2016-08-30

A U G U S Z T U S

Éledezem könyves fronton, bevásároltam egy tisztességes adag könyvet, illetve végre olvasok is! A hónap közepén befejeztem a Playing With Fire fordítását (a Skrupulus Fondor sorozat 2. része), mondjuk visszajelzést még nem kaptam, úgyhogy egyelőre ne ünnepeljünk. Különben meg kicsit siratom a nyarat, de azért úgy intéztem, hogy legyen mit várni idén ősszel is.


BESZEREZTEM

Rég csináltam már olyat, hogy impulzusvásárlás, de most bementem az Alexandrába, és 4 perc alatt körbefutottam az akciós halmokat, majd egy torony könyvvel odafáradtam a pénztárhoz, miközben az üzlet előtt várakozó fiúk nézték, hogy mennyire vagyok normális, a pasim meg odakiabálta a szokásos kérdést, azaz, hogy "Hova tesszük?". Régóta érdeklős könyvek ezek, és inkább 50-80%-kal csökkentett könyvekkel garázdálkodjak, mint teljes árúakkal.



Fabio Volo: Járok egyet - Még semmit nem olvastam Volótól, és ez a regénye érdekel a leginkább.
Priya Paymar: Vanessa és Virginia - Régóta kívánságlistás, nagyon-nagyon örülök neki.
Emma Donoghue: Érzékek tánca - Jen Campbell ajánlgatta valamelyik (vagy több) videójában, meglátjuk.
Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország - Hátha odacsap a falhoz.
Jacqueline Susann: Babák völgye - Ezt még 5ezer éve néztem ki magamnak, most hirtelen felindulásból megvettem féláron.
Caroline Kepnes: Te - Ez is hirtelenfelindulás, a thrillerkedvelő énemnek való táplálék.
Kate Morton: Titkok őrzője - Háborús könyvet akartam olvasni, ez meg ott volt leárazva az Alexandrában, néha jó egyébként egy kis Kate Morton, még akkor is, ha nagyon egy kaptafa az összes könyve.

ELOLVASTAM

Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája - Nem indult felhőtlenül a kapcsolatunk, de végül nagyon megszerettem ezt a regényt, meg a szerzőt is egyre jobban... Írok róla hamarosan, amint összeszedtem magam meg a gondolataimat.
Derek Landy: Playing with Fire - Addig nem jelöltem olvasottnak ezt a könyvet, amíg nem végeztem a fordítással, most viszont kééész vagyok (legalábbis az első körrel), úgyhogy álljon ez most itt.
Paula McLain: Napkeringő - Afrikát akartam, megkaptam. A párizsi feleség annak ellenére is közelebb áll a szívemhez, hogy a párizsi hangulat sosem volt a szívem csücske, de ez sem volt rossz, viszont úgy érzem, nem fog bennem mély nyomot hagyni. 
Kati Hiekkapelto: Kolibri - Ez de jó! (Még egy kicsi hátravan belőle, de ma-holnap elolvasom.) Nem tudom, miért hagyok ekkora szünetet két északi (direkt nem használom a skandináv szót, mert valaki tuti belém kötne habzó szájjal, hogy Finnország nem Skandinávia!!!!!444!4) krimi között, pedig annyira imádom őket, és bőven van még a magyar piacon belőle, amit még nem olvastam. Jöhet a folytatás is, tetszett a stílus, a szereplők, minden.

Elkezdtem a Norvég erdő újraolvasását, ez is egy olyan dolog, amit ezer éve tervezek, ráadásul semmire nem emlékszem ebből a könyvből, úgyhogy annyira nem is újrázásnak élem meg.

MINDEN MÁS

Dolgozó életem legszuperebb nyara van mögöttem. Hihetetlenül pörgős volt ez a három hónap, és nagyon élveztem, még akkor is, ha sokszor a hétvégi napokat is végig kellett dolgoznom. A könyvfordítás egy óriási élmény volt, a végén már nem is igazán munkaként tekintettem rá, nagyon megszerettem ezt a feladatot, és amikor leadtam a (szerintem) kész verziót, egész komoly űrt hagyott bennem maga után. Arra jutottam, hogy még egyetlen munkát sem élveztem ennyire. Azért augusztus második felében sem unatkoztam, továbbra se nagyon maradtak szabad estéim, a hétvégék egy kicsit lazábbak voltak, de annyira hozzászoktam a produktivitáshoz, hogy nekiálltam ismét főzni, átválogattam a ruháimat, kimostam az ecseteimet, rendet raktam az asztalkámon, szóval csupa olyan tevékenységet végeztem, amire ezer éve nem volt időm (a fujjnemszeretem-dolgok még váratnak magukra). Meg persze sok-sok kellemes, teraszozós estében/délutánban volt részem most is, különböző díszes társaságokban.

