2014-10-17

Szicília #3 - Catania

Kicsit megkéstem a Szicília-trilógiám harmadik részével, az ok az, hogy Cataniáról alig tudok mondani valamit, főleg jót, a szar időből bőven kijutott ott nekünk, és ne szemerkélő esőre gondoljatok, hanem akkora viharra, ami 3-4 órán keresztül tartó felhőszakadásokkal jár, többszöri alkalommal, ilyenkor például elég nehéz elhagyni a szobát. 
Egyébként sem tetszik a város, nekem már tényleg túlságosan kaotikus és zajos, nem passzol ez a személyiségemhez, ahogy telnek az évek, egyre nehezebbem viselem a hangzavart. (Gondolom az Etna is azért tetszett annyira.) Catania nekem olyan, mintha Budapest egy lepukkant részében mászkálnék, csak itt nagyjából az egész városra ez a jellemző, legalábbis a főbb területekre biztosan, amerre mi jártunk. Iszonyat bűz mindenhol, amelynek forrása mindig más, az esőnek hála a gánya a járdákon bokáig ér, rengeteg koldus, és zaj és zaj és zaj, a közlekedés meg tényleg "ki indul el előbb" alapon működik. Biztos van olyan turista, aki ezt egzotikusnak találja, és szeretnék én is olyan ember lenni, de sajna nem vagyok, vagyis úgy érzem, hogy a város mindent elkövet azért, hogy ne szeressem. 
Első ott töltött délutánunkon, miután kényszersziesztáztunk az eső miatt, nekivágtunk a párától gőzölgő városnak, hogy keressünk valami ivóhelyet. Közben végig az járt a fejemben, hogy valamit le kéne már fényképezni, de egyszerűen semmi nem jött szembe, amit érdemesnek látszott volna erre. 



A szállásadónk ajánlott egy helyiek által látogatott éttermet, úgyhogy mindkét este ott vacsoráztunk. Valamiért nekünk mindig annyira körülményes mutatvány megtalálni a megfelelő éttermet/kávézót, így ha rálelünk egyre, ami tetszik, inkább visszamegyünk, mint hogy további köröket rójunk a városban. Itt ettem pizzát pisztáciás pestóval és egyéb finomságokkal, mennyei volt, illetve másnap sajttálat, aminek a közepén kicsit rámtört az egész napos hegymászás és a kialvatlanság kombója, úgyhogy azt nem sikerült annyira kiélvezni.


Finom vacsorákra tehát megfelelt a város, meg arra, hogy onnan eljussunk az Etnára, de túlságosan mélyrehatóan nem ismerkedtünk össze vele. Utolsó napunkon tök jó lett volna lemenni a tengerhez, de megint minthadézsábólöntenék-eső volt, a szállásadóink értetlenül csóválták a fejüket, hogy ilyen "idén nyáron" még nem volt, úgy fest, eléggé kifogtuk. Dél körül tudtuk elhagyni a lakást, akkor vásárolgattunk kicsit (öhm, Kiko, bárcsak több lakkot hoztam volna el...), ettünk granitát (leginkább nem ízlett), körbementünk a piacon, ahol vettem zöld külsejű mandarint, aztán három körül elindultunk a reptérre. Ahol még az arancinit is sikerült végül megkóstolni. :)


Lehet, hogy ebből a bejegyzésből hiányzik a lelkesedés, ennek ellenére imádtam ezt a nyaralást, Cataniát viszont nagyon nem, egyszerűen nem vagyunk kompatibilisek egymással. Ezek után legalább már nem vágyom Palermóba, sőt semelyik déli olasz nagyvárosba. 
Európa travel wishlist viszont érkezik hamarosan!

8 megjegyzés:

  1. Ez az arancini meg a képen látható édesség eléggé szimpatikus.
    Sajnálom, hogy ez a város nem jött be annyira, de gondolom az Etna tényleg kárpótolt, meg a Kiko lakkok! :)) Arról majd mutathatnál egy képet, mely lakkokat vetted meg, és a travel wishlistet is várom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A képen a granita van, hát nekem az nem... mármint annyira nem rossz, de ha már van fagyi, akkor inkább azt, ez meg ilyen jeges-híg valami, ráadásul akkora adag volt, hogy már a rosszullét kerülgetett.:)
      A lakkok is kárpótoltak:) Majd lefényképezem őket, aztán felrakom instagramra őket (4 van amúgy, pedig még a pasim is biztatott, hogy menjek vissza néhányért:D)

      Törlés
  2. Tavaly jártunk mi is Szicíliában, és ugyanezen a véleményen vagyok én is , mint Te. Catania nem egy lenyűgöző város.. Kisebb városokban járkáltunk mi is, bár azok közül is sok felejthető van, de persze akadnak gyönyörűek is.. Én is max. az Etna miatt mennék vissza.. Jó volt kicsit viszzaemlékezni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, örülök, hogy nem csak nekem nem sikerült felfedezni a város rejtett szépségét:D Ezek szerint az Etna neked is nagy élmény volt :) Én azóta is vulkánt akarok mászni, pedig nem vagyok az a nagy túrázós-bakancsos típus.

      Törlés
  3. Pedig Palermo-ba egyszer el kell menned. Ott azért több a látnivaló, tele történelmi épületekkel, parkokkal, gyönyörű mór műemlékekkel, legalább 4 nagy piac van a városban. Nekem nagyon bejött, Róma után a kedvenc városom, igaz, én nyáron voltam, nem tudom szakadó esőben mennyire élveztem volna.
    A lakkokat én is megnézném :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos úgyis megjön a kedvem majd még Dél-Olaszországhoz, de most addig legalább tudok más térségekre koncentrálni :) Viszont Róma is kimaradt eddig!
      Tény, hogy Palermóban elvileg több a látnivaló, meg mindenhol azt olvasom, hogy az a partszakasz még szebb, mint a dél-keleti oldal.
      Lakkokat mindjárt fotózom és fel is teszem ide:)

      Törlés
  4. Az eső minden nyaralást el tud rontani, de ha még a hely is jellegtelen akkor az úgy elég nehéz. Előzőleg írtad hogy nem tudtál aludni, ennyire zajosak az olasz éjszakák?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, kihagytam az élménybeszámolót a csodás éjjelemről:D Az első helyen csak a kismotorok meg az alattunk levő étterem zajai (értsd, reggel vagdossák ki a székeket az utcára) szűrődtek fel. Cataniában meg egy belső udvarra nézett a szobánk, ahonnan megmagyarázhatatlan de annál hangosabb ismétlődő hang jött be egész éjjel (ablakot meg muszáj volt nyitni), kb mintha egy lift járt volna odavissza, de ahhoz túl alacsony házak és túl gyakran hallottam... szóval ez ment egész éjjel, reggel meg kezdődött a szokásos olasz hőbörgés:D

      Törlés