2015-09-01

Augusztusi szépségposzt

Változááás! Meguntam az elfogyott-témát (nem a flakongyűjtögetés miatt, hanem csak úgy), ezért szüneteltetem a rovatot, nem mondom, hogy örökre vége, de kell a folyamatos megújulás. A kedvencek maradnak, bár úgy érzem, egyre kevesebbet tudok említeni, legrosszabb esetben majd előveszek egy-egy régi nagy szerelmet. Ezen kívül pedig helyzetjelentés várható az aktuális tapasztalataimról random területeken. Jó lesz?



Kedvencek

Neutrogena testápoló sarki szederrel - Óriási szerelem ez a testápoló krém, augusztusban szinte csak ezt használtam, el is fogyott szépen. Azt szeretem benne a legjobban, hogy az illata nagyon visszafogott, nincs agyonnyomva parfümmel, illetve friss, zöldes-virágos illatú, bármelyik évszakhoz passzolhat. Az állaga félúton van a folyékony meg a vaj állagú testápoló között, megfelelően hidratál, legalábbis így nyáron mindenképpen.
Catrice lila lakk - Egész augusztusban ez volt a lábkörmeimen (több turnusban persze), bár annyira nem nyári szín, de én nagyon szerettem, ősszel megy a kezeimre! Egyébként nem ennyire lila, mint ahogy az üvegben látszik, van egy kis bordós beütése, és két rétegben elég sötét. Szerintem kifutó lakk volt, de lehet, hogy még itt-ott rá lehet bukkanni.
Catrice matt világos szemhéjpúder - Hónapok óta azon gondolkozom, hogy milyen natúr palettát kéne vennem, és oda jutottam végül, hogy semmilyet! Egyrészt, van egy Sleekem, ami tök jó, másrészt, azt a 2-3 színt, amit nagyon gyakran használok, meg tudom venni monóként is, minek kéne nekem külön egy paletta? Világos színt minden nap használok a szemöldökcsontra, szigorúan matt verziót, és mivel a Catrice monók szerintem nagyon jó minőségűek, ezért rá esett a választásom. 
Innisfree szemhéjalap - Az Etude House szemhéjalapozója megváltoztatta az életem, viszont annyira béna a csomagolása, lehetetlen mindent kiszedni belőle, így most egy másik koreai márka, az Innisfree bázisára esett a választásom. Ugyanolyan kifogástalan minőségű, mint az elődje, de jobb az applikátora és az egész csomagolás fényévekkel praktikusabb. Innen rendeltem.
Baba kézmosó tej és gyümölcsillattal - Valahol olvastam, hogy milyen jó illatú ez a kézmosó, úgyhogy meg kellett szagolnom, és engem nagyon emlékeztet valamire, valami réges-régi, gyerekkori tusfürdőre, de nem ugrik be, hogy pontosan mire, mindenesetre nagyon megszerettem. Szerencsére nem szárít úgy, mint a nem-krémes Baba kézmosók. 
Nivea Soft - Oké, tudom, a Nivea cuccok tele vannak rettenetes összetevőkkel, de ezt csak a kezemre használom, nem is tudom, eddig miért nem jutott eszembe a nagy kézkrémvadászataim során, hogy erre ruházzak be, amikor annyira komfortos az illata.

