2014-10-28

Travel wishlist #3 - Top 5 Európa

Először azt gondoltam, egy giga-mega listát hozok nektek az összes vágyott helyről Európán belül, de inkább lassan adagolom őket. A mostani top öt fél év múlva lehet, hogy teljesen másképp néz majd ki (főleg, hogy remélem, addigra az egyiket már kipipálhatom ezek közül), meg mivel imádok utazást álmodozni, tuti lesz még hasonló jellegű bejegyzés. 
Nagy vonalakban 16 évre előre elterveztem az utazásainkat. És ez csak Európa. Elhatároztam, hogy azt az összeget, amit más a gyerekére költ, én utazásra fogom, le is nyugodtam kicsit, amióta végleg eldöntöttem, hogy mit nem akarok a jövőben véghezvinni, de ez más téma.
Szerencsésnek érzem magam, mert kicsi koromtól kezdve aránylag sokfelé megfordultam, és ez nem jelenti azt, hogy azokra a helyekre már nem mennék vissza, de itt csak általam érintetlen területeket sorolok fel.

1. Amszterdam és a holland tengerpart


Egyszer eltöltöttünk egy napot Hollandiában, a tengernél is jártunk, ott bújt a nagy homokdűnék mögött. Fogalmam sincs, hogy mindez hol volt, valahol Belgiumhoz közel, az biztos, később átmentünk egy hosszú-hosszú tengeri hídon is, amely egy szigetre vezetett. Amszterdamot régóta ígérgetem az édesemnek, csak mindig közbejön az egóm és az olaszmániám, de főként az, hogy egyik fapadosnak sincs közvetlen járata a városba. Kénytelen leszek majd a KLM-nél nézelődni, hátha kifogunk valami tűrhető árat. Amszterdam egyébként annyira nem is vonz, mostanában inkább a néptelenebb helyek érdekelnek, de biztos szép lenne. Elképzelem, hogy Haarlemben biciklit bérlünk és eltekerünk a tengerpartra, ahol megmászunk néhány homokdűnét. 



Márti beszámolója különösen kedvet csinált nekem az utazáshoz (van még három nap ezen kívül, keressetek rá a blogjában). 

Amúgy imádom, hogy nem tudok úgy Amszterdamra keresni pl. a tumblr-ön, hogy ne Csillagainkban a hibával legyen tele az oldal. Ahányszor találkozom azzal a könyvvel/filmmel, mindig eggyel jobban utálom. 

2. Grúzia
Elméletileg ő lenne az első a listámon, de végtelen önzetlenségemből fakadóan Amszterdamnak adtam ezt a becses helyet. Grúzia régóta piszkálja az agyamat, és nemrég újra előjött a mehetnékem, amikor rátaláltam a hacsapuri nevezetű nemzeti eledelükre. Kiderült, hogy a Wizzair kellemes áron utaztat embereket Magyarországról Kutaisiba, az ország második legnagyobb városába. Az, hogy Grúzián belül merre mennék, további kutatás függvénye, de az biztos, hogy szívesen megnézném a fővárost, Tbiliszit is, meg persze a Kaukázus mélyzöld és havas hegyeit.

Svaneti, Kaukázus
Kutaisi
Tbiliszi 1.
Tbiliszi 2.
Khinkali
Mint tudjuk, az étel sem utolsó szempont, a grúz konyha szereti az ilyen kis dumplingokat (mi ez magyarul?), a diót, a padlizsánt, a babot, a sajtokat és híres az ország a nagyszerű borairól. 
Lehet, hogy Grúzia az a hely, amit jobb idegenvezető segítségével vagy csoportos túra során feltérképezni, itt el tudom képzelni, hogy a nyelv komoly akadály, mert az írásmód is teljesen különbözik a miénktől - még csak nem is cirill betűs, szóval esélyem nincs -, illetve hát ki tudja, hogyan zajlik itt a közlekedés meg ilyenek, jó előre utána kell nézni, az biztos. Mert hogy a csoportos nyaralásnak még a gondolatától is összeugrik a gyomrom.

3. Preikestolen, Norvégia

Norvégia rogyásig tele van fjordokkal és a természet remekműveivel, ezeket illetően nem vagyok túl tájékozott. Azt tudom, hogy létezik az a Pulpit's Rock, és Stavanger (Norvégia 2. legnagyobb városa) irányából lehet megközelíteni. 


Szeretem a kopár természetet, alapvetően nem vagyok egy kirándulós-hegymászós csaj, mindig is utáltam erdőbe járni, ez az idegenkedésem a lepkefóbiámból eredeztethető. Itt a szürke sziklákon, ahol csak pár szál fű nő ki a földből, csak nem kap el egy lepkefalka, viszont biztosan páratlanul friss a levegő és szédítően gyönyörű a táj. A Google Mapsen jobban körül lehet nézni.
Norvégia egyébként eszméletlenül drága, így túl sokat nem időznék ott, és lehet, hogy hazai téliszalámin élnék (na azt azért nem...), az odajutás meg szintén nem oldható meg fapados járattal, úgyhogy egyelőre puszta vágyként tekintek erre az úticélra, de előbb-utóbb nagyon szeretnék eljutni ide, vagy Norvégia bármely látványos fjordjához. 


4. Isztambul

Erzsébet-híd
Réges-régi vágyam eljutni ebbe a városba, halomszámra enném a baklavát, miközben szól a müezzin... Na ez így rohadt giccses, de komolyan ezt szeretném. Különös oknál fogva vonzódom valamelyest a muszlim kultúrához, nyugi, nem elvakult módon, egyszerűen csak elvarázsol az épületek, ételek, hangok, illatok hangulata. Közhelyes, de Isztambul bizonyára kellemes elegye Európának és a Közel-Keletnek, és ahogy most ezeket a sorokat írom, úgy érzem, menten el kell oda utaznom! Orhan Pamuk megírta a városát egy könyvben (én azóta sem írtam erről a könyvről, shame on me), és amióta először olvastam, elég sokszor álmodtam a Boszporusszal. Emlékszem, annak iején gondolkoztam azon is, hogy ide kéne mennem Erasmusszal, de talán jól döntöttem, hogy nem egy 14 milliós, zajos és kaotikus várost választottam, hanem inkább egy alig százezres, zajos és kaotikus várost. :)
Márti itt is járt, a mázlista, csak elfelejtettem belinkelni, úgyhogy most megteszem. Itt is több napnyi bejegyzést találtok.



Ha ilyet látok, nem bírok magammal

5. Hallstatti-tó és környéke

Igazi giccsparadicsom 700 fős lakossággal Felső-Ausztriában. Persze Hallstatt nem az egyetlen falucska a környéken, a tó partján és valamivel távolabb is akad látnivaló, ráadásul Salzburg is csak kb. 20 km-re fekszik innen. Mint megtudtam ebből a beszámolóból, vonattal el lehet ide jutni, bár az ötórás menetidőt nem lenne/lesz könnyű beadagolni leendő útitársamnak. 



Annak még utána kell néznem, hogy melyik hónapban a legkisebb a forgalom errefelé, mert egy ilyen iciripiciri településen azért gyorsan kialakul egy emberiszony (bennem). Az biztos, hogy gyönyörű lehet hóban is meg zölden is. 

