2015-02-18

Amúgy ők a kedvenc íróim

Fura, hogy mennyi könyvről esik itt szó, közben az írókról meg csak alig-alig. A kedvenc íróim listája nagyon rövid (elég nehéz bekerülni A Körbe), és simán lehet, hogy némelyikük egyszer majd arra a sorsra jut, mint az - egykori - kedvenc együttesem, mert bár senki nem kérdezi meg manapság, hogy és neked mi a kedvenc együttesed, de tuti, hogy ugyanazt vágnám rá, amit 15 évesen, más kérdés, hogy eszembe nem jut már hallgatni a számaikat. 

A kedvenc kategória itt, ahogy sok más területen is, teljesen megfoghatatlan, nem tudom megmondani, hogy mi alapján kerül ide valaki. Nincs követelményrendszer, nincsenek irányelvek, az egész teljesen ösztönös és önkényes. 


Szerb Antal

Ő a legrégebbi szerelem, bármit meg tud velem etetni. Már nem emlékszem, hogy az Utas és holdvilágot vagy A Pendragon legendát olvastam-e korábban, de azt tudom, hogy az előbbitől egészen féltem (ahogy továbbra is félek egy csomó magyar írótól), viszont hamar rájöttem, hogy a regény a szubjektív tökéletesség határát súrolja, és onnantól kezdve keresni kezdtem a könyveit. Néhányat meghagytam olvasatlanul, kell ennyi tartalékba, nem írhatott eleget. 
Miért pont ő?
Nemrég olvastam újra a VII. Olivért, ami megint ráébresztett arra, hogy mennyire szeretem Szerb Antal kifinomult humorát, amelyen valamilyen rejtélyes okból kifolyólag egyáltalán nem fog a kor. 


Murakami Haruki

Igen, talán ő fog a kedvenc együttes sorsára jutni... Végtelenül örültem, amikor felfedeztem, hogy az ő regényei micsoda harmóniát gerjesztenek a lelkemben, de elismerem, hogy nem túl változatos az életműve. Emiatt egy kicsit ráuntam az utóbbi időben, de továbbra is célom, hogy a polcomon minden könyve megtalálható legyen, ehhez még azért be kell szereznem néhány régebbi darabot. 
A Világvége és a keményre főtt csodaország révén ismertem meg Murakamit, végzetes találkozás volt, azóta elolvastam az összes magyarul megjelent könyvét, most még a legutóbbi, a Köddé vált elefánt várja, hogy kézbe vegyem. 
Miért pont ő?
- Az idealizált magány - akármennyire is irreális, otthonossá és harmonikussá teszi a műveit
- A mágikus realizmus és Japán egyvelege 
- Ételkészítési folyamatok
- Macskák

Jack Kerouac

Nem tudom, mennyire logikus egy olyan szerzőt kedvencnek nyilvánítani, akinek egyetlen művét olvastam, és többet azóta sem mertem tőle, pont a csalódástól való félelmemben, de mint említettem, ezt a listát nem feltétlenül a racionalitás szülte. Az Útont 2013 nyarán olvastam el, azóta is bennem él, és valamiért sikerélményként könyvelem el azt, hogy tetszett. Tisztában vagyok azzal, hogy a csillagállás tökéletes volt akkor arra, hogy szeressem, de emiatt nem akarok mentegetőzni, beleszerettem Kerouacba, és kész.
Miért pont ő?
Azért, mert.



J.K. Rowling

Nekem tökmindegy, milyen néven ír, csak írjon. Főleg felnőtteknek. A Harry Pottereket elolvastam, alapvetően szeretem is a sorozatot, de túlságosan mélyen nem ivódott belém, viszont amiket mostanában ír... azt kell mondjam, ügyes, nagyon ügyes. Tetszik, hogy kimondatja a szereplőivel  - akár csak gondolatban - azokat a dolgokat, amelyek napközben csak úgy észrevétlenül suhannak át az agyunkon, olyan érzések és gondolatok ezek, amelyek nem is tudatosulnak, az ő könyveiben viszont szembesülhetünk velük, és ezáltal az emberi esendőség egy roppant életszerű fajtájával is.
Miért pont ő? 
Mert egyszer csak rájöttem, hogy az összes könyvét szeretem.


Mondtam, hogy nem lesz sok. Természetesen tudnék említeni még egy rakat szerzőt, akiknek általában szeretem a műveit, de nagyon nagy erőszak lenne, ha bárki mást be akarnék tuszkolni a kedvenceim közé. 