Samponosdi


Az utóbbi 1-2 hónapban kipróbáltam néhány olyan sampont, amit eddig soha, és úgy gondoltam, megosztom a tapasztalataimat, habár biztos vagyok benne, hogy a sampon az egyik legmegosztóbb termék a világon, mármint ez az, ami aztán mindenkinél tök máshogy működik. 
Az első az Yves Rocher Zéró hab krémsampon, amiről Carmenesque blogján olvastam, és tűkön ültem, hogy kipróbálhassam. A sampon tényleg egyáltalán nem habzik, de ezt a tulajdonságot már az arctisztítóknál is megszerettem. Dús hajon (mint amilyen az enyém) kicsit nehéz eloszlatni, de erre számítottam is, sajna nem túl takarékos megoldás, nekem elég sok kellett belőle, hogy mindenhova jusson, és egy mosás nem volt elég, nem éreztem tőle tisztának a hajam (amúgy szinte mindig 2x mosom át a hajam, nem tudom, minek). Pár hétig csak ezt használtam, de nem lettem szerelmes. Tisztított, nem zsírosodott tőle jobban a hajam, de nem is viszketett kevésbé a fejbőröm, és gyakorlatilag semmi extra, ahhoz viszont aránylag drága (1090 Ft 200 ml), és nálam gyorsan fogy. 
Kipróbáltam a Naturland svédcseppes sampont is, aminek az ára és kiszerelése hasonló az YR-éhez, viszont egyszer bőven elég vele hajat mosni, eszméletlen tiszta lesz tőle a fejbőr. Gyógynövényes illatú, úgyhogy csepegtettem hozzá a rozmaringolajomból, sokat nem ront az illatán. Lelövöm a poént: a háromból ez vált be leginkább, bár különösebb extra hatást nem tapasztalok, tényleg annyi, hogy nagyon jól tisztít. Újravenni szerintem nem fogom, de szeee annyit emlegette, hogy muszáj volt kipróbálnom!
Végül egy bébisampon, a Babydream extra sensitive fürdető és sampon. Életemben egyszer próbálkoztam mindenmentes babasamponnal, büdös volt és nem tisztított, borzalmas volt. Ez valamivel jobb, de hamarabb zsírosodik a hajam tőle, és a fejbőr viszketést sem mérsékelte. Lehet, hogy ha hónapokig használnám, akkor az utóbbi problémára megoldást nyújtana, fogalmam sincs, de a lényeg az, hogy ha ez a 3 sampon végre elfogy, akkor maradok a jó öreg Baleáknál, ők tökéletesen megfelelnek nekem.

Bőrápolás

Megszállottságom legújabb tárgya egy profi bőrápolási rutin kialakítása. Egész komoly szemléletváltáson megyek keresztül, és bár a múltkori nagy rendrakásom során elég sok felesleges hülyeséget kivágtam a szemétbe (illetve egy blogsale még mindig érik, de az inkább sminkcuccokból), ez folytatódik, és lecserélem értelmes dolgokra az arcomra való kozmetikumaimat olyan termékekre, amelyekben valóban ott leledzik egy-egy fontos hatóanyag. Most szép lassan áramolnak hozzám ezek a flakonok, üvegcsék, tubusok, aztán ha már kialakult minden (gyanítom, ez több hónapba fog telni), akkor referálok mindenről. Edukációmban nagy szerepe van Odil videóinak és Viki blogjának
Sok alapelvet tudnék felsorolni, amelyek mentén halad ez a folyamat, viszont amit első körben megfogalmaztam, az az, hogy nem kell végletekbe esni, illetve nem kell az egyes "kozmetikumcsoportokat" elkönyvelni csodaszernek vagy épp eredendően rossznak. Remek koreai termékek léteznek, ugyanekkor vannak közöttük borzalmasak és feleslegesek is. Nem attól lesz valami jó, hogy natúr vagy organikus vagy természetes, mert lehet, hogy a benne levő alkohol szétmarja az arcod, vagy a csodás növényi összetevőktől kiver a ragya, ellenben nagyszerű bázisolajok léteznek, amelyeket be lehet építeni a rutinba. A lényeg szerintem az, hogy mindenből vegyük ki magunknak azt, ami megfelel, és mindig olvassunk utána mindennek, mielőtt megvennénk. Még ez sem garancia semmire, de iránymutatásnak jó lehet. Jövök még update-ekkel később!

Nektek mik voltak a kedvenceitek a hónapban? Van bármilyen bőrápolási alapelvetek?

24 megjegyzés:

  1. Nekem az YR krémsampon egyáltalán nem jött be, hajmosás után valóban nagyon finom, puha lett tőle a hajam, de már másnap be is zsírosodott :S
    Én a Baba folyékony szappanjait szeretem, ellentétben a tusfürdőikkel.
    Mostanában rátaláltam a Green Pharmacy termékekre, amiket próbáltam-tusfürdő, kézkrém-mind bevált, és nagyon jó árban vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, meg kell szoknia ezt a hajnak, nem tudom, de nekem ez tök nem éri meg, egyáltalán nem gazdaságos. Szinte vérzik a szívem, hogy látom, mennyi anyagot használok el egyetlen mosáskor.
      Green Pharmacytól melyik tusit vetted? A tesco online rendelésnél mindig gondolkozom, de aztán rájövök, hogy meg kéne szagolni inkább :D Viszont egy rózsás testvajat használtam már és nagyon szerettem. Kicsit fura, gumis az állaga, de nekem nagyon tetszett!

