2016-02-02

Unboxing #6 - Milani és Jolse.com

Ami a beauty készletemet illeti, ezzel a két kis csomaggal én telítődtem egy időre, de most gyorsan megmutatom, hogy miket rendeltem a Jolse.com-ról és a Milani webshopjából. Az itt látható termékek mind kívánságlistásak voltak egy ideje, semmi impulzusvásárlás, kizárólag tudatos tervezés eredménye ez a kupac. :)



MILANI - milanicosmetics.hu

A márka ősszel nyitotta meg a magyarországi webshopját, akkortájt olvastam is néhány tesztet a termékeikről. Most óriási lélekjelenléttel igyekeztem megfeledkezni róluk, és nem rakni a kosaramba a csodás színű rúzsokból és szemhéjpúderekből, pedig egyik szebb, mint a másik.


Milani szemhéjalapozó - Oda-vissza van mindenki ezért a szemhéjbázisért, ezért már régen felvéstem az agyam egyik kis zugába, hogy majd alkalomadtán ki kéne próbálni. Mostanában nem voltam 100%-ig elégedett az Innisfree alapommal (amúgy előre szólok, bennem van a hiba, nem ezekben a cuccokban), estére azért kicsit összegyűlt a festék a ráncokban. 
A Milaniban első körben az mindenképpen jobban tetszik, hogy sokkal szebben lehet rá sminkelni, nem "pillanatragasztó" elven működik, hanem szép egyenletes lesz a bőr felülete, ahova felkened, csak valahogy mégis megtartja a festéket, illetve a színek is valóban intenzívebbek lesznek rajta, tettem néhány próbát a kézfejemen ezzel. Így kb. egy hétnyi próbálgatás után azt tudom mondani, hogy valóban tartós tőle a szemsminkem, lehet rá számítani. És imádom, hogy nem ragad!

Milani Stay Put Brow Color szemöldökfesték (03 Medium Brown) - Egy ideje gondolkozom azon, hogy ki kéne próbálni valami más szemöldökformázót, mint az Essence porom, bár nagyon szeretem, csak nyilván hajt a kíváncsiság. Épp belefutottam ebbe Odil évösszegző posztjában, úgyhogy már csak a színt kellett eldönteni, és rendeltem is. 5 féle színben kapható, az enyém a középső, 03-as Medium Brown árnyalat, ami tényleg középbarna, és van egy enyhe meleg tónusa, de nem zavaró. Általában a hideg színeket kedvelem az arcomon, de ez még épp belefér. Egyáltalán nem túl krémes vagy zavaró a jelenléte, szóval kényelmes viselet, szépen, precízen lehet vele szemöldököt festeni, tartós is, és a hozzá kapott kétvégű ecset is tökéletesen funkcionál.


JOLSE - jolse.com

Az ebayen is megtalálható eladóként, azonban úgy vettem észre, hogy a saját webshopjukban kellemesebbek az árak, illetve legnagyobb örömömre még egy pár dolláros extra kedvezményt is hozzám vágtak a rendelésem végén. A szállítás ingyenes, de választhatunk gyorsabb és követhető szállítási módokat is némi felárért. A három rendelt termék mellett 10 db minta és néhány kedvesség is érkezett a csomagban - pl. cuki matricák, hajgumi, mattító lapocskák.


Benton Aloe BHA tonik - A BHA hámlasztókkal nem vagyok túl jóban (vagy semmit nem érnek, vagy túlhámlasztok velük), így arra gondoltam, hogy egy enyhébb koncentrációjú tonikot fogok kipróbálni, ezt meg elég sokan szeretik, és én is kb. ezer éve kinéztem magamnak. Most így egy hét után nyilván nem sok mindent tudok róla mondani, max annyit, hogy színtelen-szagtalan, a flakonja pumpás, én rögtön az ujjaimmal viszem fel, hogy ne a vatta szívja fel a felét, szerintem kezelhető így is. Pikk-pakk beszívódik és aloe tartalmának köszönhetően hidratálja a bőrt.

