2014-08-31

Augusztusi kedvencek és könyves zárás

Na, MOST van ősz, kezdődhet a nyafogás! Én nem teszem, mert a szeptember a kedvenc hónapom, ilyenkor vagyok elememben, de már az augusztus végét is igazán hangulatosnak tartom, főleg, ha ilyen hűs, mint idén. Meleg teát azért még nem ittam, annyira nem állunk rosszul. :) Én még azért bízom a sortos-szoknyás napokban. 

A könyvek terén sokkal jobban alakult a hónap, mint júliusban. Befejeztem A tigrist, ami a távol-keleti orosz környezettel teljesen levett a lábamról. Folytattam a Kleopátra lányával Michelle Morantól, sejtettem, hogy nem fogok csalódni, mivel a Nefertitit is imádtam, de ha lehet, ezt még jobban szerettem, pedig nem is Egyiptomban játszódik, hanem az ókori Rómában, és ez nem tartozik a kedvenc helyszíneim közé, Moran mégis képes volt olyat alkotni, hogy oda legyek meg vissza. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei nagyon jól indult, a misztikus hangulat az első egyharmadban teljesen felcsigázott, de aztán kicsit bugyuta lett az egész, mintha a könyv két felét két különböző szerző írta volna, így nem hiszem, hogy a második részt is el fogom olvasni, kár érte. 
Jött néhány nagyon nemszeretés, köztük két félbehagyás, a Caitlin Moran (még egy Moran!) meg az Ókút, az előbbiről írtam, az Ókúttal meg az a helyzet, amit már korábban is éreztem Szabó Magda "felnőttkönyveinek" olvasásakor, hogy mintha nem ugyanazt a nyelvet beszélnénk. Idegesítenek a mondatszerkezetei, az jut eszembe róluk, mint amikor felébredés után rögtön el kell kezdenem összetett mondatokban beszélni, de egy csomó szó nem jut eszembe, ezért másokkal pótolom, ráadásul teljesen hülye szórenddel párosítva. A pöttyöseiről még nem tettem le, hiszen az Abigél az egyik kedvenc könyvem. Elif Safak Szerelemjéről pedig esküszöm, rittyenteni fogok egy rövid posztot, mindenkit óva intek a regénytől, és nehezen hiszem el, hogy Az isztambuli fattyút is ő írta. A The Girl With the Dragon Tattoo angol nyelvű újraolvasása még folyamatban van, de meglepően jól haladok vele, illetve globálisan mindent értek, pedig elég homályosak az emlékeim a történetet illetően. Szerintem ha végeztem vele, be fog kerülni a kedvenc könyvek közé. Végül pedig sikerült befejeznem még augusztusban a Tolvajok telét (David Benioff), amit teljesen hirtelen felindulásból hoztam el a könyvtárból, valami depresszív, wannabe-monumentális műnek hittem. Hát nem az, de örök élmény, az biztos, csodálatos ötlet néha olyan könyveket olvasni, amelyekről azt hittük, nem is akarjuk őket. Ő a hónap legkedvencebbje. 

Könyves képem nincs, viszont teljesen belezúgtam ezekbe a képekbe.

Két zenét hoztam, az egyik ősrégi, a másikat pedig csak néhány napja fedeztem fel, de érzem, hogy jó lesz, már rengeteget hallgattam.
Volt néhány durcás napom mostanában, és amikor már nagyon elegem volt mindenből, akkor fülhallgató be, és mehet a Farewell to the Fairground.


A másik dal a Washed Out nevű együttesé, aminek a neve valamelyik nap az agyam hátsó szegletéből szivárgott elő. Az All I Know eredeti verziója is szuper, de a Moby-féle remix még szimpatikusabb, igazi nyárbúcsúztató szám - nekem.


