2014-08-01

Júliusi kedvencek és könyves zárás

Júliusban nagyon stabil lehettem érzelmileg, ha ennyire nem tudott rám hatással lenni semmi! Az történt, hogy kitaláltam, hova megyünk nyaralni és nagyjából mikor, ez kötötte le a gondolataim egy részét, sikerült is foglalnom jegyet, szállást, aztán rávetettem magam az Internetre és beírtam a gugliba különböző nyelveken, hogy Szicília legszebb strandjai, meg tumblrön tájékozódom, hogy mely városokat lesz érdemes meglátogatni abban a néhány napban. Szóval a havi top téma nálam most ez, igaz, szeptember végéig várnunk kell még az utazásra, de akkor talán pont jó lesz itt hagyni picit az országot (amit lassan egyébként hosszú távon is boldogan megtennék). 
Egy kis ízelítő:


Szicíliát mindig egy sárga-kék vidéknek képzeltem

A kedvenc könyvem a hónapban pedig... nos, nincs ilyen. Nem hagyott bennem semmi mély nyomot, inkább csalódásaim voltak, a London folyóiból talán ki lehetett volna hozni ennél többet is, A Végtelen-fjord prófétái meg nagyon messze volt attól, hogy elnyerje a tetszésemet, pedig az első 100 oldalt még egészen szerettem. Ami a legjobb könyves élményem volt a hónapban, az a Twilight (!!44!4!!!!4!), méghozzá angolul (még sehol sem tartok benne), illetve elkezdtem A tigris című dokumentumregényt, ami kicsit olyan, mintha tovább olvasnám a Szibériai anzikszot, csak picit több tigrissel.

Most is hoztam zenéket! Rákaptam a mindenféle remixekre, mostanában sorozatban dobálja fel nekem a youtube őket. Az első a sorban a U2 Ordinary Love-ja, rengeteget hallgattam. 


Sosem gondoltam, hogy valaha képes leszek szeretni bármit Parov Stelartól, rosszul vagyok a nyekergő énekhangtól, ami annyira jellemző a zenéire. A The Sunban ez egy fokkal elviselhetőbb, illetve ez a remix sokkal jobban tetszik, mint az eredeti verzió, teljesen odavagyok érte. 


A Don't Wanna Dance - főleg ebben a kivitelezésben - egy tökéletes nyári, szabad dal, most, amikor csak feküdni tudtam néhány napig, ezt is kismilliószor meghallgattam, még nem untam meg. 


A hónap legvégén beszereztem néhány kencét, de hiába imádom egyiket-másikat, nem teszem még bele az ehavi kedvencekbe, inkább egy beszerzős posztot kanyarítok nekik majd a hétvégén. Ezeket viszont szinte egész júliusban használtam nagy lelkesedéssel:


A Balea szemkrém teljesen illat- és mindenmentes, emellett nagyon könnyű az állaga, mégis jól hidratál, szóval úgy érzem, végre rátaláltam a megfelelő szemkörnyékápolóra, illetve gondolkozom azon, hogy a Balea hasonló jellegű arcápolóit is kipbróbálgatom a jövőben. Amíg mindenki a dm-es napozócuccokat isteníti, én a Rossmann Sun Ozon sajátmárkás napozás utáni termékeit vásárolom fel sorban. A kedvenc ez a tusfürdő, pici radírozó gyöngyök is vannak benne, de engem az illata fogott meg, ami ugyan teljesen pasis, viszont egyszer réges-régen volt egy hasonló illatú Nivea "uniszex" tusfürdőm, és ez most nagyon arra emlékeztet. Lehet, hogy fel kéne tankolnom belőle, amíg még kapható, bár ősszel úgyis más típusú illatokra vágyom majd. A Moyra Vivid Sand körömlakkjai nagyon megtetszettek, egy rikító pink színűt hoztam el (sokkal élénkebb és rózsaszínebb, mint a képen, olyan színű, mint a szövegkiemelő filc). A homokos textúra mellett vannak benne szexi csillámok is, szerintem gyönyörű. 

Reménykedtem abban, hogy büszkén, nulla beszerzett könyvvel zárhatom a júliust, de "sajnos" kaptam két könyvet ajándékba. A Szicílást a pasim anyukájától, a Sherlockot meg a Londonból hazalátogató barátnőmtől. Valahogy megérezhette, hogy nekem most angol nyelvű könyvre van szükségem :).

Valaki most sem akart lemaradni a képről
Nekem most ennyi volt a július, persze ettünk jókat, Balatonoztunk is egyet, meg történt mindenféle jóság, és idén kivételesen jól viselem a kánikulát is (bár ezt a ragadós-párás verziót nem annyira). Egyébként imádom, hogy mindenhol mindenki a nyarat siratja, amikor még az egyharmada hátravan...

A többiek:

Amadea
Nikkincs
PuPilla
Theodora
Zakkant

20 megjegyzés:

  1. A nyársiratást nagyon rühellem, pláne, hogy az utóbbi években még októberben is isteni idő van.
    Ezt a tusfürdőt kipróbálom, lassan kifogy a régi.
    Ejnye, ez a Lajos!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is bízom benne, hogy sokáig tart majd a jóidő, az őszi meleget különösen imádom. De idén érdekes módon a nyárit is.
      A tusinak van egy enyhébb és krémes változata is, ez tényleg eléggé férfi szagú :)
      Rossz cica!!

      Törlés
  2. Én is jobban kedvelem a Sun Ozon-t, mint a dm-es konkurenciát, valahogy sokkal jobb a kencéik állaga, a bőrömnek legalábbis sokkal jobban bejön, és mintha egy picit olcsóbbak is lennének.

    Könyves szempontból ez most egy ritka termékeny nyár nekem, bár a rendelések még nem érkeztek meg, de sebaj, legalább olvastam régóta meglévő könyveket is :) viszont béna voltam, mert csak egy rendelés leadása, és persze az akció lejárta után döbbentem rá, hogy lenne még egy könyv attól a kiadótól, hát majd legközelebb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg az illatuk is jobb szerintem... Hiába kecsegtet a balea meg a dm-es márka mindenféle trópusi illattal, valahogy egyik sem az igazi.

      Akkor lesz nagy öröm,ha majd megjönnek a könyveid! :) Miket rendeltél, ha nem vagyok indiszkrét?:)

      Törlés
    2. A boszorkány, Nézd, ki van itt, és A tökéletes trükk. Az első kettő a Te hatásodra :)
      Meg anyunak van egy lírás kuponja, úgyhogy remélhetőleg becsúszik Imre Viktória Annától, Az őrült hold alatt, mert az előző könyvét imádtam... és nagyon szeretném Joe Hilltől a Szarvakat, de azzal várok valami klassz árengedményt.

      Törlés
    3. Remélem, nem bánod meg A boszorkányt, a többit nem olvastam :) Imre Viktória Annát tervezem én is, főleg a Kísértés Rt-t, csak még nem sikerült beszereznem (vagyis a könyvtárnak:)). Joe Hilltől olvastad A szív alakú dobozt? Szegény az is itt áll a polcomon olvasatlanul...

      Törlés
    4. A Kísértés Rt-t csak ajánlani tudom, nekem nagyon tetszett, eléggé sajátos hatással volt rám. Joe Hill eddig kimaradt az életemből, de ha a Szarvak bejön, akkor mindenképp nekifutok A szív alakú doboznak is. Most láttam, hogy beszerezted a Flavia de Luce könyvet, olvastad már? Milyen? Felkeltette az érdeklődésemet, de még bizonytalankodok.