Tudom, hogy ilyenkor már mindenki az őszt várja, és nem mondom, hogy időnként nem gondolok arra, hogy de jó lesz majd teázni meg illatgyertyát gyújtani (a vastag pulcsikra még kicsit sem vágyom, gondolom, mert nyáron kegyes volt az időjárás, és nem főttünk meg), de tényleg olyan jó volt ez a nyár, hogy nagyon nem akarom, hogy véget érjen. 
Még akkor sem, ha ősszel elutazunk az Egyesült Királyságba, egy picit Angliába, meg egy picit többet Skóciába. Szörnyen várom már! (You see what I did there?)

Köszi, nyár, hogy ilyen klassz voltál!

A többiek:
Dóri
PuPilla
Amadea
Nita
Nikkincs
Kritta
Anna

30 megjegyzés:

  1. Vigyorogva olvastam több okból ezt a bejegyzést :D (44!!!, a képek, a díszes társaságok és a rejtett szóvicc miatt :D).
    Nagyon jókat olvastál, a Kolibrire én is kíváncsi vagyok, na meg a Norvég erdőre!
    Úgy látom Titi, azért lett helyük a könyveknek ;) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugtató, hogy van, aki viccesnek találja a béna humoromat. :D :D
      A Kolibri nagyon jó kis krimi, ahogy lenni szokott, nem annyira a bűnténnyel a középpontban.
      A könyveknek még amúgy rengeteg helyük van, nem tudom, miért kell mindig hisztizni. :D

      Törlés
    2. Nem is béna a humorod! :) És Titi meg az én Zemberem kezet foghatnak... én is mindig ezt hallom: hová fogod tenni?! XD Legközelebb megmondom neki, hogy kiköltöztetem és az ő helyére! :D

      Törlés
    3. Köszi :D
      Jaj, megőrülök ettől a kérdéstől. :D A konyhába már én se veszek semmit, mert ott tényleg nem fér el, de a nappalinkban bőven van még hely.
      Ezeknek a fiúknak úgy tűnik, ez a rémálma. :D

      Törlés
  2. Örömmel olvasom, hogy jól csendült le A lélek botanikája, és kíváncsian várom a részletes beszámolót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemsokára írok róla hosszabban is, egyre jobban szeretem Gilbertet.

      Törlés
  3. Kíváncsi leszek, mint mondasz a Vanessára meg a Prozac-országra.:) Az akcióból engem egyedül Az üvegbura csábít (éljenek a depis könyvek), de már annyi könyvet vettem, hogy jaj...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÉLjenek! Az üvegbura nekem nagy kedvenc, mondjuk tény, hogy baromira lehangoló, de közben mégis szuper.

      Törlés
  4. Jó kis hónapot zártál !Végre kcsit többet tudtam olvasni mint eddig de még mindig nem annyit mint szeretnék az időhiány miatt mivel tanulni is kell ugye !Meg elkezdetem napi szinten edzeni jókis saját súlyos gyakorlatokat néha kiegészítve súlyzóval ! Rendeltema dechatlontol 2 biopamut pólót és egy gyönyörű narancs színbe pompázó sportmelltartót meg végre újra nekiálhattam alkotnimint például könyv jelzőket ! Szóval Jó volt ! Strand is volt !




    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá az edzéshez! :) A saját testsúlyosok nagyon jók! A decathlonos sportrucikat imádom, én is ott szoktam többnyire beszerezni ezeket, mert nagyon olcsók, de teljesen jók szerintem. Örülök, hogy neked is jól telt az augusztus! :)