Benton Snail Bee High Content Lotion - Csiganyálas-méhmérges hidratáló krém, szerencsére semmi gusztustalan állaga/szaga nincs, totál illatmentes, fehér krém, pumpás, 150ml-s kiszerelésben, egy örökkévalóságig elég lesz. Csupa csoda összetevőt tartalmaz, és elég tápláló is, nyárra például lehet, hogy sok lenne, de különben hamar beszívódik. Főleg este használom, amikor van időm megvárni, hogy egymásra tudjak pakolni több réteg kencét.

Cosrx Galactomyces 95 White Power Essence - Elárulom, hogy fogalmam sincs, hogy mi az az összetevő, ami ennek az esszenciának a 95%-át adja és a nevében is szerepel, de elvileg csodásan hidratál, vízhiányos bőrre különösen jó, és állítólag folthalványító hatása is van. Az állaga a folyékony és a zselé között van valahol, a Paese szérumhoz nagyon hasonló, viszont most azon gondolkozom, hogy lecserélem azt erre az esszenciára hosszú távon (vagy akár másik Cosrx-re, van hyaluronos meg csigás is), mert a Paese nem mindig tud rendesen felszívódni, és ha rákenek még valamit plusz még alapozót is, akkor vannak gondok. Különben legyen bármilyen márka vagy hívhatják bárhogy, ezt a lépést már tuti nem hagynám ki a rutinomból, dehidratált bőrűként azt mondom, hogy ez egy megváltás. Még azt is el tudom képzelni, hogy nyáron önmagában is elég lesz (meg ugye feltételezzük, hogy akkor már használni fogok fényvédőt is, khm).

A sorrendről meg a reggeli és esti rutinról majd egy arcápolós posztban írok, amit tudom, hogy régóta ígérgetek, viszont most már úgy érzem, tudom, hogy nekem mi az, ami működik és mi nem, úgyhogy stay tuned! :)


Ti rendeltetek már valamelyik webshopból? Használjátok bármelyik terméket?

10 megjegyzés:

  1. Ohhh bjúti poszt! :D Már nagyon vártam, mindkettő webshop újdonság nekem, de most a jolsen figyelmesen körülnézek, főleg mivel a cosrx cuccok is vannak náluk. Nekem most valami erős fényvédős hidratáló krém kéne, nem tudsz vmi jó kis koreait? :)
    Ilyen galaktomicsodát meg csiganyálat kaptam minitermékmintaként, kíváncsi vagyok rájuk.
    És nagyon várom az arcápolós rutin posztodat, lassan nekem is kiakalul mit mikor kenek (c-vitamin szérumot tegnap este kentem fel, neked is ragadós, vagy túl sokat kentem magamra?).

    VálaszTörlés
  2. Ez a fényvédő kérdés nálam is napirenden van, és sajnos nem tudok semmit ajánlani :(. Tudom, hogy kéne fényvédőzni, de egyszerűen rosszul vagyok tőlük, megfullad alattuk a bőröm. Oh My Brush Viki ajánlgat néhányat a blogján, nézz szét ott szerintem. Most már lassan úgy vagyok vele, hogy az illatanyagot se bánnám, ha amúgy el tudnám viselni magamon.
    Most amúgy ezt néztem ki, de elég drága: http://kremmania.hu/kremek/ciracle-red-spot-sun-cream-spf27
    Állítólag a felvitt mennyiség fontosabb, mint az, hogy hány faktoros.

    Szerintem ezek az esszenciák szuperjó cuccok! :) A csigás kicsit nyálkás lesz, majd ne lepődj meg: :D

    A C-Vitamin nekem akkor ragad, ha már valami fölé viszem fel, de amúgy nem kell sok belőle. Szerintem neked egyébként másik fajta van, mint nekem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rákattantam a jolsera és ez ígéretesnek tűnik: http://jolse.com/product/The-FACE-Shop-Natural-Sun-Eco-Sebum-Control-Moisture-Sun-SPF40-PA-100ml-BIG-size/

      Most én az IMAGE Skincare mattító hidratáló krémjét használom, csak vészesen fogy, és kell valami a sok AHA meg C vitamin, meg egy kozmetikai kezelésem miatt :D

