2015-12-07

Tervek télre, vagyis inkább BINGÓ

Pedig az őszi olvasós terveim beteljesülésében sokáig reménykedtem, de az élet felülírta azt, amit szeptember elején elterveztem. Mivel most még az eddigieknél is kiszámíthatatlanabbnak érzem magam, elnevezem ezt a listát bingónak, mert úgy vélem, ez a műfaj közelebb áll a valósághoz. Ne értsétek félre, egyáltalán nem élem meg katasztrófaként, hogy végül egyik-másik könyvet nem "teljesítem". Mostanában ezekre pörögtem rá:



Jenny Colgan: Karácsony a Cupcake kávézóban - Eddig úgy terveztem, hogy elolvasom az első részt is, de most azon gondolkozom, hogy bekezdek a másodikkal, legfeljebb elolvasok előtte néhány spoileres értékelést az elsőről.
Borisz Akunyin: Azazel - Amadea írt a Fandorin-sorozat egyik részéről, erről eszembe jutott, hogy milyen régen olvastam orosz történetet, és hogy nálam az a tél velejárója, úgyhogy szeretném sorra keríteni az Azazelt.
Blake Crouch: Wayward Pines - Arra gondoltam, jó lesz ez karácsony tájékán, végül is fenyő van mindegyikben, nem?
Sara Crowe: Campari reggelire - Azzal a céllal vettem ezt a könyvet, hogy egyszer egy januári latyakos estén feldobjam magam vele.
Dodie Smith: Enyém a vár - Nemrég leptem meg magam vele, úgy érzem igazi kuckózós könyv lesz ez, már csak egy pattogó tüzű kandallót kéne beszerezni mellé.
J.J. Abrams - Doug Dorst: S. - Ezt kapom magamtól karácsonyra, rettentő kíváncsi vagyok már csak a fizikai megtestesülésére is. 
Andri Snaer Magnason: LoveStar - Szegényt valahol mindig ott lebeg a periférián, hogy majd őt is kéne egyszer, de eddig mindig olyankor jutott eszembe, amikor épp valami skandinávot/északit olvastam, egymás után meg bármilyen szempontból hasonló könyveket nem szeretek olvasni.

+1: valami pöttyös/csíkos/egyéb ifjúsági könyv - itt sok minden szóba jöhet, Szabó Magdák, Nyakigláb Apó, vagy amit épp találok.

Még idén szeretném befejezni azokat a megkezdett könyveket, amelyek időhiány miatt maradtak félbe, ilyen a Kulcs és a Felszabadulás, meg a Venezia è un pesce is ebbe a kupacba tartozik, kérdés, hogy mennyi kedvem lesz olaszul olvasni.

Na majd meglátjuk.

22 megjegyzés:

  1. Bingó, találó! :D
    Hát azon nyerítek amúgy, hogy a Wayward Pines jó lesz karácsonyra, mert vannak benne fenyők XD :D Amúgy tudsz valamennyit a sztoriról?
    Az "S"-t már én is alig várom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja persze, vágom a sztorit nagyjából, és amúgy imádom az ilyesmi történeteket, még akkor is, ha nem hibátlanok. Ó, Tannenbaum!

      Törlés
    2. Én csak a sorit néztem belőle, nem tudtam semmit róla. Nem volt rossz, könyvben még jobb lehet gondolom, de én végül letettem a megvásárlásról, elolvasásról, a film most elég volt. :)

      Törlés
  2. Ha bingó, ha nem bingó, jó kis mix :)
    A tervek és a listák azért születnek, hogy ne tartsuk magukat hozzá - én ezt az álláspontot képviselem :D
    Most én is rápörögtem néhány könyvre, amiket ebben a negyedévben tervezek, és van benne pár újrázás is.
    Egyébként pöttyös/csíkost én is gondoltam, már le is kaptam a polcról és közelbe állítottam a Tűzpiros üveggömböt. Nagyon rég tervezem elolvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mikre pörögtél rá? :)
      Újraolvasást én is tervezek folyamatosan, de majd meglátjuk, épp mihez lesz kedvem.
      A karácsonyi pihi alatt pont jó lenne ilyen pöttyösöket olvasni! :) Tavaly A hobbitot olvastam a szünetben, nagyon jól esett! :)

      Törlés
  3. Azazel!:) Fandorin nagyon cuki, kicsit oldschool a stílus, de humoros.
    Az S. mindenkinek ön-karácsinyi ajándék lesz, úgy néz ki.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, hogy írtál róla, mert már úgyis azon gondolkoztam, hogy milyen kellemes orosz olvasmányt válasszak magamnak.
      Szerintem azért veszi magának mindenki az S-t, mert pofátlanság lenne ajándékba kérni egy ilyen drága könyvet :D

      Törlés
    2. Azért IS, pontosabban.:) Mondjuk, 40%-kal olcsóbban már majdnem ugyanott van, mint egy átlag könyv, azok közül sokan 4000-4500-ba kerülnek.

