2012-02-01

Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok




"Sajnálatos, ha egy nő története csupa férfiról szól - először fiúkról, aztán más fiúkról, aztán férfiakról, férfiakról, férfiakról. Kicsit olyan ez, mint az iskolai történelemkönyveink, amelyek kizárólag háborúkról és választásokról szóltak, egyik háborúról a másik után, gyorsan átfutva az unalmas békekorszakokon."

Marlow, a középkorú pszichiáter segítségét kéri egy orvos barátja, amikor egy híres festő, Robert Oliver késsel támad a washingtoni múzeum egyik kiállított festményére. A kép a Léda címet viseli, és egy impresszionista festő műve az 1800-as évek végéről. 

Mivel Marlow maga is festeget szabadidejében, különös érdeklődéssel fordul az eset felé, és a szokásosnál sokkal jobban beleássa magát a történetbe. Államokon keresztül vezet az útja Robert volt feleségéhez, hátha általa megérti a festő indokait, ugyanis ő maga nem hajlandó megszólalni. Kiderül, hogy Robert évek óta ugyanannak a nőnek a portréját festi, ám senki nem tudja, ki lehet ő, a férfit viszont úgy tűnik, ez a nő kergette szó szerint az őrületbe. A felesége, Kate ezáltal teljesen magára marad a gyerekekkel, mert Robert időnként napokra eltűnik, nem jár be dolgozni, majd a sok konfliktus eredményeképp különválnak. 
A másik nyom, amelyen Marlow elindulhat, néhány levél, amelyet a 19. század végén váltott egymással egy Beatrice nevű francia festőnő egy nála jóval idősebb férfival. A pszichiáter a végén már Franciaországba is hajlandó elutazni annak érdekében, hogy az ügyet megoldja, és közben kissé felfordul a saját élete is.

Robert engem totál kikészített. nem egy nő esett "áldozatul" a furcsa szeszélyeinek, az ingadozó hangulatainak, ki jobban bírta, ki kevésbé. A volt feleséggel, Kate-tel való kapcsolata például totál lehangolt, és ez meghatározta a hozzáállásomat az egész könyvhöz. Nem tudtam szeretni ezt a történetet, mindig kisebb gyomorgörccsel vettem a kezembe, és vártam már, hogy túl legyek rajta. Pedig egy jó könyvnek tartom, sokkal összeszedettebb, mint Kostova másik műve, A történész. Ennek ellenére az a vámpíros-Drakulás sztori közelebb állt hozzám (nem a vámpírok miatt...), pedig abban tényleg sok volt az üresjárat, meg a végére el is vesztettem a lelkesedésemet. 

Az egyik szereplőt, Maryt nagyon megkedveltem, már akkor, mikor először találkoztam vele a könyvben, pedig akkor még nem is tudtam, hogy később mekkora szerepe lesz az egészben. Marlow, a pszichiáter karakterét viszont kissé hiteltelennek éreztem, vagyis hiányzott a magyarázat azzal kapcsolatban, hogy hirtelen miért vált ennyire anti-professzionálissá, azaz miért bonyolódott bele olyan nagyon Robert esetébe. 

Kostova stílusa egyébként eléggé közel áll hozzám, tetszik, hogy a karakterei annyira élők, hogy minden részletükkel együtt magam előtt láttam őket. És nem csak a külsejük vagy a jellemük ábrázolása tökéletes, hanem a mindennapi érzelmeik is, és itt olyan apróságokra gondolok, amelyek lehet, hogy csak egy pillanatra futnak át az emberen, és ezért fel sem tűnnek, az írónő viszont ezeket is tökéletesen megjelenítette. 
Lehetséges, hogy egyszer majd később, mikor visszagondolok a Hattyútolvajokra, kellemes emlék lesz, de egyelőre csak a nyomasztó légkört érzem magam körül, amikor eszembe jut.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése