2017-01-29

30 dolog, amit megtanultam, mire 30 lettem


Az elmúlt pár nap azt bizonyítja, hogy a tripla X után is van élet, és nagyjából egy éve elkezdtem írni ezt a posztot, hogy a harminchoz érve megmutassam nektek, hogy milyen eszméletlenül bölcs vagyok és tapasztalt. Nem. :D Mielőtt kiakadna a közhely- és bölcsességradarotok, megnyugtatok mindenkit, hogy nem véletlen, hogy amit lehetett, egyes szám első személyben fogalmaztam meg, nem gondolom, hogy ezek a Világegyetem Nagy Igazságai, azt sem, hogy mindenkinek ezek mentén kell élni a mindennapokat. Szóval nem kell egyetérteni velem mindenben, és nem kell kiakadni sem, ha valamivel nem értetek egyet. :)




1. Ezerszer boldogabb vagyok, amióta tudok magamon nevetni. És azóta a hasonló emberek társaságát keresem.

2. Az idő sokszor értékesebb, mint a pénz. Ugyanitt: sok dolog zavar más emberekben, de az különösen irritál, amikor valaki el akarja számoltatni velem a szabadidőmet, azaz, hogy azt mire fordítottam, és miért nem erre meg arra meg amarra. Amikor ilyet tapasztalok, az egy elég nagy vízválasztó tud lenni egy-egy emberi kapcsolatomban.

3. A legjobb kérdés, amit feltehetek magamnak, amikor ideges vagyok valami miatt, az az hogy "Na és akkor mi van?"

4. Nem kell halálkomolyan venni az életet. Nem attól leszek értékes és hasznos tagja a társadalomnak, ha megszakadok és szenvedek. A jókedv és a boldogság nem bűn, és nem szabad hagyni, hogy bárki is ezt éreztesse velem.

5. Attól sem vagyok értéktelen, hogy (aránylag) későn kelek és későn fekszem. Egy nap mindenképpen 24 órából áll, másnak is, nekem is. Lehet, hogy a szomszéd néni már hatkor visszaért a boltból, de az is biztos, hogy aránylag ritkán dolgozik szombat este tízkor.

6. Az önismeret a boldogság kulcsa. Vannak, akik azt mondják, a sikeres emberek hatkor kelnek és futni járnak meg meditálnak, meg az isten tudja, mit csinálnak. Szerintem nem attól leszek értékes és sikeres, hogy megfelelek a társadalom összes létező - nice-to-have - elvárásának (legyen rend az asztalomon, csillogjon a lakás, házasodjak-szüljek, vasaljam ki a ruháimat), hanem attól, hogy felismerem, hogy mi az, ami ebből a kupacból fontos a számomra, és csak ezeket az elemeket építem bele az életembe.

7. Ugyanitt: attól, hogy másnak bevált valami vagy elsőre klassznak tűnő hobbijai vannak, nekem nem biztos, hogy örömet szereznének. Nem akarok gyűrűs kalendáriumot vezetni, képregény-gyűjteményt a polcomra vagy művészfilmeket nézni - bármennyire is tetszik, ahogy más ezekért lelkesedik.

8. A problémát mindig azonosítani kell a továbblépéshez. Aztán elfogadni, hogy nem minden nap szaladnak szivárványszínű csillámunikornisok az égen. Az önsajnálattól minden csak rosszabb lesz, egy csomó energiát elszív az emberből.

9. Nem mindig a másik a hülye. És nem tudok mit kezdeni azokkal az emberekkel, akik a saját problémáik forrását mindig más emberben találják meg. (Csak úgy mondom, hogy ezerszer könnyebb úgy megoldani egy problémát, ha kiderül, hogy te magad vagy a forrása, de azért nem kell átesni a ló túloldalára és mindenért magadat hibáztatni.)

10. Lehet, hogy ma szomorú vagyok, de előbb-utóbb el fog múlni.

11. Az életemben található gócpontok többnyire összefüggnek, és az egyik kibogozása hozza magával a többi kigubancolását is.

12. Kevés dolog tesz annyira boldoggá, mint az utazás.

13. A tárgyak nem olyan fontosak. Erre a macskám tanított meg.


14. Csinálhatok akármit, a bal mutatóujjamon egy napnál tovább nem bírja a körömlakk.

15. Az, hogy folyamatosan vannak vágyaim és kitűzött céljaim, nem azt jelenti, hogy nekem soha semmi nem jó és hogy nem lehet boldoggá tenni. Engem már az is feldob, ha van miért tevékenykedni, és egy-egy elrugaszkodott cél óriási boldogságforrás tud lenni az életemben.

16. Ha este alkoholt iszom, meg kell innom mellé ugyanannyi vizet, és akkor túlélem a másnapot. Egyébként katasztrófa. Az évek előrehaladtával meg végképp. És tévhit, hogy szénhidrátot kell enni mellé, attól csak jobban üt, ellenben egy kis zsíros kaja, pl. sajt remekül felszívja a szeszt.