Jelenleg tehát ez az én top ötöm, aztán meglátjuk, mit hogyan ír felül az élet. Számomra az utazás, már a szervezéstől kezdve óriási élmény. Imádok tervezni, szervezni, szállást keresni, látnivalók után kutatni, élménybeszámolókat olvasni. Tudom, hogy van, akinek tökéletesen megfelel egy all-inclusive szálloda egy távoli tenger partján, ahonnan jó esetben 1-2x kimegy megnézni a környéket, én ettől megfulladnék, sosem vágytam ilyen nyaralásra. Se wellnesshotelre. Nem vagyok egy nagy Magyarország-járó, és őszinte leszek, az évi kötelező balatonozáson kívül nem különösebben érzem magam motiváltnak, hogy az országon belül barangoljak. Szeretem más országok levegőjét szívni, más kultúrákat megismerni, új ízeket kóstolni, különleges szokásokat megismerni. Engem ez tölt fel.

Kíváncsi lennék arra, hogy nektek van-e hasonló listátok, illetve hogy melyik európai ország/város érdekel titeket legjobban, vagy melyik a kedvencetek!

28 megjegyzés:

  1. Ó, anyám, ezt most nem kellett volna olvasnom! Annyira, de annyira mennék az általad megjelölt helyek bármelyikére most. Igazából el tudnám képzelni, hogy egy évig csak barangoljak a nagyvilágban :D Mondjuk most az a szerencsém, hogy holnap este utazom Németországba a barátnőmhöz és csak hétfő este jövök vissza, mert ha nem akkor a falat kaparnám már kínomban...
    Amúgy az én listámon Írország bármely pontja van nagyon előkelő helyen, de Olaszország is ugye, mert még ott sem voltam, Barcelonát is szeretném megnézni és Málta is érdekel. Én szeretem a tengerparti semmittevést, talán azért mert vízjegyű vagyok és a víz mindig megnyugtat, de bármilyen városnézős-városban elveszős programban is ugyanúgy benne vagyok.:)
    (A lepkefóbiádról eszembe jutott, hogy voltunk egy lepke völgyben egyszer, na, ott aztán téged kitörne a frász.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, merre mész? Érezd jól magad és egyél sok brätwurstot (jézusom, de közhelyes vagyok!:D). Meg majd mesélj is azért valamilyen platformon, ha lehet... :) sokszor mások utazásaiból táplálkozom, amíg mások irigykedve néznek nyaralós képeket, addig én örülök nekik :)
      A víz nekem is jöhet, csak belemenni nem mindig akarok. Én főleg azon nevetgélek magamban, amikor valaki elutazik a tengerpartra, hogy aztán kizárólag egy klóros vízű medencében ússzon minden nap. De mindenki máshogy szeret pihenni, nyilván, én nem ítélkezem :)
      Barcelona szerintem a tökéletes nyaralócélpont, ott minden van: tenger, látnivaló, jó kaja, fasza klíma...
      A lepkevölgy nem Görögország véletlenül? Vagy ha nem, akkor mondd meg légyszi hol volt, hogy nehogy oda tévedjek :D

      Törlés
  2. Essen közelében laknak, de Kölnbe érkezem és haza meg Düsseldorfból jövök (így volt olcsó a repjegy :)). Oké, majd igyekszem beszámolót hozni róla.
    Igen, azokon én is jót mosolygok, akik tengerpart mellett a szálloda medencéjében úszkálnak. De hát valóban ízlések és pofonok.
    Barcelonát pont ezért néztem ki, meg Zafón is úgy ír róla, hogy azt látni kell egyszer az életben :)
    De, ott volt, Görögországban. Bár már nincs akkora számban, mint régen, azért láttunk szép kis rajokat, szóval neked az a pokol lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper, akkor jó utat!:)))
      Épp a masszőröm mesélt nyáron erről a lepkevölgyről, rázott is a hideg, főleg amikor megláttam facebookon a képeket:D

      Törlés
  3. De jó volt most ezt olvasni :)) Szeretnék a héten egy minikirándulást megejteni a Dunántúlon, de szívesen tervezgetnék utakat messzebbre is.
    Amszterdamba és a Hallstatti-tóhoz én is mennék - kelet nem vonz :)) Ezen kívül az 'unalmas' - Velence, London, Párizs, Prága vonz.
    (A gyerek vs utazás döntésben hasonlóképp gondolkodom mint te, bár még komolyan nem gondoltam bele, de teljesen meg tudlak érteni).
    (Hol voltál Erasmuson?)
    Most megyek elolvasom Márti beszámolóját!

