :)

    Tök jó, hogy a Skye-t pont ilyen beszorulós, esős időben olvastad, nagyon megteremtette a hangulatot gondolom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszett!
      Igeen, megértem, meg amúgyis mi van, ha az épp nem tetszik, amit viszel, vagy nincs hozzá hangulatod, vagy elviszi egy cápa vagy bármi.
      Az ötödik gyereket bele kéne rakni valami jó kis strandkönyv-ajánló listába! :D

      A krimik szerintem nagyon jók strandra, repül velük az idő! :)

      Igen, a Skye-ról azóta is a szicíliai szakadó eső jut eszembe. :)

      Törlés
    2. Eleve több könyvet olvasok általában, és minden megkezdettet vinni szoktam nyaralni, plusz ezt meg azt, meg amazt :D ... sokat. a Kindle azért némileg csökkentette a csomagom terheit :D
      Pedig annyira nem strandkönyv Az ötödik gyerek, a témáját nézve, de mondjuk tény, hogy gyorsan olvasható nagyon. :)

      A krimik tökéletesek strandra. :)

      Törlés
    3. Amúgy a Kindle-re is gondoltam, hogy azt kéne vinni, lehet, hogy az lesz a vége. Ha több könyv kell, mitn pl. neked, akkor mindenképp célszerű :D
      Hát, nem is gondoltam komolyan Az ötödik gyereket :D

      Törlés
  4. Annyira magamra ismertem a posztodban jó pár helyen. Egyrészt én is ilyen baromi előre tervezős vagyok, hogy mit vigyek magammal utazásra, szabira. A mostani német kiruccanásra ne tudd meg, hogy mennyi jelöltem volt, a végén A virágok nyelve jött velem és baromi jól választottam. Szeretem amikor a repülőgépen békén hagynak és tudok olvasni, ráadásul oda mindig sokkal korábban ki kell menni és ha egyedül utazik az ember, akkor szerintem a könyv a legjobb társ a várakozás alatt :)
    Amúgy én is fel tudom sorolni szinte az összes könyvet, amit a repcsis út során olvastam, vagy nyaralásra vittem. Amikor eljutottam Rodoszra két éve, ott pl. a Hattyútolvajokat és a Hemingway lányát faltam. Előtte szintén Görögországban Baráth Kata sorozata A türkizkék hegedű + egy Dumas könyv volt velem. Horvátországban pont Fioratót olvastam, a Botticelli-titkot, meg a Prímszámok magányát. Aztán fiatal felnőttként amikor még Balcsira mentünk le páran lányok, általában úgy jött ki a lépés, hogy egy Frances Mayes könyv volt velem, de akkortájt olvasgattam angolul a Twilight részeit is (ööö..izé, igen, ez is megvolt, az utolsó rész leszámítva, ott már elfogyott a szufla :)). Amúgy Mayest mindig nagyon szerettem ilyenkor nyaralás alatt olvasni, mert legalább képzeletben Olaszországban csavarogtam.
    Nagyon klassz poszt lett ez, imádom a képeid, ez a türkiz fal a Fiorato regénnyel, baromi jó lett :) Nagyon irigyellek a szeptemberi kaland miatt, biztos baromi jó lesz és szerintem a Wild jó kis útitárs lesz neked erre az időszakra :) És tényleg, sok szép helyen jártál már, ezt baromi jó érzés lehet így visszagondolni, nézni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól van, örülök, hogy más is ilyen tervezős :D régen sokkal lazábban vettem mindent, de most már minden kis apróságot megtervezek, szigorúan azért, hogy ha nem jön spontán a dolog, akkor legyen B terv. :)
      Jó neked, hogy bírsz olvasni a repülőn, én tiszta ideg vagyok, pedig nem félek a repüléstől.
      Nyugi, az összes Twilightot olvastam. :D Meg angolul az 1. részt meg is vettem, egyszer neki is álltam, de aztán annyira nem volt hozzá kedv, de az első rész szerintem nem rossz :)
      Te is sok helyen jártál, Görögország tetszett? Még sosem voltam, mindig az a hülye lepkevölgy van a szemem előtt, és ráz tőle a hideg.

      Már csak 3 hét és megyek, kezd valóságossá válni a dolog, totál be vagyok zsongva. :)

      Törlés
  5. Én nem tudnék könyv nélkül elindulni nyaralásra, még ha olyan nyaralás is a cél, ahol tudom, hogy vajmi keveset vagy szinte semmit nem fogok olvasni. :)
    Tavaly a Nyarak könyvét olvastam a Kőrös holtága mellett, kb. 40 fokban, pont tökéletes volt akkor. Idén Quo vadis? volt ugyanott, az is valahogy illett az egészhez, főleg mikor Róma égését 38 fokban olvastam. :D
    Régen csak egyszer-egyszer jutottam el a Balatonhoz, ezért nekem mindig különleges marad. Szerencsére pár éve minden évben egy hétvégére legalább eljutok, idén már voltam egyszer és most hétvégén megyek újra. Valószínűleg Murakami fog velem utazni most. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pár oldal mindig becsúszhat, meg bármikor lehet olyan, hogy na most de jó lenne, ha lenne itt egy könyv! Nyilván a sétálgatós városnézésekkor nem cipelem magammal, de esténként meg 1-2 rövidebb üresjáratban (amikor már minden képet kitoltál Instagramra a szállás wifijén:D) jó ha van könyv. :)
      Hétvégén mi is megyünk a Balatonra, ti merre? Brutál meleg lesz megint, pedig reméltem, hogy megúszom a strandolást :D

      Törlés
    2. Igen, leginkább a szálláson lehet városnézésnél csórni egy kis időt az olvasásra. :)
      Mi Balatonszemes-Balatonőszöd határán leszünk, ott van barátnőméknek nyaralója. És ti? :) Jaj, én szeretek fürödni, mondjuk már nincs az, mint gyerekkoromban, amikor fél napig ki se lehetett szedni a vízből, de még mindig szeretem. :)

      Törlés
    3. Mi Füredre megyünk. a barátnőim csak oda hajlandóak :D

      Törlés