Van még itt sok-sok videó, ami nem zene. Essiebuttonról már tettem említést, ő a kedvenc YouTube-beauty bloggerem, imádom a videóit. Vlog csatornát is üzemeltet, ami sokszor kicsit túl sok kutyasétáltatást és teakészítést tartalmaz, most viszont belevágtak egy skandináv road tripbe, ami ha minden igaz, ma ért véget, tegnap került fel az utolsó videó. Londonból indultak autóval, onnan Hamburgba, aztán Dánia, Norvégia, Svédország, majd megint Dánia. Először nem is akartam nézni, aztán teljesen rákattantam, újra elkapott a mehetnék, bár az mindig bennem van, csak néha jobban, néha kevésbé. Azóta is Dánián pörgök, illetve a hygge-n, ami ez:


A hygge kifejezés úgy tudom, a norvégoktól származik, de a dánok használják előszeretettel. Lefordíthatatlan, magyar szót biztos nem tudnék rá mondani, de a lényeg, hogy valami kellemes érzés, ami akkor önt el, amikor olyan légkör vesz körül, ami melegséget áraszt, például a gyertya szép fénye, a barátaid jelenléte, vagy megvitatni az élet kis és nagy dolgait egy asztal körül, az is hygge. Szóval értitek. Mindenesetre ha szeretitek a skandináv kultúrát, ajánlom essiebutton vlogjait a kis körtúrájukról, én egy idő után már minden nap remegve vártam az új részt, sajnálom is nagyon, hogy hazamentek, London nem annyira érdekes.:)

A bjúti kontent most épp annyira nem hoz lázba, de azért egy-két dolgot felsorolok sebtiben. A körömlakkozást illetően jelenlegi kedvencem a mindkét kézen más színű lakk-felállás. Nem igazán tetszett sosem az a megoldás, hogy a gyűrűsujjak más színűek, mint a többi, az meg néha unalmas, hogy mind ugyanolyan, úgyhogy gyakran kötök ki emellett, persze előtte gondosan kiválasztom a színeket. :) Egyforma textúrájú (krém finish főleg) illetve színben harmonizáló lakkokat keresek, és ilyenek születnek:


Egyéb kencekedvencem a hónapban a jólbevált kókuszolaj, isteni a finomítatlan verzió illata, nem tudok betelni vele. Illetve rájöttem, hogy bármennyire durva szemcsés ez az Ocean Salt arcradír, és hiába van benne szesz meg limelé, nemhogy kárt nem tesz a bőrömben, de a lehető legjobbat hozza ki belőle. Heti egynél többször azért nem használom, illetve tuti akkor sem használnám, ha érzékeny bőröm lenne, de mi ketten nagyon egymásra találtunk, most igazán - habár már november óta megvan.

 

A hónap legtöbbet használt sminkterméke pedig ez a Catrice pirosító volt, ami nekem egyaránt megfelel kontúrozáshoz és pirosításhoz is - kontúrozni inkább pirosba hajló színekkel szeretek, a bronz árnyalatok nagyon elütnek a fejemtől. Mindehhez az örök kedvenc Real Techniques Multi Task brush-t használom, ami tudom, hogy messze nem egy kontúrecset, de rám kimondottan jellemző, hogy kb egyik ecsetemet sem arra használom, amire való.


Négy könyvet szereztem be a hónapban, de mivel kettő csere volt, ezért kettőtől meg is váltam. Az Enigmát és A hajnalra várvát cseréltem, a Tündérkrónikák első két részét pedig használtan vettem egy molytárstól. Úgy érzem, érik egy újraolvasás. 


A többiek pedig:
Amadea
Catriana
Horsegirl
Nikkincs
Nita
PuPilla
Theodora
Zakkant

Holnap elolvasom az ő posztjaikat is, most viszont bevackolom magam az ágyba, és megpróbálom kialudni a frontot. 

27 megjegyzés:

  1. Ez a hygge szó nagyon tetszik, jól leírja azt, amit szeretek érezni. :)
    Te is visszafogott voltál könyvbeszerzés terén, a körmeid meg nagyon tetszenek, lehet nekem is ki kéne próbálnom ezt a verziót. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is tök jó, fura, hogy eddig nem is hallottam róla.
      Köszi :) Amúgy heyclaire nevű youtube blogger csaj adta az ötletet, aztán átvette tőle essie button is, szóval nem én találtam ki:)

      Törlés
  2. Nekem a szeptember meg az iskolakezdés annyira összefonódott, hogy sztem kb. húsz évnek kell eltelnie, hogy szeretni tudjam.:) De magát az őszt bírom.
    MM-tól csak a Madame Tussaud-t olvastam, jó kis női könyv volt, majd a többi regényét is szeretném sorra keríteni. Igazság szerint egyszer már beleolvastam a Nefertitibe, de akkor nem passzolt a hangulatomhoz.
    Sajnálom, hogy kifulladt a Vándorsólyom... nálam már az elején elhasalt, pedig annyira be voltam zsongva, grr.
    Shafaktól nekem pont a Szerelem van meg, majd óvatos leszek, és mindenképpen beleolvasok Az isztambuli fattyúba, akár tetszik a Sz., akár nem.
    "globálisan mindent értek" - de jó kifejezés.:)) Ennek nem mernék angolul nekivágni, főleg a gazdasági részeknek. Majd Amanda Stevenstől akarom megpróbálni a The Restorert.
    Jó szó ez a hygge #hogykellkiejtenilustavagyokutánanézni#

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Madame Tussaud-t majd én is szeretném, meg van még neki magyarul kiadatlan könyve, a The Last Queen of India, persze giccses borítóval :)
      A Szerelem óriási csalódás volt, szerintem a fordítás is béna, és nagyon-nagyon elszállós-vallásos-bölcs, az ilyen engem kifeszít. Az isztambuli fattyú abszolút nem ilyen.

      Teljesen érthető különben A tetovált lány, bár bevallom, az elején kihagytam azt a részt, amikor a Wennerstörm-sztorit elmeséli neki valami ismerőse, de sokkal hosszabbra emlékeztem, most látom, hogy csak pár oldal.
      A The Restorer jó ötlet, én azt majd magyarul, mert nemrég megvettem. De Nikkincs nagyon dicséri :)

      Hügge - kb, vagy hugga, a kettő között valahol :)

      Törlés
    2. A női könyveknek elég gyakran van giccses borítója.
      Na, majd meglátom, legfeljebb félbehagyom. Tök jó, Szabó Magdától meg a Freskó van meg, annyira bele tudok választani.:D
      Én valami 150 oldalra emlékszem A tetovált lánynál, ügyes vagyok.
      Tegnap este mutattam a The Restorer borítóját vicomte-nak, mire megkérdezte, hogy "Ez is Délen játszódik?":DD

      Köszi.:)

      Törlés
    3. Én is úgy emlékeztem, hogy rengeteg rész szól erről az elején, lehet, hogy magyarul más:D
      Manapság már minden 2. könyv Délen játszódik, szerencsénkre :)

      Törlés
  3. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a Tolvajok tele. :)
    A Szerelem pont bent volt a könyvtárban, de nem vettem ki; ezek után nem is fogom. Az Isztambuli fattyút meg nem találtam. :/
    MM-től régóta tervezek olvasni valamit,majd ő is sorra kerül.
    A Moning könyvek jó beszerzés volt. A kórmeid nagyon szépek és ez a hygge szó nagyon érdekesen néz ki (és biztosan úgy hangzik is).
    Majd várom a bejegyzést a Szerelemről, hogy mi nem tetszett (most is én leszek a motiváló erő :D).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örülök, óriási élmény volt ez a könyv.:)
      Írok, írok a Szerelemről, különben valami szisztéma kéne a könyves posztok terén, mert kezdek elveszni, nagyon-nagyon.
      Köszi a körmös dicséretet, a hüvelykujjamat direkt nem mutogatom, mert mutáns.

