Select all, delete all

Köszi, Nokedli, hogy írtad ezt a posztot, és ráébresztettél, hogy a várólista (moly) csak nyűg és probléma. Hihetetlen, hogy eddig fel sem merült bennem, hogy törölnöm kéne az egészet úgy ahogy van (persze egyenként szedtem le a könyveket, kérlek mondjátok, hogy ennek nincs más módja, mert kitépem a hajam). Oké, annyira nem vagyok nagy király, először is lementettem egy guglidokba a listát, majd rájöttem, hogy azért nincs vész, van még két könyvtáras listapolcom, tehát ha épp könyvtárba megyek, és kell egy rövid lista, akkor tudok miről szemezgetni, és ezentúl is legfeljebb ezekre helyezgetem a könyveket. 

Ó, és milyen jó, hogy egyesével végigmentem mindenen, mert rájöttem közben, hogy hiba van a mátrixban! Nem olyan régen bejött az a funkció a molyon, hogy megadhatod a beszerzés évszámát azoknak a könyveknek az esetében, amelyek a magánkönyvtáradat gyarapítják. Ez tök jó, csak most - mint rájöttem - az összes évszámozott könyvem duplán szerepel a magánkönyvtárban, szóval most mehetek végig azon is, és állhatok neki törölgetni. Csodálatos, produktív délután ez. 

Amúgy azt nem tudom, mi legyen azokkal a könyvekkel, amelyek nincsenek (még) meg egyik könyvtárnak sem, nem kívánságlistások és nem magánkönyvtárasok. Kéne nekik egy polc... De az már megint egy csomó adminisztráció. Igazából az jutott az eszembe, hogy úgyis ők állnak a várólista-hierarchiám legalján, a többi ötszáz könyv (mert igen, 589 darab szerepelt rajta, bizony-bizony) többmázsás súlyként nehezedik rájuk, így ha majd véletlenül szembejönnek valamiért valahol valamikor valahogy, akkor lecsapok rájuk, de nélkülük is van bőven választék. 

Ó, és mivel törölték a városi könyvtárban az előjegyzésemet, mert nem vettem át időben (Déli álmok), végre én leszek az a gyökér, aki nem viszi vissza időben az előjegyeztetett könyveket, mert most tényleg van egy kis torlódás, viszont részemről nincs benne kockázat, mert nekem nincs előjegyzésem, szóóóval maradnak itthon még decemberben, és szépen, nyugodtan végigolvasom mindegyiket. Meg a meseanyutól kölcsönkapott Csodaidőket, és ha még netán emellett lesz időm olvasni, akkor ott A boszorkány, ami annyira jó, csak a kindle kb olyan gyakran kerül a kezem ügyébe, mint az otthoni olvasatlanok, egyébként ez utóbbi kategóriából a Vándorünnep lesz a következő (marhán kíváncsi vagyok, hogy mikor kerül sorra szegény). 

Még egy valamit kell valahol rögzítenem: a még el nem kezdett sorozatok első részeit, csak mert sosem tudom, hogy mondjuk a Kenzie-Gennaróból melyik az első, vagy az Anne-ből, meg van egy csomó krimi, Karen Fossum, Wolf Haas, miegymás, és ezeket képtelen vagyok fejben tartani. Szóval most böngészhetem végig a lementett listát.

Amúgy mondtam már, hogy milyen jó érzés a nulla darabos várólista? 

8 kedvenc Young Adult könyvem

Múltkor, Az Archívum kapcsán végignéztem, hogy miféle YA-könyveket olvastam 2013-ban, és hogy mekkora volt a befürdések aránya. Meglepetten tapasztaltam, hogy miközben visítok/tunk, hogy elegem/ünk van ebből a műfajból, én idén tök szerencsés voltam, mert nagyon jó regényeket fogtam ki (egyébként nem lehetne a YA helyett kitalálni egy magyar elnevezést erre a kategóriára? Mert szerintem ezek nem ifjúsági könyvek, az meg elég bénán hangzik, hogy FiatalFelnőtt, lehetnének például Modern Csíkosak.) Oké, azért a ráérzőképességem is közrejátszik a dolgok kedvező alakulásában, mert már kapásból kiszűröm a látóteremből a harcolós-disztopikus 15 éves lányos történeteket, abból egy darab van, amit a mai napig érdemesnek találok arra, hogy szeressem, még ha nem is volt túl eredeti az ötlet. 