26 megjegyzés:

  1. (Csini lett az új dizájn! :))
    Kerouactól és Murakamitól még olvasnom kell, Rowling nálam is kedvenc bár én HP fanságom miatt, annak meg csak külön örülök, hogy fiatal felnőttként is tud jó olvasnivalót nyújtani :)
    Szerb Antaltól csak egy hangoskönyvet hallgattam, nem volt nagy élmény, de a Pendragon legendát el fogom majd olvasni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)
      A Pendragon legenda nagyon vicces szerintem, meg van egy kellemes gótikus hangulata, remélem, az jobban fog tetszeni, mint a másik.

      Törlés
  2. Tetszik a listád! :) És a kérdés is érdekes, mert még sosem gondoltam bele abba, hogy írókra gondoljak csak, és ne regényekre. Mármint értsd jól! :) De a kedvenceim talán Hesse, Hemingway, és Dosztojevszkij. Talán... :)
    Szerb Antalnak örülök, hogy bekerült. Az Utas és holdvilág a mai napig az egyik legfontosabb regény, amit olvastam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök!:)
      Értem, persze, én is valahogy így vagyok ezzel. Hessét még nem is olvastam, valahogy mindig kimaradt, pedig több könyve is érdekel.
      Az Utas és holdvilág nálam is nagy kedvenc, felejthetetlen!:)

      Törlés
  3. Tényleg nagyon exkluzív klub.:) Szerb Antalt és Rowlingot én is bírom.
    Csartak olyan hangulatos értékelést írt a Köddé vált elefántról, hogy kedvem támadt elolvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszett az az értékelés, benne van minden, ami Murakami:) csak a novellás megoldás tart távol még egy kicsit.

      Törlés
  4. Nekem Szabó Magda a magyarok közül, mindig olyan életszakaszban olvastam a könyveit, amikor nagyon jólesett, és nagyon megszólított. Szégyen, nem szégyen, de bevallom: sírtam amikor elhunyt.
    A külföldiek közül mondhatnám hogy Stephen King, hiszen vagy 30 könyvét olvastam és nem tudnék kedvencet választani közülük, imádom a munkásságát, de szoros versenyben van Nick Hornby-val. Na az ő humora, intelligenciája, éleslátása fergeteges. Rokonlelkek vagyunk, ezt tudtam már az első pillanatban amikor fellapoztam a Pop, csajok, satöbbit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy lenne már szégyen? Nekem Szabó Magdához még fel kell nőnöm, viszont Hornby egy majdnem-kedvenc, a Pop, csajok, satöbbi ott van a kedvenc könyvek között, tényleg fergeteges!

      Törlés
  5. Ebből az illusztris társaságból csak Szerb Antallal és Rowlinggal "találkoztam" eddig. Szeretem őket, Rowlingot főleg a felnőtteknek szóló könyvei miatt (tűkön ülök a Selyemhernyóért :)), de a HP-sorozat első 3 részét is szerettem.
    Szerb Antaltól a VII. Olivért még nem volt szerencsém elolvasni, de a Pendragont és az Utas és holdvilágot eléggé megszerettem.
    A másik két kedvencedhez nekem még lehet, hogy érnem kell :))
    ui: szép a blog új ruhája! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már talán lesz valami abból a Selyemhernyóból... aztán utána ülhetünk tűkön a következőért :D
      Az biztos, hogy Murakamihoz kell egy hangulat, hogy egy hullámhosszra kerüljön vele az ember, az Útonhoz meg végképp...
      Köszönöm :)

      Törlés
  6. Nikkincshez hasonlóan én is csak Rowlingot és Szerb Antalt olvastam eddig, előbbit nagyon szeretem (utóbbitől csak az Utas és holdvilágot olvastam, az tetszett).
    Szép lett a fejléc, mindig olyan szépeket csinálsz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy tűnik akkor, hogy Rowlingot mindannyian imádjuk :)
      Köszi, nagyon jófej vagy, én most ezzel sem vagyok maradéktalanul elégedett, de amíg nem vagyok fotosop artista, addig maradnak ezek :D

      Törlés
    2. Igen, már én is nagyon várom a Selyemhernyót. :) (Csak jönne már...)
      Hidd el, én annak is örülnék, ha ilyen szinten tudnék bánni a képszerkesztőkkel.