      És vajon tényleg csigákat nyálkáztatják a tubusba? bele se akarok gondolni, hogyan nyerik ki :D

      Nekem a C20-as van meg, elvileg még nem romlott, kevesebbet kenek legközelebb. :)

      Törlés
    2. Az a baj, hogy nem írják az összetevőit... Nagyon problémás kérdéskör ez a fényvédelem. :D
      Az Image, amit használsz, amúgy jó?
      Mindenki a Paula's Choice meg a Clinique fényvédőit istenítik, de rohadt sokba kerülnek. :S

      Nem tudom, a csigás dolgot hogy csinálják, én is inkább próbálom elhessegetni a gondolataimat. :D

      Törlés
  3. Ez a jolse oldal nagyon jól hangzik, most már tényleg rászánom magam és koreai cuccokat fogok rendelni (eddigi mindig könyvekké, írószerekké vagy valami hasonlókká transzformálódtak a tervezett költségvetésemben :D)

    A fényvédőkkel én is szenvedek, már nem merek venni, nem tudom mitől nem működnek rajtam, de nyárra azért próbálkozok még valamivel, ezzel a ciracle félével szemezek én is, de az eddigi tapasztalataim szerint én leszek az az 1% akit zsírosít és fehérít :)

    Az arcápolási rutint pedig várom nagyon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is vannak ilyen pontok a költségvetésemben. :D

      Igen, emlékeztem is, hogy ezt pont veled beszéltük, hogy milyen nehéz normális fényvédőt találni. Én is tartok a Ciracle-től amúgy, de valamit már muszáj lesz találni. Eddig még mindig a Ziaja érzékeny bőrre valója tetszik a legjobban, attól legalább nem tükröződik olyan durván a fejem.

      Örülök, összekapom magam, és megírom hamarosan azt a posztot. :)

      Törlés
  4. Úúú, Milani :). Azzal a szemöldökfestékkel már régóta szemezem, de egyszerűen nem tudom, hogy milyen szín kellene nekem és így nem is mertem rendelni. De már nálad is csak jót olvasok, így most már valahogy kitalálom azt a színt :).

    Egyébként van már Milani rúzsod? Nagyon szemeztem velük én is, de nem tudtam ott se dűlőre jutni :D. Így maradtak, hogy kipróbálom a szájfényt, mert pont abban az akcióban rendeltem, ahol hozzám dobtak termékenként egy szájfényt, azoknak is nagyon szép a színe, így az alapján már bátrabban fogok szerintem a rúzs választásba vágni, csak ne minimum 5-öt akarnék egyszerre :D.

    A rutinos posztot én is várom :). Nagyon szeretem az olyanokat. Én még csak a kísérletezési fázisban vagyok, de a héten, ha minden jól megy végre hozzájutok a Kiehl's csoda éjszakai szérumához, amire Essie megismerése óta vágyom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is egy csomó swatchot megnéztem, de úgy érzem, nem lettem okosabb, úgyhogy csak szimplán mázlim volt. :)

      Nincs még rúzsom, de annyira szépek, és tök jó, hogy nem csak nevük van a rúzsoknak, de leírás is a színről. De tény, hogy elég nehéz egyet kiválasztani. :) A szemfestékeik is nagyon tetszenek, de így is annyi van már, váá.

      Köszi, akkor hétvégén megpróbálok alakítani valamit, hogy legyen anyagom a posztot.:)
      Hű, a Kiehl's szérumról majd mesélj, nagyon kíváncsi vagyok rá! :)

      Törlés
  5. Én nem merek egyik oldalon se körülnézni, mert a végén még vennék valamit. :D
    De jó, hogy a Jolsén ennyi mindent küldtek a rendelésedhez, nekem ettől nagyon szimpatikus lesz egy webshop. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ok, megértem. :D Én a hírlevelekkel vagyok így, törlöm őket egyből, nehogy átkattintsak a webshopba. :)
      Nem tudom, miért nem csinálják több helyen a mintaküldést, szerintem eléggé win-win, nekik majdnem nulla effort, mi meg örülünk. Most pl a The Body Shoptól kaptam egy rózsás testvaj mintát és atyaúristen de jóóó. :D

      Törlés