    @Nikkincs - jó utat és beszámolóóóót kérünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök :)
      Bécs összejött végül? Vagy az nem most lett volna?
      Velencét, Londont és Prágát is meleg szívvel ajánlom, az első kettőben egész sokat voltam már, és csodálatosak. London állati jó hely, annyi arca van...
      Gyerek témán még azért van időd gondolkozni, legalábbis ezt mondanám, ha olyan "okos" ember lennék, mint azok, akikkel találkozom, és ilyen jókat mondanak nekem :D
      Erasmuson Pisában voltam, szuper volt:)

      Törlés
    2. Múlt vasárnapra volt először tervezve, de lehet hogy még most (2-án) összejön - a barátokon múlik :D
      Dejóóó hogy ennyi helyen voltál már :) Én még 'csak' Horvátországba és Ausztriába tettem be a lábam :D
      Gyerek téma mindig necces, ha azt mondod nem akarsz, akkor az emberek kb 80-90 (?) százaléka furán néz rád, nem? (Én mindig a máshogy gondolkozók táborát erősítettem).

      Törlés
    3. Akkor hajrá, remélem a kisállatok nem bújnak el nagyon a hidegben! (A pingvinek tuti nem...)
      Az a szerencsém, hogy így "neveltek", hogy az utazás prio 1. :)
      Igen, NAGYON furán néznek, és egyre jobban utálom... Néha, amikor azzal jönnek (fiatalabbak), hogy majd meggondolod magad, legszívesebben visszavágnék, hogy "hát lehet hogy te is meggondolod magad, nem?" Nagyon felidegesít a "mások" hozzáállása, nem értem, miért nem lehet ezt elfogadni. (Bocs, megint felhúztam magam:D, szerencsére életem 3 legfontosabb embere már elfogadta..)

      Törlés
  4. Jó kis célpontok :-) Grúzia soha nem jutott volna eszembe, de az az igazság, hogy mindenfelé vannak vonzó dolgok. Mi Barcelonát vagy Isztambult lőttük be jövőre, úgyhogy az utóbbi közös pont. Nekem Szentpétervár és a Loire menti kastélyok nagy álmom még, ill. Már egy ideje be van tervezve egy Malaga-Granada-Cordoba körút az Alhambrával a középpontban:-)
    A pillangók völgye amúgy Rodoszon van, én is voltam ott, de sajna rondák a lepkék és nincs is sok....:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barcelona szerintem jó választás, nagyon sokrétű város! De Isztambulnak is drukkolok :)) A Dél-Spanyolország sem lehet rossz :)
      Láttam képeket azokról a vadállatokról és undorítóak (persze szerintem mindegyik az:D), szerintem szívinfarktust kapnék ott. Nekem 1 db is elég belőlük, hogy kiverjen a víz:)

      Törlés
  5. Én sokkal könnyebben megtudnám fogalmazni, hogy hova nem akarok menni. Vagyis nem, mennék én bárhova, nagyon kevés hely van ami nem igazán vonz. Ilyen Németország, Svájc, meg talán még a Skandináv országok. De azért ha valaki azt mondaná, hogy nosza induljunk, nem utasítanám vissza :D

    Ahova mindenképp el kell jutnom egyszer az a Brit szigetek úgy egy az egyben, szívesen le is telepednék ott (vagy Kanadában) :D

    Törökországba én is nagyon vágyom, meg szívesen mennék bárhova ókori romokat nézegetni. Meg... ah, amíg nem lesz lehetőségem utazgatni, addig teljesen felesleges listát írnom, mert menni akarok mindenhova :D