YA-ban nekem ők a TOP :

Suzanne Collins: Az éhezők viadala-trilógia - Igen, róla beszéltem az előbb, nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire hasonlít a Battle Royale-hoz, mégis nagyon megszerettem, főleg az első két részt. Javítsatok ki, ha tévedek, de gyanítom, úttörő volt a maga nemében az amerikai piacon, és az utána következő disztópiás próbálkozások sokszor koppintásnak tűnhetnek, vagy a magasra tett (?) léc miatt úgy érezzük, nem ütik meg a szintet, és végre én is eljutottam addig, hogy nem akarok egy nyolcvanharmadik regényt elolvasni a témában. (Nálam ebbe a kategóriába tartozik A beavatott, a Matched, a Delírium, a Legenda... ezeknek is csak az első részét olvastam, mert nyilván mindegyik trilógia. Azt hiszem, ennyi elég is volt belőlük.)

Takami Kósun: Battle Royale - Ha már egyszer szóba került, egyébként lehet, hogy eszembe sem jutott volna. Véresebb, távolkeletibb, agyvelődarabkásabb verziója az egymást kötelezően pusztító tizenéveseknek, meg jó vastag is. Szerencsére csak egyrészes, manga formában tizenöt.

Libba Bray: Rettentő gyönyörűség - Ez is trilógia, és még csak az első kötetet olvastam, azért beválogattam ide, mert sokakkal ellentétben én nagyon szerettem olvasni, cseppet sem untatott, és a hangulata felejthetetlen. Ideje lenne haladni tovább ezzel a sorozattal is...

Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: Englesfors-trilógia - A már magyarul megjelent első két rész ott sorakozik a polcomon, kivételesen NEM olvasatlanul. Szerintem nem lehet nem szeretni, tök jó, hogy nem amerikai, tök jó, hogy ráadásul svéd. Imádom azt a szót, hogy svéd, mindig a svédgomba ízét érzem közben a számban. A lényeg, hogy jöhetne már az a harmadik rész, biztosan egyből rávetném magam.

John Green: Alaska nyomában - Ez a könyv az utolsó mondatokkal és az életrajzokkal vett meg engem. Meg hogy elég fájdalmas történetet tálal egyáltalán nem lehangoló formában, valahogy felvillanyozott ez a regény. Kár, hogy John Green többi magyarul megjelent könyve egyáltalán nem hozta ezt a szintet (nekem).

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései - A fordítást leszámítva tökéletes könyv. Tökéletesen értettem Charlie-t, sajnos. Oké, nekem nincs olyan problémás múltam, mint neki, mégis átéreztem azt, ami lejátszódik a fejében mondjuk itt vagy itt. 

Mary E. Pearson: Az imádott Jenna Fox - Oké, ez is a jövőben játszódik, de a tudományos fejlődés mellett más lényegi változások nem történtek a mához képest. Feszültséggel teli, érdekes történet, bioetikai kérdéseket boncolgat, tehát az izgalmas cselekmény mellett elgondolkodtatja az olvasót ezekről a nem túl irrealisztikus fejlődési irányokról.

Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága - Melankolikus, lassú könyv, olyan, mintha valaki elsuttogná a szöveget. Egy picit lehangoló, nagyjából annyira, mint egy nyári szürkület vasárnap délután. Hasonló atmoszférát tapasztaltam a Csodák kora című könyvben is, mint kiderült, nem véletlenül.

Ja és persze kinek mi a Young Adult. Harry Potter, Szent Johanna Gimi? Valakinek A könyvtolvaj is az, nem tudom, miért. Ezeket mind nagyon szeretem. Jégviráglányok? Ne bántsátok a feketerigót!? Szóval hosszú a besorolhatatlan könyvek listája.

Nektek melyek a kedvenceitek a műfajon belül? Egyáltalán olvastok még YA-t?