      Törlés
    2. A testvajaikat nem próbáltam,nyáron én csak aloe vera gélt használok, ez kellően hidratál, de nem ragadok.
      Tusfürdő:Oliva és rizstej-ez nagyon jó! Shea vaj és zöldkávé-ennek borzalmas mű vanília illata van, de az állaga nagyon jó,Muscat rózsa és zöld tea- kedvenc! Rozmaring és levendula-olyan gyógynövényes illat, de ez is nagyon bejött.

      Sampon:nekem ilyen szempontból tök gáz a hajam, ezerféle sampont próbáltam már, de a maximum az, hogy egy-egy termék 2-3 alkalommal néz ki úgy, hogy bejön, aztán kiderül, hogy mégsem, ugyanúgy zsírosítja a hajam mint az előzőleg próbált ötvenféle:S

      Törlés
    3. Köszi a tippeket, valamikor kipróbálom valamelyiket! :) A rózsás illatból a testvaj is nagyon kellemes illatú, nem ilyen nyanyás-rózsa, szóval lehet azzal kezdem :)
      Szerintem nem vagy egyedül a hajaddal, sajna hosszú távon nem igazán működik semmi nekem sem, mármint amint megszokja a hajam, vége a boldogságnak. Rájöttem már, hogy kb majdnem mindegy, hogy milyen samponom van, úgysem azon múlik, hogy mennyire zsírosodik gyorsan a hajam, inkább más, belső folyamatoktól.

      Törlés
  2. Ohh pedig én most direkt összeírtam, hogy miket fogyasztottam el :D de amúgy jó lesz persze, és érdekel ez a profibb arcápolás. Gondolom a Krémesen szép az élet hatása? :)
    Nekem is nagy kedvencem ez a babás kézmosó, nagy bánatom, hogy tusfürdős verzióban nem létezik (de volt hogy annak használtam el :D).
    Kedvencem a múlt hónapban nálad látott rimmel halvány barackszínű lakkja, meg az essence gel fedőlakkja, ill. Helia-D bb krémje végre az arcszínemnek megfelelő :D + Yves R. makadámdiós tusfurdő <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És sok minden összejött? :) Én rohadtul le tudok döbbenni azon, hogy mit el nem használok egy hónap alatt :O
      Igen, az ő videói indították el a folyamatot bennem. Persze abból is azt veszem ki, amire úgy érzem, szükségem lehet, de örülök, hogy végre felnyílt a szemem.
      Nem is rossz ötlet tusiként használni ezt a kézmosót! :D Még egyszerű is mert elég pumpálni. Imádom a pumpát!! :D
      BB krémből mindig olyan kevés árnyalat van, nehéz megfelelőt találni, főleg, hogy csomószor teszter sincs belőlük.

      Törlés
    2. Hát most igen, 3 tusfürdő, elfogyott az év elején rendelt YR testápoló :(
      Amúgy most én is szelektálni akarok, bár most fog érkezni egy nagy YR csomag, és abban azért van pár kevésbé hasznos kence :D na majd elajándékozom.
      Kondo könyv hatására, amúgy elajándékoztam egy nagy testápolót, meg egy nyári ruhát, ami egyszer se volt rajtam :)

      Törlés
    3. Nálam egy testápoló is egy hónapig tart... nem tudom, ekkora vagyok? :D
      Jó, hát biztos azokat az YR cuccokat is el tudod majd használni szépen :) A szelektálás arra jó, hogy ami nem vált be, azt kiszórd/odaadd másnak/stb, szerintem tök "nyomasztó", amikor tele van az ember szekrénye/polcai olyan dolgokkal, amelyeket nem is szeret, de a lelkiismeret nem engedi, hogy kidobja őket.

      Törlés
    4. Jaj én elég rapszódikusan használok testápolót, heti 1-2szer, meg ugye mindig volt több is, szóval azért tartott el eddig :D
      Igen, ezt igyekszem rendszeresíteni más területen is :)
      Képzeld de buták voltak most az YR-nél, egy hete várom a csomagom, ma felhívtam őket, több termék nincs raktáron ezért nem küldték.... és akkor nem kéne visszaböfögni valami emailben?? Jaaaj, szóval majd jövő hét elején érkezik a kicsit megcsappant csomag xD

      Törlés
    5. Ja, értem akkor :)
      Ó, de kedvesek, basszus... az ilyentől megőrülök, nekem a bookline-nal volt hasonló tapasztalatom. Reméljük, küldenek neked valami kompenzációt. :D