      Törlés
  5. Én is bírom a béna humorod! :D (nem is béna!)
    Én mostanában csúfos kudarcot vallottam olvasás terén, eldöntöttem, hogy megvalósítom az évek óta dédelgetett tervem, és idén tényleg elolvasok 100 könyvet. Ja persze... 41-nél tartok. :D Ha majd november-decemberben nem kezdek el napi egy könyvet elolvasni, akkor asszem búcsút inthetek a tervnek. Bár nem mondhatni, hogy bánom. Mostanában a prioritásaim az államvizsgára készülés, gyaloglás, spanyol tanulás, caminós fórumok bújása és Barcelona tervezése körül összpontosulnak, az olvasás valahol nagyon hátul áll. Bár elolvastam Ovét, és ez volt az idei kedvencem azt hiszem. :) Közben meg el- és haza- és összeköltöztem, jóval hamarabb a tervezettnél, úgyhogy az elmúlt tíz napban rohadt sokat vezettem, pakoltam és utaztam. Most meg mehet a konmarizás ezerrel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :D
      Jaj, ez nem kudarc, tudom, hogy közhelyes, de nem a mennyiség számít! :) Élni is kell. A nyaram nekem is úgy telt, hogy az olvasás a priolistám legvégére szorult, szóval megértelek. (És nekem még a 41-es szám is nagyon messze van :D).
      Akkor az elmúlt költözős időszak után igazi kikapcsolódás lesz neked az a Camino! :D

      Törlés
    2. Camino-hoz: Nagyon könnyű zsák, kevés cucc,bot,tű,cérna,ragtapasz,szőlőcukor,izomlazító,fájdalomcsillapító,kalap,kendő. A Rother túrakalauz (Szent Jakab-zarándokút) szerintem nagyon jó. Első nekifutásra Ennyi. Ha valami kérdésed van,szívesen segítek.

      Törlés
    3. Köszi! Útikalauzt nem viszek (semmilyet), de a többi már nagyjából be van készítve. :) Te már végigjártad?

      Törlés
    4. Na a viccet félretéve, amit te gyalogolsz az a te Caminod. De mi jó hasznát vettük. Vannak benne térképek,domborzati beosztások,kilométer és időbeosztások,amik nagyon segítik a gyaloglót a tervezésben. Amit Saint Jean-ban kapsz itinert az szerintem kevés. Több szakasznál választási lehetőségek vannak,ebből a szempontból is hasznos. Mi legalábbis nagyon jó hasznát vettük. Ha esetleg érdekel az út a következő blogon elolvashatod (amicaminonk.blog.hu) Július közepétől augusztus közepégig voltunk. Amiket leírtam neked,csak tapasztalati tanács. Amiket átéltünk,elolvashatod a blogon. Ha esetleg felmerül még kérdés, és tudok benne segíteni,szívesen segítek. Buen Camino!

      Törlés
  6. Milyen jókedvű bejegyzés lett, meg kéne címkézni az ilyeneket valami külön címkével, pl. instant derű. :) Múltkor azt hiszem Dórinál és Nikkincsnél is volt ilyen, amit én is végigvigyorogtam, és tényleg jobb kedvem lett tőle!

    Nagyon-nagyon-nagyon örülök a sok kis és nagy örömödnek, és az utazástól hirtelen annyira izgatott lettem, mintha én mennék! Mindenképp kérünk részletes beszámolót! Skye engem is vonz, a könyv óta, és Skócia gyönyörű hely!

    Gratulálok a fordítás befejezéséhez, remélem nem lesz már vele sok utómunka, bár szerintem azt is élvezni fogod. :)
    Tényleg, meg akartam kérdezni, de most hogy írtad, hogy most jelölöd csak olvasottnak a Derek Landyt, hogy a fordítás elkezdésekor először végigolvastad az egészet, vagy rögtön nekiestél?

    Ó, és tetszik a Kolibiri ♥ Éljen! Szerintem a folytatását is szeretni fogod, nagyon hasonló a stílus. Én már várom a harmadikat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is gondoltam, hogy jókedvű, kicsit szomorkás is vagyok, hogy vége a nyárnak, de örülök, hogy jókedvre derültetek tőle. :D
      Amikor a Skye-t olvastam, rohadtul nem gondoltam volna, hogy valaha eljutok erre a világvégi helyre, de végül is annyira nincs is a világ végén. :) Nagyon izgulok én is :D

      Köszi! :) Kíváncsi vagyok, mennyi meló lesz még a fordítással, meg hogy egyáltalán mennyire veri a fejét a falba a kiadó, hogy engem bízott meg. :D Ne mondd el senkinek, de nem olvastam el előre a könyvet. ;) (biztos úgy kellett volna, de nem éreztem hátrányát a fordítás során)

      A Kolibri tök jó volt, mondjuk a vége az így... hát nem tudom, a gyilkossági szál az számomra elég lapos lett, de amúgy nagyon tetszett a könyv, jöhet a második meg a harmadik is! :)

      Törlés
    2. Egyáltalán nem tűnik szomorkásnak vagy nyársiratónak, inkább valahogy jönnek belőle hullámokban az érzelmek, hogy mi minden jó volt, ami történt veled. :)
      Kicsi a világ, nincs is olyan, hogy a világvégén lenne valami. :D Skye meg aztán főleg nem ;) Tök jó, hogy eljutsz oda.

