2013-08-03

Kókuszfröccs

Fel sem tudom fogni, hogy a nyár kétharmada eltelt, klasszikus nyári szünet nélkül mit sem ér az egész, és ezt teljesen komolyan gondolom. 5 óra után mászkáljak strandra? Vagy hétvégén, amikor amúgy is emberiszonyom van, és kerülgessem a fröcskölő kisgyerekeket a tóban? Azt hiszem, inkább átpártolok a tavaszhoz, pedig régen hogy utáltam. Úgy érzem, hogy ha az ember dolgozó lány, akkor az egész nyár csak egy kínszenvedés, egyrészt a meleg miatt (azért köszönöm annak, aki feltalálta a légkondit), másrészt pedig a csapból is a nyár folyik, csekkolások a Balaton partjáról, lángos az Instagramon, "inspiráló" tengerpartok a Facebookon meg a Pinteresten. Rettentően várom, hogy végre a mi szabadságunk is elérkezzen, és persze szinte biztos vagyok benne, hogy azon a három napon lesz a legrosszabb idő, amikor a Balcsi mellett szeretnék fetrengeni. Mindenki barna, én meg világítok a sötétben, komolyan elgondolkoztam azon, hogy elmegyek szoláriumba, de az lenne csak az igazán kétségbeesett lépés.

Amiről pedig írni szeretnék most, az a kókusz. A legnyáribb íz és illat, ami valaha létezett. Annál már csak az a jobb, amikor a vízparton keveredik a kókuszos naptej az ázott fürdőruhák és a különféle strandkaják illatával. Idén tehát azzal kínzom magam, hogy kókuszillatot vonok magam köré, ez persze csak azt eredményezi, hogy még inkább vágyódom a pancsolás meg a napozás után. A kókuszt szinte minden formájában imádom, egyedül a reszelékkel van problémám, így a Raffaello és a kókuszkocka kapásból kiesett. Szaglászni a legjobb, ezért szép fokozatosan beszereztem néhány cuccot, amitől lassan én magam is kókuszdióvá válok.


A kókuszolajról korábban írtam már egy bekezdést, nagyjából mindenféle testápolásra tökéletes: hajpakolásként, testápolóként, de még sminklemosóként is nagyszerűen funkcionál, és nemcsak száraz bőr esetén. A képen látható Variocom márkájú finomított olajnak illata sajnos nincs, legközelebb majd igyekszem extra szüzet beszerezni. (Legközelebb, aha, majd ha elfogyott a fél kiló - tehát úgy 6-8 év múlva.)

A Ziaja tusfürdő életem egyik legbénább tusfürdője. Többféle ínycsiklandó illatban kapható, legszívesebben elhoztam volna az összeset a boltból, de ezek után nem hinném, hogy kísérleteznék a többivel. Alig habzik, a szaga pedig csak nyomokban emlékeztet a kókuszra, ami abból a szempontból nem probléma, hogy fürdés után egy perccel már úgysem érződik rajtam semmi belőle.

Kicsi voltam még, amikor forgalomba kerültek a kókuszos naptejek, azt a citromsárga tetejű, fehér flakonos márkát (a nevére nem emlékszem) sehol sem lehet már kapni tudtommal, úgyhogy kerestem valamit, ami betölti a helyén keletkezett űrt, így esett a választásom a röhejes áron kapható DM-es Sundance-es verzióra. Az illata tökéletes, és eddig nem égtem le, bár hülye vagyok, mikor égtem volna le, még akkor sem sikerült, amikor mindenféle védelem nélkül másfél órát hevertem egy tó partján a napon.

A Balea Colorglanz kókuszos samponja már nem a régi, annak valóban kókuszillata volt, és ár-érték arányban verhetetlennek találtam. Egy ideje feledésbe merült nálam, és csodálkoztam a boltban, hogy már csak ezt a tiaravirággal dúsított variációt lehet kapni. Az illata nem nyert meg magának, leginkább vaníliás krémtúróra emlékeztet, azt hiszem, őt nem fogom újravenni, inkább egy másik gyümölcsös Balea samponnal próbálkozom majd.

Szigorúan a nyárra szerettem volna egy kókuszos illatot magamnak, viszont sehol nem találtam olyan testpermetet vagy hasonló, könnyű állagú fújós cuccot ilyen illatban. Amikor még nem lehetett itthon The Body Shop termékeket kapni, néhány külföldi utamról testvajakkal és -radírokkal meg ajakápolókkal tértem haza, nagyon szerettem őket, viszont euróban és fontban nem tűnt olyan drágának, mint ahogy most látom forintban leírva az árukat. Viszont kókuszillatú testpermet úgy tűnik, hogy csak náluk kapható, rendeltem is egyet magamnak, de ez az illat sem tökéletes, mintha egy kis vanília is vegyülne bele, amitől túlságosan édes lesz az összhatás.

A legutóbbi nagyteszkós látogatásom alkalmával szereztem be a Treacle Moon - My coconut island kézmosót, legszívesebben persze az összes hasonló terméket elhoztam volna, annyira hívogató a csomagolásuk és persze az illatuk is. Az eddig felsorolt dolgok közül ő az igazi kókuszbomba, semmi műviséget nem érzek az illatában, nagyon megszerettem. És még a fürdőszobánkat is csinosítja.

Ti szeretitek a kókuszt? Akár enni, akár az illatát? Vagy esetleg szenved valaki bármilyen más illatmániában?


6 megjegyzés:

  1. Én is imádom a kókuszt, és uilyen Baleás sampont használok egy éve :) (A régebbi változat tényleg jobb volt :( )
    Remélem jó idő lesz, amikor mentek ti is nyaralni!! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ugye? sokkal jobb illata volt...
      Köszi, bízom benne én is, bár a mostaninál csak jobb lehet:D

      Törlés
  2. Kókusz, nyamm, én imádom a reszeléket is. Az Yves Rocher kókusz parfümje nagyon kellemes, ha tudod, szaglászd meg. Sajnos nem a legtartósabb, de nekem tetszett :)

    VálaszTörlés
  3. Szeretem a kókuszt, főleg enni, illatban nekem kicsit édes.
    Amúgy totál depressziós vagyok, hogy már a nyár nagy része eltelt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, legalább te kihasználtad a nagy meleg napokat. Nekem rémálmaimban szokott előjönni, hogy "úristen már vége a nyárnak", aztán felébredek, és rájövök, hogy május van. Most viszont kezd valóra válni az álmom...:/

      Törlés