Alma Katsu: Megtorlás

Alma Katsu trilógiájának első részéről, a Halhatatlanról igazából véletlenül szereztem tudomást tavaly ősszel, és abban sem voltam biztos, hogy az enyém lesz, de egyszer csak jött a futár, és ott volt a csomagban ez a szépségesség (meg a Ready Player One, na az nagyon epic, de nem kéne elkalandoznom). A Halhatatlanról egy évvel korábban írtam, az nagyon megmaradt bennem, hogy télen olvastam, karácsony előtt. (Miért nem működik egyébként a keresés a blogspoton?) Fázós könyv volt kilátástalan életekkel, szenvedéssel és boldogtalansággal, de olyan formában megírva, hogy nem hagyott maga után nyomasztó hangulatot bennem. Épp ezért minden egyes Agavés megjelenésekkel kapcsolatos hírt olvasva reménykedtem, hogy megtalálom benne Alma Katsu nevét, és most, a második kötet után biztosan állíthatom, hogy a kedvenc kiadványaim közé tartozik ez a sorozat az Agave repertoárjából (persze Baráth Katalin, Az éhezők viadala meg a már említett RPO mellett).

Gondolom egyértelmű, hogy azok számára, akik az első részt nem olvasták, spoileres lesz ez a bejegyzés (rögtön az elején), de a Megtorlással kapcsolatban nem lövök le egy poént sem, ígérem.

A Halhatatlan története ott folytatódik, hogy Lanore csaknem 200 év szabadság után furcsa fejfájásra eszmél egyik pillanatról a másikra, és rájön, hogy Adair jelenlétét érzi, ami nem sok jót jelent a számára, tekintettel arra, hogy ő falazta be annak idején egy pöttöm lukba a pasit. Adair dühösebb és kegyetlenebb, mint valaha, és mindent elkövet, hogy félrelökje az útjába kerülő akadályokat, csak hogy megtalálja Lanore-t és megbosszulja, amit a lány tett vele. Lanore pedig egy darabig menekül, majd segítség reményében felkeres néhány régi ismerőst, persze nehéz eldönteni, hogy kiben bízzon. 

Abba a típusba tartozom, aki a sorozatok/trilógiák első részét szereti a leginkább, imádom a felvezetéseket. Amikor Bella rájön, hogy vámpír a padtársa; amikor Mac megtudja, hogy Írországban ronda tündérek laknak; amikor egy fiú a lépcső alatt levelet kap, hogy felvették egy fura suliba vagy amikor Katniss húgát kisorsolják, hogy vegyen részt a Viadalon. De azért vannak kivételek, és ezzel a trilógiával is ez most a helyzet. Úgy érzem, kerek az egész, minden mondat a helyén van, és bár gőzöm nem volt, hogy mi fog kisülni a végén a történetből, tökéletesnek tartom a cselekményszövést és a befejezést is, az utóbbitól még mindig végigfut a hideg a hátamon, szerintem óriási. 

Kicsit nehéz volt követni a szereplők lelkiállapotát, érzéseit. Adair jelentős változáson megy keresztül, ami kissé hihetetlen, ettől függetlenül képes voltam elfogadni, hogy ez tényleg megtörténik. Lanore-on viszont nem bírtam kiigazodni, egyszer levon magában egy hatalmas következtetést, aztán a következő fejezetben meg mintha ez meg sem történt volna... Oké, ezen túltettem magam valahogy, túlságosan tetszett az egész regény egyben ahhoz, hogy ezen túl sokáig rágódjak (azért még rágódom rajta, most is). A múlt és a jelen váltakozása ebben a részben sem marad el, bár most többet időztünk napjainkban, mint a régebbi korokban, viszont sok érdekes helyszín megjelent a könyvben, nekem Marokkó volt a személyes kedvencem a fülledt levegőjével meg a vízipipákkal. 

Egyébként arra jöttem rá olvasás közben, hogy elég feledékeny vagyok, esetleg figyelmetlen, mert a Halhatatlanból nekem teljesen más benyomások maradtak meg, mint aminek kellett volna szerintem, például a Lanore és Adair közti kapcsolatot utólag mintha kicsit idillibbnek tüntetné fel a szerző, mint amilyenre én emlékszem. Plusz azt hiszem, hogy Adair előtörténetéből sem ártott volna egy gyorstalpaló még a második rész elolvasása előtt.

