Ahogy elnézem az eddigi 2012-es olvasmányaimat, hát nem mondanám, hogy dominál a szépirodalom. Nem tudom, mi lelt engem, úgy tűnik, oda a kultúrsznob énem, vagy csak épp szerencsém volt mostanában, hogy az általam kevésbé nagyra tartott irodalmi kategória is elég jól le tud kötni. Ritka az ilyen, de hát sok a lemaradás, van mit behozni!
Dan Brownért sosem voltam oda különösebben, megvolt persze A Da Vinci kód meg az Angyalok és démonok is, tényleg szétizgultam magam olvasás közben, azonban ennél több értéket nem tudok tulajdonítani a könyveinek. Most viszont pont egy ilyen pörgős, egyszerű sztorira vágytam, meg gondoltam még hátha majd jópárszor ledöbbenek, miközben olvasok, és azt néha én is igénylem.:)
Azt hiszem, ez után egy jó darabig nem veszek olyan könyvet a kezembe, amit ez az ember írt. Egy darabig elvoltam vele, még érdekelt is: szokásos főhősünk, Robert Langdon ezúttal a Washingtonban ténykedik, miután kiderül, hogy mélyen tisztelt ismerősét, Peter Solomont elrabolta valami kamu-szabadkőműves idióta, és követeli, hogy Langdon fejtsen meg neki valami kis piramisocskát. Érdekes módon a CIA is beleavatkozik a dolgokba elég erélyesen, emellett pedig Solomon húga tudományos(?), áttörő kísérleteivel is megismerkedhetünk. A szokásos az egész: menekülés mindenhonnan, mindenki elől, megtévesztés, nagy igazságok leleplezése. Ennyi a könyv.
És borzasztóan idegesítő az, ahogyan Brown állandóan mozgásban tartja az eseményeket, hogy nehogy az olvasó figyelme akár egy pillanatig is lankadjon. Én őszinte leszek, elfáradtam egy idő után a folyamatos pörgésben, úgy éreztem, nem kapok levegőt. A végén már csak lapozgattam türelmetlenül, esküszöm, nem is emlékszem már nagyon a befejezésre, addigra ugyanis totál felhúztam magam. Tele a könyv ellentmondásokkal, gondolok itt arra, hogy Langdon például mekkora nagy tudós, aztán kábé óvodás aggyal rendelkezik (ebben a történetben legalábbis), vagy hogy egy tiszta hájtek laborhoz egy hatalmas koromsötét termen át vezet az út, és persze az senkinek nem jutott eszébe, hogy apró világító cuccokkal jelezzék, hogy merre kell menni, valamint úgy tűnik, a zseblámpa feltalálásának híre sem jutott el az íróhoz.
Dan Brown rendkívül egysíkú, az összes könyve egyforma, és én azt hiszem, meguntam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése