amikor a Felhőatlaszt olvastam. (Helyette volt egy remek Felhőatlaszos.)
Ma talán megnézzük a filmet, de a könyvhöz nem volt több türelmem, így is sokkal-sokkal tovább olvastam a kelleténél. Ahogy elnézem az értékeléseket, valami már megint nincs velem rendben, egy agyonajnározott könyvvel nem tudok mit kezdeni, persze ezt már megszokhattam volna.
A hat, némileg egymásba fonódó történet közül egyik sem kötött le igazán, nehézkes volt, én meg érdektelen. Az első, Adam Ewing-os szál után arra gondoltam, na nem baj, majd a második. A második után azt, na majd a harmadik. Az mondjuk például egész tűrhető volt. De valahogy akadt az egész, nem voltak a helyükön a fogaskerekek, pedig alapvetően hat, egészen különleges történetről van szó, én mégsem tudtam elmerülni egyikben sem.
Helyette inkább olvasom tovább Bill Bryson könyvét, a Majdnem minden rövid történetét. Teljesen odavagyok érte, megemeli az adrenalinszintemet, lerágom a körmöm, hogy megtudjam végre, hány éves a Föld, és teljesen lefagyok, amikor kiderül, mi lenne, ha összeütköznénk egy kisbolygóval. Bill Bryson nagyon tud, imádnivaló a stílusa, eljátssza, hogy igazából ő se konyít sokat a dologhoz, pedig hát másképp nem tudta volna megírni ezt a könyvet. Hagyom is inkább a netezést, és megyek olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése