2015-06-05

9 könyv, amit elolvasok 2015 nyarán

Az egész évszakos olvasás-tervezgetést egy nyárival indítottam két éve, és azóta is erre az évszakra szeretem a leginkább összegyűjteni a könyveket, hiába nem létezik már olyan számomra, hogy nyári szünet. Ilyenkor mégis úgy érzem, több időm van mindenre, későn sötétedik, nem megy el egy csomó idő buszozásra, sokkal szabadabb az élet, oké, ennyit a közhelyekről.
Mellesleg a Tavaszi Terveimből 2 könyvet olvastam végig (az egyik katasztrófa, a másik kellemes élmény), egyet meg félbehagytam, a többi pedig marad amikorra marad, látjátok, például az ilyen tapasztalatok miatt sem veszek részt az éves várólista-csökkentésben.

Összeállt tehát a lista a kis terveimről... vigyázz, Elfújta a szél-veszély! :D Na jó, most nem illesztem bele a felsorolásba, hátha úgy sikerül végre elolvasni. 



Nicholas Barreau: A nő mosolya - Sokáig úgy gondoltam, hogy egyáltalán nem érdekel a könyv, és továbbra is vannak kétségeim, hogy ez nekem való lesz-e, de annyian imádjátok, hogy nem tudtam türtőztetni magam, és megnyomtam az előjegyzés gombot a könyvtár katalógusában.
Graeme Simsion: A Rosie projekt - Ezer éve akarom olvasni, de sehol nem volt fellelhető, megvenni meg valamiért nem akartam. Most végre beszerezte a könyvtár, úgyhogy őt is gyorsan előjegyeztettem.
Cheryl Strayed: Wild - Egyelőre őt látom a legesélytelenebbnek, olyan tuti nincs, hogy a lista összes elemét elolvassam, ő meg saját is meg lesz más angol nyelvő, amihez több kedvem van, na majd meglátjuk. 
Morgan Matson: Amy & Roger's Epic Detour - Direkt nyárra tartogattam ezt a roadtripet, de még van néhány darab a "műfajon" belül, amit szívesen olvasnék. Persze a kedvenc roadtrip regényem örökké az Úton marad, 
Rainbow Rowell: Eleanor és Park - Ez is olyasmi nálam, mint A nő mosolya, hogy végül beadtam a derekam, legalábbis olyan szinten, hogy rászánjam magam arra, hogy érdeklődést tanúsítsak a regény iránt. 
Tiziano Scarpa: Venezia è un pesce - Néhány hete gondolkozom azon, hogy megrendelem ezt a könyvet a bookdepóról. És most épp azon vívódom, hogy milyen nyelven rendeljem meg, olaszul még sosem olvastam, és egyébként a nagyon egyszerű társalgási szintet leszámítva rohadtul nem tudok olaszul, mégis annyira vágyom arra, hogy ezen a nyelven olvassak hőn szeretett városkámról... Mindegy, így vagy úgy, az enyém lesz, aztán szeretném majd mielőbb el is olvasni. 
Jonathan Franzen: Javítások - A tipikus nyári olvasmány! :D A Szabadságot olvastam a szerzőtől bő egy éve, és mostanra azt talán kipihentem, meg amúgy is azt mondják, a Javítások a legjobb magyarul megjelent regénye. Pár napja elhoztam a könyvtárból, úgyhogy mindenképpen sorra fog kerülni hamarosan.
Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete - Vegyes véleményeket olvastam róla, de úgyse nyugszom addig, amíg meg nem nézem magamnak közelebbről.
Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz! - 600 éve kinéztem magamnak őt is, aztán úgy döntöttem, hogy mégsem érdekel, most viszont, hogy már nagyjából egy éve követem Via blogját, és egy-két részletbe is belepillanthattam, úgy érzem, egy próbát mindenképpen megér.

Biztos lesz majd még valami északi krimi is, vagy ha más nem, a Kulcs (bár épp egy izlandi horrorféleséget olvasok, brrr, nem semmi), szeretnék John Scalzit is olvasni, nemsokára elkezdem a Bábel fiait, és akkor az Elfújta a szélről ne is beszéljünk.
Csaltam egy kicsit azért, mert több előjegyzett vagy már könyvtárból megkaparintott könyvet is felsoroltam, így növelve a saját esélyeimet a minél ügyesebb teljesítésre. Azért azt megjegyzem, hogy továbbra sem stresszelem magam azon, hogy sikerüljön mindent kipipálni, sőt, valószínű, hogy 2 héten belül azt is elfelejtem, hogy mely könyvek szerepeltek a listán.