      Törlés
  3. Én most az YR korpásodás elleni samponját használom, még nem sokat használtam el, de mintha kevésbé viszketne a fejbőröm.
    Elkezdtem most használni egy olyan borotvazselét, ami nem habzik, elég furcsa, de teszi a dolgát.
    Én is csináltam egy nagy szelektálást körömlakkokból és krémekből, és az a cél, hogy elhasználjam a már meglévő dolgaim.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen borotvazselé ez? Legutóbb egy Balea olajat próbáltam ki, amit erre a célra terveztek, de rettenetes volt, annál még a kókuszolaj is jobb ilyesmire.
      Ügyes vagy! Máris jobb, nem? :) Nekem annyival kellemesebb, hogy tényleg csak az van otthon, amit használok is.

      Törlés
    2. Azt hiszem Fleur de Santé a márkája, még karácsonyra kaptam. Szerintem elhasználom, aztán visszatérek a kedvenc Mülleres borotvagélemhez.
      Igen, de van még egy polcom, ahonnan szelektálni kell, majd az is sorra kerül. :)

      Törlés
    3. Az tuti, hogy egyben ez nagyon nagy meló. Nekem is lenne még mit átválogatni...

      Törlés
  4. Ezt a Baba szappant én is rendszeresen veszem és utántöltöm, szeretjük az illatát. :)
    Hm, nem hangzik olyan jól ez a nem annyira habzó sampon, én a habzóból is egy kilót használok kb, szóval nem tudom ezzel mit kezdenék. Nagyon sok és nagyon sűrű a hajam (ami persze jó, csak sok sampont eszik :D) Én nem szeretem kétszer átmosni, úgy érzem az már sok a fejbőrnek.

    Bőrápolási alapelv? ha eszedbe jut, kend be. :D ennyi :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak szerintem még jó illatú Baba kézmosók (pl. valami teafás talán, nem emlékszem), de az nem ilyen krémes és nekem eléggé szárította a kezem.
      Neked se jönne be akkor ez a sampon... Vékonyszálú, kevés hajon el tudom képzelni, hogy jól teljesít.

      Na, ez is egy elv. :D

      Törlés
    2. Nem próbáltam még közülük másikat, általában még ilyen Higiene nagyot veszek, zselés, vagy Palmolive-ot, vagy YR-t :)

      Jaj, elfelejtettem mondani a hónap kedvence nincs nálam, de a hónap csalódása lett az epres TBS tusfürdő és testápoló. Mini kiszerelésben kaptam nemrég ajándékba, szerintem borzasztó mű-illata van :S

      Igen, ez is egy elv, nem is olyan rossz, mint elsőre látszik :D XD XD

      Törlés
    3. Jaj, egyszer szagoltam ezt az epres vonalat a TBS-től, de rosszabb, mint az epres nyalóka... :/ Ráadásul a TBS cuccokban nagyon sok parfüm van, még azokat az illatokat is hamar megunom, amelyek amúgy tetszenek, mert olyan intenzívek.

      Törlés
    4. Nekem eddig nem volt gondom egyik illatukkal se, de mondjuk azokat mind én választottam ki, ez meg ugye ajándék volt, gyanítom valami továbbadott ajándék :D ... Szóval nem volt jó. A testápolóból még van egy kicsi, a tusfürdő elfogyott. Tuti nem fogok ilyet venni. Az epres illatok amúgy is nagyon műk mindig :S

      Törlés
    5. Igen, és amúgy minden epres illat ugyanolyan és egyik sem hasonlít az eperhez egyáltalán. Vannak ilyen illatok/ízek, pl. a szalonna is ilyen szerintem (szalonnás csipsznek köze nincs a szalonnához:D)

      Törlés
  5. Nagyon jól esett így kora reggel, hogy megláttam a nevemet a posztban, köszönöm az említést, nagyon örülök, hogy hasznosnak találod a blogomat. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök, és én köszi, hogy írod a blogot, nagyon szeretem, nem csak a "szórakozás" miatt, hanem mert tényleg igazán hasznos! :)

      Törlés
  6. :) én meg a Batiste-okat próbáltam ki, vettem Fresht és egy Medium barnát és az az igazság, hogy a barna jobban bevált, bár azt nem szeretem, hogy ha turkálok a hajamban, barna lesz tőle a kezem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az kicsit gusztustalan érzés :D A Fresh meg ugye elég fehér, de szerintem elég könnyű eldolgozni úgy, hogy ne legyen tiszta fehér az ember haja tőle.

      Törlés