      Törlés
    2. Sok könyv halmozódott fel, amiről nem írtál? Kitaláltál azóta valamit? Mert engem is érdekelne a módszer. :P

      Törlés
    3. Rengeteg... De nem is akarok mindről különben, de szólok, ha kitalálok valami módszert, ill. majd úgyis látod:) Amúgy próbálom mindig csoportosítani a könyveket valami alapján, és úgy írni 2-3-ról. Majd tervezgetek. A Szerelemnek legalább már nekiálltam. :)

      Törlés
  4. Kimaradt még, hogy a legelső mondat nagyon jó. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenki sírhat:D Ma én is sírok, az élettől is elmegy a kedvem ezen a bús hétfőn.

      Törlés
    2. Nekem sem lett jó hangulatom, de most kivettem egy könyvet a könyvtárból, amire régóta fáj a fogam, az feldobta a kedvem. Kicsi örömök. :)

      Törlés
    3. A Hidegen tálalva Abercrombie-tól, kedden meg kivettem A nő mosolyát. Mindkettő nagyon várós. :)

      Törlés
  5. Én örülök a szeptembernek, szeretem az őszt! Oké, ez a mai idő nem a szívem csücske, otthonról mondjuk ez sem zavarna, de azt a csípős őszi illatot, meg a reggeli ködöt, ami felszáll még gyorsan délelőttönként kimondottan szeretem, bár azért szept.ben ez még korai, most majd a vénasszonyok nyarának van itt az ideje :) És én tegnap bizony már meleg teáztam, estére eléggé cidri lett.
    Nagyon örülök, hogy a Tolvajok tele nálad is betalált :) Az isztambuli fattyút pedig erre a hónapra beterveztem, kíváncsian várom, hogy megint egy új íróval ismerkedjek meg.
    Ezt a hygge kifejezést eddig még nem is hallottam, de nagyon tetszik a mögöttes tartalom - amiket leírtál pont azok jelentik az apró örömöket szerintem, legalábbis nekem :)
    Képzeld, a kókuszra azt hiszem miattad kezdek rákattanni, mert sokszor emlegeted. Betévedtünk egy Yves Rocher boltba és vettem egy kókuszos tusfürdőt ilyen mini kiszerelésben, hát ez valami isteni! Mivel kaptunk pár kupont ezért biztos, hogy be fogok ruházni a nagyobb kiszerelésre + a testápolójára, mert olyan finoman kókuszos illatot ad, sokáig tart és tökre nem durva az illata.
    A köröm színek nagyon tetszenek és bírom Lajost, hogy most sem akart lemaradni a fotókról :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma elég ocsmányság van kint... Hétvégén tök jó volt, szombat délután jöttünk haza egy kirándulásról és esett az eső, már nagyon vártam, hogy bekuckózzak az ágyba és ne csináljak semmit :)
      Végül aztán nekem is lecsúszott egy csáj látte, még dokumentáltam is, igazán méltó búcsú a nyártól.
      Kezdek kételkedni Az isztambuli fattyú nagyszerűségében, vagyis attól félek, hogy mi van ha az idő megszépítette az élményt? A Szerelem számomra botrányosan rossz volt,egyre inkább így gondolom.

      Ez a hygge, ha csak eszembe jut a szó, már jobb kedvem lesz tőle:) A dán nem véletlenül az egyik legboldogabb népség.
      Kókusz - de jó :)) Yves Rocherban rég jártam, ott a tusik nagyon csábítóak tudnak lenni... annyiféle van! Meg nagyon jó kedvezményeik/törzsvásárlói mindenféléjük van.
      Lajos tényleg megint önszántából került a képre :)