Éljenek a listák és éljen a gondtalan tervezés öröme! :D

20 megjegyzés:

  1. Listáról jut eszembe, ma jártam egy Alexandrában ajándékot venni apumnak és láttam egy könyvet, ami nagyon érdekelne... nem írtam fel a címét, merthogy ááá, megjegyzem... Aha. Csak a borítójára emlékszem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó ez ismerős :D én körbe szoktam már fényképezni :) lehet, nem valami etikus, vagy a franc se tudja, de így legalább többet is meg lehet örökíteni egyszerre. :)
      Hát akkor reménykedj, hogy előbb-utóbb szembejön veled :)

      Törlés
  2. Pedig ez egy nagyon jó lista, ne felejtsd el! :D A nő mosolya nekem is ott csücsül a polcon, jó lenne elolvasni mielőtt vissza kell vinnem a könyvtárba. Az Eleanor és Park nekem tetszett, azt mondanám rá, hogy "igényes tiniregény" kategória. Emiatt talán nem annyira fog nálad betalálni, nem mintha én a tinik közé sorolnám magam. :D Lívia könyvét pedig elkezdtem olvasni, de sajnos lusta voltam, hogy a feladatokat is megcsináljam, úgyhogy az abbamaradt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem :) A könyvtáriak biztosan sorra kerülnek majd, abból elég sok van, a többit meg igyekszem bepréselni.
      Van amúgy az a YA, ami tetszik, pl. az Egy különc srác feljegyzései, meg néhány komolyabb témájú, ezeknél abszolút nem érzem azt, hogy túlkoros lennék az olvasásukhoz :) Ezért bizakodom az Eleanor&Park kapcsán is.

      Törlés
  3. A nő mosolya, Egy könyvmoly regényes élete és az Eleanor és Park nekem mind-mind kedvencek lettek!!!
    Jó kis nyári lista:-))
    Nekem ezek a listák, fogadkozások sosem jöttek be, ezért sokszor még nekem is meglepetés, hogy melyik könyv lesz a következő az olvasandók közül.
    Most éppen egyszerre hármat!!! is olvasok, illetve olvasnék :P
    A Majd' kibújunk a bőrünkből, Helló, szia, szeretlek! és az Egy zöldfülü antropológus kalandjai versenyeznek egymással :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez biztató :) Az egy könyvmolyról annyira nem hallottam jókat, de könyvtárból jó lesz. :)
      Megértelek, amúgy én is csak a tervezés öröme miatt csinálom ezeket a listákat, aztán az már messze nem érdekel, hogy sikerül-e összehozni (vagyis már előre tudom, hogy nem igazán), de én is a hangulatolvasók csapatát erősítem :D
      Néha jó több könyvet olvasni egyszerre, vannak regények, amelyeket jobb pihentetni pár napig.
      Az antropológusosat én is nézem, majd figyelem, hogy mit írsz róla!

      Törlés
  4. Aaa, listalista! :) És jó lista! :) Ó, az Eleanor és Parkkal én is szemeztem pár hete, de mégis egy másikat kezdtem el.
    Hát, ez az Ennél zöldebb nem lesz bennem mindig mindenféle negatív asszociációkat kelt, bár néha én is nézem a blogot, de furcsamód taszít a könyv. Azért ha írsz róla, azt elolvasom majd. :)

    Egyébként általában én is kb két elemet teljesítek egy hasonló listáról... :D Bár az elmúlt időszakban javulnak az ilyetén tervezési képességeim (ld. várólista csökkentés, 10. könyvét nyomom már. :)).

    Juuj, olvass Kulcsot! én ősszel szeretném. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd írok Via könyvéről, én szeretem a gyakorlatias életmód-tanácsadós könyveket, nem tudom, te hogy vagy velük. Majd kiveszem belőle magamnak azt, ami jó, de nyilván, ami nem tetszik benne, azt nem fogom erőltetni (nekem a zónázós-időzítős takarítós módszere sem válik be, totál más ember vagyok, de ez nem baj).

      A két elem teljesen jó :) Úgyis a tervezés miatt csináljuk, nem?:) Várólista-csökkentésben meg nagyon ügyes vagy :)))

      Törlés
    2. Nem sok ilyen könyvet olvastam még, bár most nagyon szemeztem azzal a japán rendrakós könyvvel, a Rend a lelke mindennel-lel jaj bocs, ragzani kellett... :D Az is valami időzítős-feljegyzős-zónázós cucc. Szeretem a praktikus tippeket persze, csak mindig olyan érzésem van, hogy sokat kell szűrni ezt, hogy fenn is akadjon valami, amit használni tudsz.

      Éljen a két elem! :D Persze, hogy a tervezés a jó benne. Az enyém máris borulni fog úgy érzem, az új szerzeményeimhez van most csak kedvem XD persze lehet, hogy holnapra ez is megváltozik! :D

      Törlés
    3. Igen, azt is el szeretném majd olvasni, a csajszi ott úgyis arra fókuszál, hogy minél kevesebb tárgy vegyen körül, és ezzel tudok ill. szeretnék azonosulni :)

      Láttam, hogy már el is kezdted a pités krimit, szóval eddig jól haladsz a nyári tervekkel :D

      Törlés
  5. Éljenek a listák és hogy elfelejtjük őket! :D

    Az Eleanor és Park szerintem is jó, remélem tetszeni fog!
    A többi (A nő mosolya, Rosie projekt pl.) nekem is várólistás, Lívi regénye szintén. Ez olyan lista, amelyet szívesen olvasnék én is, kivéve az olaszt, olyan szintén még nem járok nyelvileg.
    Franzennel már szemezek egy ideje, szerinted melyik regényével érdemes kezdeni?

    Jó olvasást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan :D

      Én sem járok olyan szinten olaszul, hogy menjen a könyv, de úgy érzem, ez nekem így kell, aztán majd végigküzdöm magam rajta :) Tanulás céljából is jó lehet, itt mondjuk tényleg elkerülhetetlen lesz majd a szótárazás.

      Franzentől csak a Szabadságot olvastam, hát nem egyszerű, vagyis olvasni könnyű, mert jó a stílus, de nehéz megszeretni a szereplőket. Azt mondják, a Javítások a legjobb regénye, hát majd hamarosan kiderül, hogy mennyire jön be. :)

      Törlés
  6. Na sok sikert a teljesítéshez!! A Rosie projekt azt hiszem nekem is nyári olvasmány lesz (a könyvheti recitobzódás után valamikor :D), az Elanor és Park és a Könyvmoly élete annyira cuki, remélem tetszeni fog neked :) És hát igen, az Elfújta a szél... nekem most a klasszikus mumus amit felvettem a listára a Száz év magány :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D
      Mindjárt nézem, miket szedtél össze a Könyvhéten :) Ott elvileg egy reci nekem is lesz, ha nem feledkeztek meg rólam. :)
      Sok sikert a Száz év magányhoz, én egyszer gimi tájékán elkezdtem, de akkor kifeszített és félbehagytam :D

      Törlés
  7. Jó könyveket szedtél össze; drukkolok, hogy idén beférjen az Elfújta a szél. :D A Kulcs nagyon tetszik, bár sajnálom Linnéat, amin keresztül kell mennie. :(
    A nő mosolya és a Bábel fiai jók, remélem, neked is tetszeni fognak.
    Sok sikert az olaszhoz, én nem merném bevállalni. :D Amúgy a címe jó :D, bár nem tudom, mi alapján lett ez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, szerintem esélytelen, de ki tudja persze :D
      Jól van, én már az Engelsfors-könyvekből nem is emlékszem, hogy ki kicsoda, de remélem, majd rájövök. Még kicsit halogatom, nem akarom, hogy véget érjen a sorozat:(
      A Bábel fiai eddig nagyon szuper, nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni!

      Azért pesce, mert a sziget full hal formájú felülnézetből :)

      Törlés
  8. Szokás szerint jó kis lista lett! :)
    Ebből hármat nagyon imádtam és csak ajánlani tudom: a Rosie szerintem végre egy üdítően más romantikus könyv, ami annyira nem is romantikus és én nagyon bírtam a főszereplő fickót :) Az Eleanor&Park szintén nagy kedvenc, szerintem nyárra jó lesz és A nő mosolyát is nagyon szerettem, mondjuk erre kíváncsi leszek, hogy neked mennyire fog bejönni :)
    Via könyvét is szerettem. Vannak benne jó ötletek, és hogy írtad is nem mindent kell befogadni, van, ami beválik az embernek, van ami nem nekünk szól. Mindenesetre jó olvasást a tervekhez! (Nekem egyelőre csak 5könyves a nyári listám :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most még nekem is úgy tűnik :D
      Ezt a három könyvet biztosan sorra is kerítem (2 könyvtáras, a 3. meg csak), remélem, jó élmény lesz mind, de a Rosie-tól várom a legtöbbet.
      Jaa és most már látom molyon a te listádat is, csak valamiért én egyszer talán bepipáltam a listák szűrését (gondolom, mert még egyet sem láttam soha...). Közülük csak Az isztambuli fattyút olvastam, de ő biztosan Nikkincs-kompatibilis lesz :)

      Törlés
  9. Végre egy lista, amiről elmondhatom, hogy 4 elemét is olvastam, hurrá. :D
    A nő mosolyától ne várj sokat, kellemes kis kikapcsolódás, kánikulában ideális, amikor nincs kedved gondolkodni. :) A könyvmoly is hasonló, az Eleanor&Park mondjuk kicsit súlyosabb, A Rosie-projekt meg nekem betalált.
    Hm, és most kedvem lett nekem is listát írni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jessz :) Igen, amúgy sejtem, hogy se A nő mosolya, se az Egy könyvmoly... nem lesz világmegváltó, de most végre elő tudtam jegyeztetni őket és már nagyon rég kíváncsi vagyok mindegyikre.
      Írj listát, szeretjük azokat! :)

      Törlés