      Törlés
    3. Elvileg február vége!
      Ha szeretnél amúgy egyszerű képeket összehozni, ajánlom a picmonkey.com -ot, vagy a canva.com-ot, mindegyiket tök könnyű használni.

      Törlés
  7. Nagyon szimpatikus lista! Hárommal egyet is értek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haruki nem nagyon győzött meg eddig, de fogok még tőle olvasni.:)

      Törlés
    2. Elég megosztó, az biztos. Nekem sem tetszik egyébként mindegyik regénye, pl a Kurblimadár az szerintem rettenetes :D

      Törlés
  8. Szerb Antalt én is szeretem, még ha nem is kedvencem, J.k K. Rowling is kezdi magát belopni a szívembe, Murakamitól csak a Norvég erdőt olvastam, de az nálam annyira betalált, hogy csak na, Keroucak pedig ismeretlen terep még számomra.
    Most így belegondolva nem nagyon tudok kedvenc írókat mondani, mondjuk például aki nagyon nekem való dolgokat ír, az Niffenegger, Harris... De nem tudom, nevezhetem-e őket abszolút kedvencnek. Még kedvenc regényeket is nehezen választok. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Norvég erdőt majd valamikor újra kéne olvasni... amúgy talán az az egyik legemészthetőbb könyve Murakaminak, bár már nem nagyon emlékszem, hogy mennyire volt az a valóságtól elrugaszkodott.
      Hát igen, ez közhelyesen fogalmazva, olyan mint hogy kérd meg az anyát, hogy válassza ki a kedvenc gyerekét :D

      Törlés
  9. Húh de jó a blog új ruhája! Néha már én is elgondolkoztam ezen a "kedvenc íród" témán, nekem aki egyből beugrik az Zafón, de mást nem is tudok említeni, mert mindig akadt már olyan író, akinél csalódtam egy-egy könyvében. És ahogy az életben, nekem is vannak korszakaim, ahogy anno a tinibandáékért is oda voltam, de ma már azért nem, így néha az írók is erre a hálátlan sorsra jutnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)
      Zafón is nagyon jó... szívesen olvasnék tőle valamit, ami nem ez a sorozat, nem tudom, eredeti nyelven írt-e mást.
      Amúgy gondolj bele, milyen unalmas lenne az élet, ha folyton ugyanazt szeretnénk és nem változna az ízlésünk. Szerintem ennyi változás kell, meg jó. :)

      Törlés
  10. Nekem Neil Gaiman a legkedvencebb íróm, nála éreztem először azt, hogy mindent el akarok olvasni, amihez a nevét adta. Ugyanakkor érdekes, hogy ha kedvenc könyveimet kellene felsorolni egyik könyve sem lenne benne a TOP5 (bár ki tudja mert abszolút hangulat függő, hogy mikor mit tartok a kedvencemnek). Valószínűleg azért mert legfőképpen azt szeretem ahogyan ír, nem azt amit ír.
    És más igazán kedvenc nem is jut eszembe, csak a gyerekkori kedvenceim mint Meg Cabot, meg Anthony Horowitz. Érdekes, hogy bár hatalmas HP rajongó voltam/vagyok Rowlingot sose éreztem kedvencnek, az új könyvei is csak mérsékelten érdekelnek.

    Á, eszembe jutott még egy :D Lionel Shriver, ő olyan nekem mint neked Kerouac, csak egy könyvét olvastam de az mindent vitt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neil Gaimantől melyik könyvet szereted a legjobban? Én csak a Csillagport meg a Coraline-t olvastam, de egyik se tetszett különösebben... szerintem nem nekem ír:) de mindig nézegetem azért a könyveit :)
      Shrivertől a Kevint olvastad, jól emlékszem?

      Törlés
    2. Az Amerikai istenek a kedvencem, meg nagyon szerettem a Tükör és füst novellás kötetét (meg igazából mindent, amit írt). A Coraline még nem olvastam, a Csillagport igen, szerettem, de nem egy jelentős darab. Ha nem utáltad nagyon a stílusát, akkor lehet, hogy az Amerikai istenek tetszene neked, egy nagy misztikus road movie az egész (vagyis hát nem movie, de érted :D).

      Igen, a Kevint olvastam, de előbb-utóbb sort kerítek a többire is.

      Törlés
    3. Köszi, megjegyzem magamnak!

      Törlés