    Sőt, én Magyarországon is szívesen barangolnék, régen engem sem érdekelt, de az utóbbi időben rájöttem, hogy itt is vannak klassz helyek bőven.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez jó, ilyen "hova nem" listám nekem is van, egy-két állandó elemmel, de a többi folyton változik :) Viszont arra jó ez, hogy kevesebb hely versengjen az első helyekért:)
      A Brit szigetekből nekem csak Anglia egy része volt meg (az jó párszor, a tesóm ott él), de nagyon-nagyon csodálatos ország, leszámítva a szar időt, mert az tényleg nagyon szar. A nővérem már kivan idegileg a folytonos borútól, lassan 20 éve ott él, és már nagyon menne vmi mediterrán térségbe:) De az emberek iszonyú jó fejek, és annyi sok szép zöld van, és minden annyira erőlködésmentesen előkelő :)

      Az ókori romokhoz javaslok egy olasz utat BÁRHOVA, ott mindenhol van rom. :)

      Törlés
  6. Nyáron én is elkezdtem írni egy európai listát, de aztán lusta voltam hozzá keresni szép fotókat, úgyhogy nem fejeztem be... Meg mostanában amúgy is inkább Ázsiára vagyok rákattanva :)
    Amszterdam tényleg nagyon jó, de Isztambul még annál is sokkal-sokkal jobb (egyébként írtam arról is anno...)
    Mi úgy voltunk Halstattban, hogy Bad Ischl-ben volt a szállásunk és onnan kirándulgattunk, pl. Salzburgba is (nem tetszett), meg a halstatti tóhoz és a sóbányába. A közelben van a Five Fingers kilátó, hűűű, az nagyon király.
    Ami már nincs rajta a listámon (vagyis rajta van, csak kipipálva) az Bled, nagyon bjútiful.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam a könyvbeszerzéseid alapján az Ázsia-mániát:)
      Tényleg, pedig Isztambult is be akartam linkelni, mindjárt meg is teszem, ott volt a kovászosuborkás üccsi, nem?:D
      A Hallstatti tó környéke azért jó volt? Salzburg annyira nem is érdekel, inkább a természet meg ilyenek...
      Bledet nagyon sokan dicsérik, a képek alapján gyönyörű lehet, a kibővített listán rajta van:)

      Törlés
    2. Ja igen, most nagyon ráálltam az ázsiai útleírásokra meg útikönyvekre, de egyelőre úgy áll a dolog, hogy Ázsiáról olvasok, Európában meg utazgatunk :)
      Igen, Isztambulban volt a kovászos uborka, de ez csak egy volt a sok király dolog között. Nekem mondjuk Törökország amúgy is nagy kedvenc, a tengerpartjuk is nagyon menő, de Isztambul egyszerűen fantasztikus! Halstatt gyönyörű, és amikor ott voltunk, épp valamit ünnepeltek, szóval népviseletben, zenélve mendegéltek az utcán. És tök jókat lehet kirándulni a környéken, meg ott a sóbánya, az is érdekes, és amikor felmászol 2000 méterre, és lenézel a tavakra, akkor azt érzed, hogy tiéd a világ :) Legalábbis én azt éreztem. Most erről jól kirakok egy képet a blogomra :)
      Nekem pl. Normadia és Bretagne van még a listámon (Etretat <3), Cinque Terre, a Medve-szurdok Ausztriában, meg még egy csomó más, de ezek a legek :)

      Törlés
    3. Annyira szétvan az agyam, de most végül tényleg belinkeltem az Isztambulos beszámolódat :)
      Ázsiáról olvasni én is szeretek, meg mondjuk minden prózába öltött útleírást imádok! :)
      Az ilyen "enyém a világ" érzést imádom, ezekért a pillanatokért érdemes élni.:) Gyönyörű lehet az a környék ott Ausztriában, bár eleve biztos egy csomó szép hely van abban az országban.
      Megnéztem Etretat-t (nem tom hogy mondják/írják) a Google Street View-n és gyönyörű! Rájöttem, hogy ott van az a menő szikla is a tengerben... :) Cinque Terre az egyik legszebb hely, ha nem a legszebb, ahol valaha jártam, csak ne nyáron menj, még ősz közepén is szuper idő van.