      Ja, most néztem, hogy kihagytam valami szót a kérdésből, de azért érthető volt többé-kevésbé. Engem ez mindig foglalkoztat, hogy ki hogy fordít egy könyvet, nem tudom én melyik módszerrel állnék neki. :) Nem árulom el senkinek :D :D :D

      Nekem bejött a Kolibri vége is, nem számítottam rá, hogy ki lesz a gyilkos, meglepett. :) Remélem tetszeni fog a többi is! :)

      Törlés
    3. Most akkor éreztem azt, hogy Skye a világ vége, amikor rákerestem, hogy melyik ott a legnagyobb város, és kiderült, hogy Portree az a maga 2491 lakosával. :D
      Ja, nem tűnt fel, hogy kimaradt valami. :D Engem is érdekelne különben, hogy más hogy fordít, mert bár azért volt segítségem, de végig vártam, hogy becsönget a kóklerrendőrség, hogy hé, te ehhez nem értesz, és milyen jogon csinálod ezt az egészet. :D

      Törlés
    4. "Kóklerrendőrség" :D :D :D

      Törlés
  7. Na, már nekem is el kell mennem az Alexandrába így, na nem mintha nem lenne mit olvasnom, de érted :D Jó jó az ősz egyébként, de a nyárért vérzik a szívem, ez a kedvenc évszakom :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értem én, persze. :D De siess, mert asszem csak máig tart az ákszió! :)
      Én is így vagyok vele, ez a nyár meg különösen jó volt (főleg, hogy nem volt huzamosabb ideig 38 fok, mint tavaly...), remélem, még kitart a jóidő egy kicsit.

      Törlés
  8. Kedves MacKata, őszi túrájához egy kis felkészülési anyag: Nicholas Witchell: A Loch Ness-i szörny, Gary Douglas: Hegylakó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bjutiful ez a Nessie-s könyv, már néztem én is a molyon. :D Olvastad egyébként?

      Törlés
  9. Még nem, neked kerestem :))) De felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy sanszos, hogy elolvasom.

    VálaszTörlés
  10. Az a latte, az a levendulást fröccs! :) Jó visszaemlékezni arra a napra. :)
    Örülök, hogy végül a fordítás ennyire jó élmény lett neked! Remélem fogsz még kapni hasonló munkát. :)
    A beszerzések meg nem is vészesek, főleg, hogy akcióban vetted őket. Tudod, majd ősszel-télen talán már olvassuk is őket. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szuper nap volt, nemsokára repeta! :)
      Én is remélem! :)
      Bizony, nemsokára indul az olvasós időszak, talán nálam már el is kezdődött! :)

      Törlés
  11. Szerintem ez a bejegyzésed pont olyan, mint amilyen a nyarad volt. Sok jó dolog, pörgős élet, haverok, bulik, munkás napok, de minden valahogy a helyén van, nem? :) Örömmel olvastalak!
    Ezek az impulzusvásárlások a legjobbak, olyan jól esik megrakodva kijönni a boltból, remélem Titi is megbocsátja, hogy helyet kell keresned a szerzeményeknek :) Volóért szorítok, mármint hogy bejöjjön!
    A fordításhoz meg gratu, kalapemelés előtted, azt hiszem nekem nem menne, az tuti, hogy egy teljes könyvtől sikítófrászt kapnék :)
    Skóciához (no meg a humorodhoz) meg éljen-éljen, nagyon várom már róla a travel journalt! :P Jó lesz nektek ott az tuti!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök. :))) Igen, valami olyasmi, és talán még nincs vége ennek az időszaknak.
      Hú, de büszke voltam arra a könyvtoronyra! :D Amúgy van még egy csomó hely a polcokon, ha meg nagyon megtelnek, max rakom őket fektetve, vagy szortírozok egyet és kész. :D
      Köszi! :) Én se gondoltam, hogy menni fog, de aztán belejöttem, és nagy szerelem lett az egész! Minél jobban beleássa magát az ember a könyvbe, annál jobb lesz, és csak pörögnek a lapok egymás után. :)

      Törlés