Remélem, majd amikor a harmadik részt olvasom, több épkézláb emlékem marad a Megtorlásról. Illetve most figyeltem fel egy könyvre a molyon, ami elvileg a két és feledik része a sorozatnak, a The Witch Sisters, igaz, ez mindössze 26 oldal, de gondolom jó tudni, hogy ilyen is van. A harmadik kötet 2014-ben fog megjelenni angolul, The Descent címmel, és remélem, hogy az Agavének - jó szokásához híven - köszönhetően jövő ilyenkor már magyarul is olvashatjuk. 

The Body Shop karácsony

Biztos vagyok benne, hogy a The Body Shopról a legtöbb embernek a testvajak jutnak eszébe. Csodálatosak, illatosak, gyönyörűek, emellett tényleg a legjobb testápolók azok közül, amiket valaha használtam. Ezer éve volt utoljára ilyenem, egy kékáfonyásra és egy E-vitaminosra emlékszem, imádtam őket. Mióta körbeszaglásztam az egyik bécsi TBS boltban, újra fellobbant a szerelmem a márka iránt, közben pedig mindenhol csilingelnek már a karácsonyi harangok, úgyhogy megrendeltem ezt a szettet a webshopból. Három 50 ml-es (mini) testvajat tartalmaz, a karácsonyi kollekció illatait: áfonya, gyömbér és vanília. (Ezeknek angolul szebb nevük van, de az mindegy.)

A három közül toronymagasan vezet nálam a vörösáfonyás testvaj, fantasztikus illata van: egyszerre édeskés, savanyú és fanyar, nagyon-nagyon hasonlít a kékáfonyás barátjára (amit egyébként nem tudom, lehet-e még kapni, a webshopban régóta nem láttam). A TBS testvajak állagának skáláján ez a puhábbak, folyósabbak közé tartozik, persze még így is sokkal keményebb, mint egy testápoló. A gyömbéres is nagyon tetszik, de ez már az a kategória, amit nem vennék meg 200ml-es formátumban, de nem is dobnám vissza, ha valaki hozzám vágná. Főként a gyömbért érezni benne, de nyomokban felfedezhető némi mézeskalács és citromillat is. Az állaga hasonló az áfonyáséhoz, talán egy icipicit keményebb. A vaníliás testvaj nekem elég nagy csalódás, nagyon erőlködnöm kell, hogy felfedezzem benne a vaníliaillatot. Teljesen jellegtelen, a tégelybe szimatolva a vanília helyett inkább valami átlagos "krémillatot" érzek. Ennek az állaga emlékeztet leginkább a vajéra, kemény, és amikor kibontottam, nem láttam nyomát annak, hogy elmozdult volna a tégelyben a szállítás során - ellentétben a másik kettővel. Egy forró zuhany vagy fürdő után könnyedén elolvad a bőrön. 

Ma láttam, hogy újabb minitestvaj-szettek kerültek fel a webshopba, itt megtaláljátok őket. Nekem nem mindegyik válogatás nyerte el a tetszésemet, de a Chocolate & Nut és ez a kollekció nagyon piszkálja a fantáziámat, már rá is tettem őket a Pinterestes kívánságlistámra. 

Ti szeretitek a The Body Shop testvajait? Melyik a kedvencetek?

Honnan blogolok?

Egyszerű: az ágyból. A posztok nagy része itt születik a hétvégék folyamán. Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom, hogy nem sokat szépítgettem a környezetet, hogy fotózható legyen.

Saját íróasztalom nincs, mondanám, hogy bár lenne, de igazából úgysem használnám, legfeljebb raktározási célból - ezt a korábbi tapasztalatok íratják velem. Talán inkább egy polcra lenne szükségem az ágyam közelében, kicsit nagy a káosz a falatnyi éjjeliszekrényen. 

A posztot különböző blogos előzmények ihlették:

Ilweran

Nita

Theodora

wherebloggersblog

és a steril valótlanság