      Törlés
  7. Inspiráló lista és gyönyörű képek! :)
    Az én hirtelen-listámon szerepel Florida, Párizs, Írország bármely része, Amszterdam (bár egyszer már voltam futólag) és Izland. :)))
    Lepkefóbia?! :D tényleg? Én úgy elmennék valami lepkés helyre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogyhogy pont Florida? Mármint biztos van valami oka, kíváncsi vagyok, mi az:)
      Izland, jaj, az nálam kb hatodik, annyira csodálatos lehet!! A vulkánok meg gejzírek meg minden...
      A lepkékkel ez a helyzet sajna, utálom az egészet... De neked volt vmi lepkés ikonod vagy blogsablonod vagy ilyesmi, nem? Valamiért úgy emlékszem, hogy te szereted őket kifejezetten. Persze ez a normális:D

      Törlés
    2. The Wizarding World of Harry Potter? Orlando, FL? :D Elég jó ok? :D
      Én imádom a lepkéket. :) Teli vagyok lepkés ékszerekkel, felsőkkel, mindennel XD én vagyok az ellenpólusod ebben ;)

      Törlés
    3. Áj szí! Most már összeraktam a bakancslistádat meg a Floridát, csak kis kuka az agyam. :)
      Akkor jól emlékeztem a lepkékkel kapcsolatban!

      Törlés
  8. De szép képek, bárhová elmennék. Igazából mindenhová, mivel még kb sehol sem voltam :D Tavaly Szlovénia + tengerpart, meg Olaszország (Trieszt egy kis kiruccanásra). Szóval én mennék bárhová, csak kéne találni egy útitársat, de előbb egy kifogyhatatlan bankkártyát :)
    Én legszívesebben Izlandra mennék, plusz az összes skandináv országot végigjárnám. Plusz Franciaország déli része, meg ha már ott vagyok akkor észak Franciaország is, Párizst csak érinteném, nem igazán vonzanak a túlzottan nagy városok, a kis eldugott falucskák sokkal nyugisabbak és kirándulás szempontjából jobbak is. Most mit szaladgáljak napokig az aszfalton? Itthon is ezt teszem. Az új kedvenc bakancslistás helyem Skócia, oda is el kell menjek egyszer. Wáááá! Nem lenne elég idő, és pénz az utazásokra. Megyek feladok smsben egy lottót, hátha.... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a pasi? Ő nem utazna? A kifogyhatatlan bankkártyát én is elfogadnám...:D
      Skandinávia baromi jó lehet, szerintem haza se akarnék jönni. Max télen. :)
      Skócia is király lehet a sok zöldjével meg gótikus romokkal.
      Párizs engem sem vonz, mostanában a nagyvárosok sem, nem elég pihentető az, persze kell az aktív nyaralás, de a tömeg lefáraszt az ilyen helyeken.
      Hajrá a lottóhoz :D

      Törlés
  9. Nagyon jó kis bejegyzés lett! :)

    Nekem a lista elején most London áll, sose voltam még, és most már nagyooon érdekel. Emellett Spanyolország nagy vágy még, mert tanultam spanyolul. Jöhet Barcelona, Valencia, Madrid, Sevilla, mindegy, csak spanyol legyen. :)) Nem jártam még Franciaországban sem, Olaszországnak is csak az északi részén, Róma, Firenze és Milánó nagyon érdekel. És akkor nem beszéltem még Dublinról, Varsóról, Berlinről (ide lehet jövőre eljutok!! :) )...