      Törlés
  4. Jó lista :) A Camparit én is szeretném, lehet hogy tényleg a januárri depis időszakra kéne beidőzítenem.
    A Wayward Pines - jó indoklás :D
    Az S. tarol mindenkinél! Tegnapi tweetem egy újabb lányt csábított el a vásárlásra. nyehehe

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      Ez az, vigyük egymást meg mindenkit a bűnbe! :D

      Törlés
  5. A Wayward Pines-t én is kinéztem magamnak, épp a napokban :) Bár mondjuk én tudom, hogy ha meg is szerzem, akkor is csak 2016-ban tudom olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom, téged is elborítanak a recik! :D Nálam lecsengőben van a dolog, és megfogadtam, hogy egy darabig nem is kérek, talán mostanában nem lesznek nagyon friss megjelenések, legalábbis drukkolok, hogy így legyen. :D

      Törlés
    2. Én is elterveztem, hogy karácsony táján "régi" könyveket olvasok, de semmi nem lesz belőle. Konkrétan a vizsgák mellett kéne alsó hangon cirka 1000 oldalt elolvassak karácsonyig, és így....inkább nem részletezem, de kezd a sírógörcs kerülgetni. Jövőre próbálok én is visszavenni, nem rossz ötlet a korábbi megjelenések olvasgatása :)

      Törlés
    3. Azért remélem lesz időd pihenni egy kicsit év végén. A vizsgaidőszak mindig szívás, gondolom munka mellett még jobb. :/

      Törlés
  6. A Wayward Pines tökéletesen kikapcsol, bár a fenyőn kívül nincs benne karácsony. :))
    Nekem jön majd karácsonyra az Enyém a vár, azt S.-t meg már kinyitottam, de én is karácsonykor tervezek belemélyedni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam, hogy kevésbé emelkedett a hangulata! :D
      Mennyi párhuzamos S-olvasás lesz itt karácsony táján! :)

      Törlés
  7. Bár sosincs újévi fogadalmam,de úgy érzem be kell vezetni ezt a napi fél órát olvasásra szánok dolgot is. Ha más nem max veszek a fürdőkádba egy könyvtartót :).

    Wayward Pines-t csak sorozatban láttam, de imádtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak priorizálni kell :) (Nálunk mondjuk tv sincs, tehát az nem vesz el időt.) Amúgy ha rákapsz, úgyis mindig akarsz majd olvasni. :)

      Na, ez jó hír, remélem, könyvben is jó lesz!

      Törlés
    2. TV nálunk is csak sorozat és filmnézésre van, de abból viszont töménytelen mennyiséget fogyasztunk :) és persze ott is le vagyok maradva :). Szóval tényleg rámfér egy 'rendrakás'.

      Törlés
  8. Az a J. J. Abrams-os könyv nagyon megfogott, annyira tetszik, hogy így rakták össze :) Be is szerezném, viszont felnéztem goodreads-re és kissé elbizonytalanodtam az ottani vegyes vélemények alapján... problémázok ezen még egy kört, de úgyse bírom ki, meg fogom venni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még nem mertem véleményeket olvasni :) Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi rejlik a külcsín mögött, de elhatároztam, hogy nem fogok előre informálódni, persze egy videót azért megnéztem :) Gyönyörű könyv lesz szerintem (még nem bontottam ki:)), ott a helye a könyvmolyok gyűtjeményében :) Majd mesélj, hogy végül megvetted-e. :)

      Törlés
    2. Természetesen megvettem és alig vártam, hogy otthon belelapozhassak - megjegyzem, már ennyivel is lekötött :) Még nem kezdtem el, de már most a könyves gyűjteményem ékes darabja :)

      Törlés