      Törlés
  6. Én már kb 2 hete eltemettem a nyarat, de igyekeztem nem nyavalyogni, mert mindig eszembe jutott a posztod :D
    Olyan jó, hogy ennyi mindenről írsz, mindig találok valami újdonságot ami megtetszik nálad :) Zene, vagy új szó (hygge -ez mennyire jó már :D), lakkozás is tetszik (van is ilyen mentaszínű rimmelem :D).
    Ja és Szlovák kis kirándulásról írsz majd? Rákerestem a tigris menhelynek, egyszer én is megnézném :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe:D Jó, most aug. végén már elég gánya idő volt, úgyhogy én is éreztem, hogy valami véget ért...
      Örülök:) Hát a lakkozáshoz én is találok nálad nagyon jókat instagramon, annyira irigykedem néha, hogy milyen ügyes vagy:) De most rendeltem kínából pöttyözőt, aztán alkotok, ha megjött.
      Aha, el is kezdtem egy posztot a tigrisekről. Jó hely, imádják a tejszínhabot a "kis" kukák, tiszta macskásan viselkednek:)))

      Törlés
    2. Ohh köszi :)) Szeretek néha ezzel pepecselni, asszem ma du is alkotok vmit a körmömre.
      Most megyek olvasom is a posztot, és felírtam a kirándulós listámra ezt a helyet :D

      Törlés
  7. Lajos annyira édes :D Nekünk volt egy Ödönünk, mindig ő jut eszembe róla ;)

    Ó, úgy sajnálom, hogy nem tetszett az Ókút, nekem nagyon nagy élmény volt idén, de mondjuk lehet, hogy ismerni kell jobban Szabó Magdát hozzá - azon vagyok hogy kigondoljak egy jó olvasási sorrendet hozzájuk... Esetleg az Álarcosbállal folytathatnád, vagy a Mondják meg Zsófikának-kal, azok nem ilyen hát nem tudom milyenek, de nem olyanok amit ebben nem szerettél :D én annyira beleszerelmesedem helyenként Magdába, lehet hogy már fel se tűnik milyen cirkalmas (?) vagy esetenként nehéz (?) a mondatszerkesztése. Ja, de mondok ellenpéldát: a Freskót utáltam tőle :D

    Ú, Tolvajok tele, engem is érdekel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lajos 2 héten belül másodszor ivarzik, ilyenkor elég félelmetes:D

      Jó, te szerintem alapvetően elég nagy SZM-fan vagy, nem?:) Úgy biztos más. A gyerekkönyvekhez kedvet kaptam, mert sokan ajánljátok + az Abigélt annyira szeretem...

      Tolvajok tele csodálatos!!!

      Törlés
    2. Alapvetően igen, de hogy mikor is lettem az... :D Ő talán az egyetlen akinél tényleg szeretem, szeretni tudom ezt a szépprózát is, egyébként viszketek az ilyenektől :D

      Törlés
  8. De béna vagyok, először észre se vettem Lajost.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D néha mi se vesszük észre, mert beleolvad a fekete fotelbe.

      Törlés
  9. Régóta ismerem a hygge szó jelentését, és nagyon tetszik és jó, hogy annyi mindenre lehet használni :) Óh a Tolvajok tele nekem nálam telitalálatos volt még márciusban olvastam asszem. Zseniális könyv, megrázó és maradandó. Én sem hittem, hogy ennyire tetszeni fog. Lajos még mindig cuki, hogy ott szagolgat :D Mondjuk szerintem az ő szőrének nem tenne jót egy kence se, de azért látom lelkes ő is. Óh a Moning regényeket már én is el szeretném olvasni, egyelőre várnak a polcomon, de már PuPilla is mondta, hogy nagyon jók.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor te vagy köztünk a legnagyobb hipszter, hogy már ismerted a hyggét :)
      Tolvajok tele <3 Az év egyik legnagyobb könyvélménye. Lehetett volna még 2x ilyen hosszú is felőlem.
      Lajos haja szép mindenféle kozmetikum nélkül is, irigylem :))
      Moninghoz hajrá, szerintem szeretnéd, tényleg nagyon jó kis szórakoztató könyvek, először nagyon kitámasztottam ellenük, de nem bántam meg, hogy elolvastam:)

      Törlés