2015-12-29

Decemberi könyves zárás

Az utolsó hónap az évben könyves szempontból egészen mozgalmas volt, értsd: vettem is és kaptam is könyveket, meg aránylag sokat olvastam, bár a posztok száma utóbbiakról minimális. A karácsonyi szünet meg megint csak nem a blogolásról szól, az első egy hétben gép előtt is alig ültem, nem is hiányzott. Azt hiszem, a 26-a volt az első nap, amikor nem kellett kimozdulni, és az otthoni teendőimet is nullára redukáltam. Ezen a hétvégén lelkiismeret-furdalás nélkül vetettem bele magam az édes semmittevésbe, bonbon- és kókusztekercs-evésbe meg a könyveimbe. Hamarosan pedig jön az évzáró könyves poszt, addig is nézzük, hogyan alakult a december!




Beszereztem

J.J. Abrams - Doug Dorst: S. - Karácsonyi ajándék magamtól magamnak. Egyébként 26-án jutott eszembe, hogy elfelejtettem kibontani.
Amy Tan: A mennyei örömök klubja - Az S. mellett rendeltem a Geopentől, régóta el szeretném olvasni, és most nem volt egy ezres.
Simon Winder: Danubia - Karácsony előtt rendeltem még egyet a Libritől a 2+1-es akcióban, ez volt az egyik zsákmány. Már rég kinéztem ezt a Park Kiadós könyvet (természetesen a borítóba szerettem bele), és úgyis vadászom az érdekes non-fictionöket, remélem, ez olyan lesz.
Alessandro Baricco: Történet - Ez meg a másik. Baricco nem feltétlenül az én szerzőm, de valamiért vonz ez a regénye, úgyhogy teszek vele egy próbát.
Joël Dicker: Az igazság a Harry Quebert-ügyben - Régi vágyam ez a krimi, és a molykarácsonyon megkaptam Edinától.
Fördős Zé a konyhában - Egy ismerőstől kaptam ajándékba így év végén, tök örültem neki, mert már ezt is kinéztem magamnak.
Rainbow Rowell: Attachments - Az angyalkák hozták.


Elolvastam

Rachel Cohn & David Levithan: Dash és Lily - Kihívások könyve - A legjobb karácsonyos könyv, nagyon kedves, szerethető, hangulatos. Bővebben itt.
Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos - Végre haladok ezzel a sorozattal is! Ez kevésbé tetszett, mint az első rész, de nem tudnám megmondani, hogy miért.
Eve Chase: Black Rabbit Hall - Sokszor emlékeztetett A Mandarley-ház asszonyára: régi házas, kicsit gyomorgörcsös, az utolsó pillanatig nem tudod, hogy mi lesz a vége. Tetszett.
Victoria Schwab: Felszabadulás - Sok-sok tologatás után elolvastam az Archívum-sorozat (?) második részét is, és meglepően jó volt, pedig nem vártam tőle sokat. Amúgy ugye ez csak két részes?
Jenny Colgan: Karácsony a Cupcake kávézóban - Felejthető, de a maga nemében nincs vele semmi gond, kikapcsolós-romantikus sztori, az első rész nélkül is értelmezhető. A szerző előszava nagyon tetszett, egyből szimpatikus lett, viszont azt nem bocsátom meg neki, hogy állandóan sütit akartam enni, amíg olvastam a regényt.
John Williams: Stoner - Bocs, de nem. Bővebben itt.
Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: Kulcs - Ó, de fognak hiányozni ezek a lányok! Az egyik legjobb sorozat/trilógia, akármi, amit valaha olvastam, tervezek bővebben írni róla.
Fördős Zé a konyhában - Igen, a szakácskönyveket is jelölöm az olvasásaim között. :) Amúgy a Street Kitchen videók valahogy jobban tetszenek, mint ez a könyv formátum, de szakácskönyvek terén nagyon finnyás vagyok.
Molnár Ferenc: A zenélő angyal - Év végére beiktattam még egy Velencés könyvet, pár óra alatt elolvastam, nagyon jól szórakoztam. 
Nick Hornby: Vicces lány - Bár még nem fejeztem be, szerintem a következő 1-2 napban végzek vele is, egyelőre gyakran unatkozom olvasás közben.

Ha valami még be találna csúszni, akkor az év végi összegző posztba belecsempészem, de nem túl reális, hogy szerzek illetve befejezek újabb könyveket ezeken kívül. 


A többiek:
Amadea
Dóri
Nikkincs
Nita
PuPilla
Tekla 

15 megjegyzés:

  1. Kata, Lajos valami haláli :) Egyszerűen nincs katacitás kép Lajos nélkül :)))
    Gratula a sok szép könyvhöz, neked is klassz kupacod lett így decemberre. Azt hiszem ez az a hónap, amikor egy könyvmoly nem panaszkodhat, mert akad könyv a fa alatt :)
    Azért attól függetlenül, hogy azt írtad sok volt a tennivaló egész szép számú könyvet sikerült sorra kerítened.
    Ez a Kulcs, ez a trilógia ez ennyire jó? Meg kell néznem, hogy könyvtárban elérhető-e, mert akkor lehet, hogy teszek vele egy próbát.
    Az év végi zárást lassan meg kellene írnom nekem is, de lehet, hogy majd csak 1-jén. Addig meg olvasom majd a tiéteket, azok mindig a legjobb időtöltést adják az újév első napjára :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Muszáj mindenhol ott lennie :D
      Köszi, én is nagyon elégedett vagyok a felhozatallal. :)
      A Kör meg a többi nekem nagyon tetszik, bár ahogy észrevettem, kicsit megosztó. Szerintem sok embernél ott vérzik el a dolog, hogy az első részben még igen butuskák a szereplők, de van karakterfejlődés.