      Törlés
    5. Még azt sem olvastam... :$
      Amadea írt róla, esetleg olvasd el az ő véleményét: http://konyvszibilla.blogspot.hu/2014/05/flavia-de-luce-es-turos-halalpite.html

      Törlés
    6. Én is ilyen vagyok :D Köszi a linket, csekkolom :)

      Törlés
  3. Te aztán tudsz mértéket tartani? Csak két könyv, ráadásul ajándékba? Így kell ezt csinálni! :)))
    Ó, Szicília, nagyon kíváncsian várok majd egy útibeszámolót, a képek láttán már most csorgatom a nyálam :D
    Tavaly hasonló színű lakkot vettem, és most eszembe is juttattad, hogy idén nyáron nem is használtam, úgyhogy következő hétre elő is irányoztam magamnak ezt a színt :)
    (Öhmm, izé, azt elárulhatom azért, hogy ugyan én nem siratom a nyarat, viszont már várom az őszt? :DD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak azért tudok mértéket tartani, mert tudom, hogy mennyi rengeteg olvasatlanom van, akár korábbi Szandi akciókból is... De azért büszke vagyok :D
      Én is csorgatom a nyálam:) És már csak ezért is várós az ősz, de megértelek, mert egyébként is imádom a szeptembert, a legszebb hónap szerintem:) Szóval várhatjuk együtt!

      Éljenek a pink körmök! :)

      Törlés
  4. A cica és a könyvek annyira jó kombóóóóó <3 <3 Ugye jössz novemberben MO koncertre az A38-as hajóra? Én tervezem, bár még jegyet nem vettem, de hamarosan sort kerítek rá mert félek hogy elfogy :) Annyira szeretem ezt a dalt tőle. Mondjuk már szarrá hallgattam az albumát. Említettem már hogy mennyire jó a zenei ízlésed? Hasonló az enyémhez :D :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszinte leszek, eddig csak ezt az egy számát/számukat (azt se tudom kik ők meg hányan vannak:D) hallgattam, de körülnézek mindjárt a jutubon.
      Tényleg, már legalább másodszor egyezik az ízlésünk :) Amúgy régen faltam a zenét, kerestem mindenhol a nekem való számokat, aztán leszoktam róla, mostanában kezdek megint rákapni.

      Törlés
  5. Én is siratom kicsit a nyarat, főleg azért mert kezdődik a tanév, jönnek vissza a gyerekek a melóhelyre... Jó nyugis így a nyár nélkülük :D
    Ez a Lajos :D És ha legközelebb úgy fényképezed, hogy ő is rajta legyen? (Akkor meg tuti kimegy a képből? :D)
    Sherlock ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugi, még van egy hónap szeptemberig! :) Milyen korú gyerekek? Nem irigyellek emiatt, az tuti :D
      Lajos ilyenkor nagyon izgul, nem lehet róla nem elmosódott képet készíteni, szerintem ezen is látszik, hogy mozgásban van épp:D

      Törlés
  6. Ügyes vagy, hogy csak ajándékba kaptál könyvet, nekem nem ilyen szép a mérlegem. :P Ez a Lajos meg így is imádni való. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj ezt a kommentet miért nem láttam?? Bocsánat, hogy nem válaszoltam... Az augusztus már nálam sem lesz ilyen szép, önmegtartóztató, azt hiszem. :)

      Törlés
  7. Kicsit izgulok, hogy hogyan fog tetszeni Szicília :) Amúgy ez a sárga-kék főleg Siracusára jellemző azon a környéken. Mi október 2-án megyünk :)
    Parov Stelar: én imááááádom :D

    (Most vettem észre, mennyire tetszik a blogod sablonja. Nem tudom mikor lett ilyen, de jó :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nagyon-nagyon várom, szerintem biztos tetszeni fog, kb minden tetszik, ahova utazom, ez ráadásul olasz, és abból is az olasz rögvaló :D Húú, nektek is szuper lesz, Cinque Terre, ugye? Isteni hely...

      Köszönöm :) A fejléc 2-3 hónapja ilyen kb, a többi meg régóta de gondolom nem a szimpla fehér háttérre gondolsz :)

      Törlés
  8. ja, igen, a fejlécre gondolok :D
    és igen, mi Cinque Terre :)

    VálaszTörlés