    Idén nekünk már csak egy kis bécsi kiruccanás lesz egy napra, de ennek is örülök. Jövőre pedig ha minden igaz, sikerül 2008 után újra eljutnom Svédországba, a barátom nővére Malmőben él és meghívott magukhoz. :) Norvégiában is voltam egy napot 2008-ban, annyira időre átruccantunk megnézni egy bányászvároskát, sajnos a fjordoktól messze voltunk, azokat nem láttam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!:)
      Nem is tudtam, hogy tanultál spanyolul, tök jó! Londonról és Barcelonáról tudok nyilatkozni, mindegyik szuper, London annyival jobb, hogy rohadt jó sörök vannak :D
      Egy bécsi útnak most én is tudnék örülni:) Karácsonyozni mentek, vagy csak úgy?
      Svédország - de állat, irigykedem, persze szigorúan jóindulattal :)))

      Törlés
    2. Igen, sőt, érettségiztem is belőle. :)
      Ajj, remélem még 30 éves korom előtt eljutok mindkét városba :)
      Karácsonyozni részben, meg elmegyünk megnézni kívülről a Schünbrunni kastélyt és a kertjét. :)
      Csodálatos volt, mivel kocsival voltunk, ezért jó sok helyen jártunk, na majd csinálok a képekből egy válogatást és valahol elérhetővé teszem. :)

      Törlés
    3. Schönbrunnál vannak mókusok, majd nézd meg őket is:) Nem vagyok egy nagy kastélyos, de az a kert annyira gyönyörűséges, biztos neked is tetszeni fog:)
      Szólj feltétlenül, ha lesznek képek, mert nem tudom, említettem-e, de imádok utazós képeket nézegetni :D

      Törlés
  10. Hallstatt-ot önmagáért nem érdemes megnézni, kb 5 perc alatt végig lehet érni a városkán. Érdekes, de nekem nem igazán volt inspiráló, meg tele volt kínaival. A Fünf Fingers kilátó viszont jó lehet, fel is szerettünk volna menni, de közölték, hogy 2 méteres a hó fenn (pedig közben gyönyörű tavasz volt), és le van zárva. Mi úgy voltunk a környéken, hogy Wolfgangsee-ben volt a szállás, megnéztük Salzburgot, Bad Ischl-t (imádtam), Hallstattot, átmentünk a németekhez a Herrenchiemsee-hez is. Gyönyörű környék amúgy, csak nem Hallstatt miatt.:)
    Bledet én is tudom ajánlani, fantasztikus, meg másik kedvencünk Zakopane. Már hétszer voltunk ott, de nem tudjuk megunni. Viszonylag közel van, nagyon olcsó, gyönyörű, hangulatos (jajj, de elmennék újra), és mindegy, melyik évszakban mész.
    A dumpling meg a barátfüle továbbfejlesztett változata. :) Lengyeleknél pierog, barátfüle tészta több fantáziával.
    Nálunk futó projekt tavasszal az USA (New York, Kanada, Florida), mint nászút. Reméljük, hogy meg tudjuk valósítani. Ha mindent nem is, de NY tutibiztos. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy írtál a tapasztalatokról, igazából én is valami körbekirándulást képzelnék el, nem bírok sok időt egy helyben tölteni. Főleg, ha az ilyen kicsi hely :)
      Bledről épp most beszélgettünk egy barátnőmmel, ő is agyondicsérte, úgyhogy észben tartom. Zakopane milyen jó ötlet, ez eszembe se jutott!:) A lengyel kaja meg nyamm, pierogot ettünk még Krakkóban, és bele is szerelmesedtem, akárcsak a céklalevesükbe. Most mindjárt elmerülök az Internet zakopanés szekciójában :)

      Húú, de jó, hogy összejön az USA projekt, emlékszem, hogy már írtál róla! Biztos óriási élmény lesz, majd igyál helyettem is egy óriás epres milkshake-et :D

      Törlés