      Bennem is a jó kis év végi posztok tartják a lelket ilyenkor, imádom őket olvasgatni! :)

      Törlés
  2. Úgy tűnik mindenkinek az S. volt a karácsonyi ajándéka saját magának:D

    Amy Tan könyveit Én nagyon szeretem, ha beleszeretsz érdemes elolvasni a többi magyarul megjelent könyvét is! :-)

    Az Igazság a Harry Q. ügyben : Szerintem tetszeni fog Neked, iszonyat vaskosnak tűnik, de Én is faltam az oldalakat!

    Vicces lány- Hű de jó, hogy nem vettem meg!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon sok helyen visszaköszön. :)

      Amy Tan-re már régóta készülök, de valahogy mindig kimaradt, most már nagyon kíváncsi vagyok! :)

      Szeretem a vaskos, izgalmas könyveket, erről tök jókat olvastam, örülök neki nagyon.

      A Vicces lány továbbra sem a szívem csücske, szerintem unalmas, lapos, Hornby tud ennél sokkal jobbat is!

      Törlés
  3. Hű jó sokat olvastál és szereztél be! A S.-t most olvasom, de valahogy már kezd sok lenni, ez a 3. hosszú könyvem a szünetben, lehet hogy most valami rövidebbet kéne olvasnom :(
    Az Attachmentet jövőre én is szeretném olvasni, a másik két angolról nem hallottam, majd mesélj róluk ;)
    Nem lehet könyves kép Lajos nélkül! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért tetszik az S.? Gondolom elég monumentális és nyilván koncentráció is szükséges hozzá, hogy a különböző szálakat kövesse az ember.
      A How to be Bad E. Lockheart könyve, aki a Hazudósokat is írta, a másikat meg valami GR/Bookdepó év könyvés szavazós listán szúrhattam ki szerintem. :)

      Törlés
  4. Az "S"-t én is megkaptam életem értelmétől, de még nem mertem kinyitni. Féltem, hogy fontos információ veszne el, mikor a mugli családtagok boralátétnek nézik. Szépen be van fóliázva a szobám mélyén :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam is potyogtak a dolgok belőle, csak reménykedni tudok, hogy a megfelelő helyre tettem vissza a lapokat. :D Amúgy gyönyörű, hátast fogsz dobni tőle! :)

      Törlés
  5. Jókat szereztél be és kaptál, legjobban persze az S.-ről érdekel majd a véleményed. :)
    Holnap én is megírom a zárásom, hajaj, nem kevés könyv lesz benne. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak jussak el addig! :D Neked hogy tetszett? Látom, elég hamar elolvastad. :)
      Mindjárt nézegetem a zárásokat, kíváncsi vagyok, hány könyved lett decemberben. :D Gondolom a versenyt megnyerted :D (vagy attól függ, honnan nézzük.:))

      Törlés
    2. Nem vagyok maradéktalanul megelégedve vele, de eléggé beszippantós könyv, nehéz letenni. :) Karácsonykor volt időm, be is faltam, mint a sütiket. :D
      Igen, idén is én vettem a legtöbb könyvet. :P Na de majd jövőre. :D

      Törlés
  6. Csatlakozom az S-es táborhoz (sajnos nem méretben :D ), én is magamnak vettem meg a drágaságot, de már jóval karácsony előtt kibontottam, én vagyok az aki nem tud az ilyenekkel várni :D
    Lajos irtó édes, én is imádom innen a távolból. Ja egyébként akartam mondani, a macska eddig rá se bagózott a karácsonyfára. :D Remélem eztán se fog. 1,80 magas, elég terebélyes, ezüst díszekkel aggattuk. A macs mást se csinál, mint 2 méter távolságban tőle a párnáján hever és 15 órákat alszik. :D
    A Schwabhoz: két részesnek akarta, úgy tudom, de volt idő amikor rebesgettek egy harmadikat, most nem tudom mi a helyzet ezügyben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencséd van a macskáddal! Merlin miatt az ajándékokból kellett csinálni három szintű barikádot... Mióta azok eltűntek, hol a fa alatt alszik édesdeden (imádom), hol a gömböket pöcköli ki a tartójukból, és focizik velük :) A kutya meg imád a fa előtt szfinx pózban feküdni, és csak nézi az égőket (még jobban imádom).

      Törlés
    2. Nálam a kollégák mondogatták, hogy bontsam már ki az S.-t, hadd nézzék meg, de inkább szenvedtünk mindannyian. :D
      Tényleg tök jó fej a cicád, nagyon nyugodt természet lehet. :D Bubu Mackó, a tied meg gondolom hasonló jó fej, mint Lajoskám. :D

      Törlés
    3. Tényleg szerencsém van vele, elég nyugis, és játszani is csak okosan szokott, meg elég rövid időket, olyankor kergeti a rongyikáját, meg a Zemberemet rágcsálja. :) de ennyi.
      Bubu, aranyosak lehetnek azért ők is mindketten. :) Amíg nem döntik fel, megbocsátunk nekik, sőt... még akkor is, ha feldöntik. :D

      Törlés