17. Minél kevesebb szabadidőm van, annál értelmesebben tudom eltölteni.

18. A napozás káros a bőrre és az egészségre, úgyhogy többé nem napozom, emellett pedig fényvédőt használok. Talán ez is közrejátszik abban, hogy az emberek egy része 25-nek gondol. :D

19. Felesleges azzal elrontani a saját kedvemet (meg másokét), hogy olyan apró-cseprő, lényegtelenségeken pörögjek, mint pl. hogy valaki kicserélte-e a wcpapír-gurigát vagy hogy a macska megrágta a könyvem sarkát.

20. A változás nem mindig rossz dolog, és sokszor szükségem is van rá.


21. Nem lehetetlen megváltozni, még felnőtt fejjel sem.

22. Muszáj priorizálni. Hiába szeretnék egyszerre hat coursera kurzust végezni, nyelvet tanulni, blogot migrálni, megtanulni 2 új receptet minden hónapban, heti 3 posztot írni - mindezeket persze egyéb teendőim mellett, esélytelen, úgyhogy meg kell határoznom, hogy az adott pillanatban melyik a legsürgetőbb és legfontosabb teendőm, és azzal foglalkozni.

23. Hülyékkel nem érdemes vitatkozni, főleg nem észérveket felsorakoztatva.

24. Sokszor amúgy is jobb csendben maradni, okos emberek mellett is. Nem attól leszek fasza csaj, hogy mindig kimondom, amit gondolok, vagy kiteregetem az életemet másoknak.

25. A köretet a nyomor szülte.

26. Körülbelül ugyanannyi energiába kerül kedvesnek lenni, mint bunkónak, csak az előbbitől még jobban is érzem magam.

27. Képes voltam az irigységet átfordítani inspirációra. Ahelyett, hogy irigykednék mások életére, elgondolkozom azon, hogy az a másik ember hogyan inspirálhatna abban, hogy változtassak a sajátomon.


28. A nemet mondás képessége - akár magamnak, akár másoknak - fog előbbre vinni az élet egy rakat területén (pl. pénzügyek, étkezés, időmenedzsment), viszont ebben még nagyon sokat kell fejlődnöm, de legalább már azonosítottam a problémát.

29. Ellentmondásnak tűnhet, de ugyanilyen jól jön, ha igent mondok egy csomó olyan élményre, amihez első hallásra nem feltétlenül van kedvem vagy túl nagy falatnak érzem. Eddig mindig ezek voltak azok a pontok az életemben, amelyek előbbre vittek és fejlesztették a személyiségemet.

30. Mindig a spontán bulik a legjobb bulik.

25 megjegyzés:

  1. Üdv a 30-asok táborában! Csak így tovább, a lista remek és igazán inspiráló! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, pacsi! :)
      Örülök, hogy így gondolod! :)

      Törlés
  2. Jó ötlet ez a lista, jövőre szerintem én is csinálok, amint aktuális lesz. :)
    Egy csomó ponttal egyetértek, egy csomó pontban pedig még nekem is fejlődni kell.
    És persze jót mosolyogtam a 14-es ponton. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, addig még élvezd a húszas éveket. :) (nem mintha lenne változás:D)

      Törlés
  3. Üdv a tripla Xesek klubjában \o/ Jaj, annyira jó kis listát írtál <3 Úgy írnék én is ilyet, ha lennének értelmes gondolataim, de sose voltak, mert én nagyjából a 25. születésnapomtól nem számolom a korom múlását. Én +1ként én még csak annyit tennék hozzá, hogy sokkal jobb úgy élni, hogy csak azokkal az emberekkel veszem körbe magam, akik pozitívat tudnak adni és nem azokkal, akik energiavámpírokként szívják le a kedvemet és demotiválnak (mind a social oldalakon, mind az életben).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Lehet, hogy mostantól én se nagyon fogom számolni.
      "ha lennének értelmes gondolataim, de sose voltak" :D vagy csak nem oravecznóri akarsz lenni :)
      Az emberes meglátásod is milyen jó, ezt teljesen kihagytam, pedig lényeges pont. Nekem még le kell küzdenem itt-ott az illemet ezzel kapcsolatban.

      Törlés
  4. Éljenek a harmincasok ��!!! Pont múltkor beszélgettem az olasz tanárnőmmel, hogy higgyem el, a legjobb korszak és van benne valami. Már csak ha azt veszem, hogy azért csak sikerült kitalálnom mostanra, hogy ki vagyok és azzal nincs bajom ��.
    Nagyon tetszettek a pontok. Nekem a bal középsőről pattan le rögtön a körömlakk ��.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is egy tök jó kor ez! Bár már 1-2 éve ezt érzem, de az a plusz-mínusz egy év az mindegy. Amennyire kitolódik a valódi pályaválasztás a főiskola, egyetem miatt, nem csoda, hogy egy csomóan csak mostanra találjuk meg, hogy mit szeretünk csinálni, meg egy csomóan még most sem... Addig egy nagy identitászavar az egész.
      Hülye körmök. :D

      Törlés
  5. Ez nagyon jó kis lista és több pontjára már én is rájöttem, jó kis összefoglalása a gondolkodásodnak :) Majd én is írok egy ilyet, és több pontodat igyekszem én is elsajátítani.

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot, bár az imént beszéltük Twitteren, hogy mégsem :D

    Én 23 éves koromra azt a nagy nagy igazságot tanultam meg, hogy tudni kell elengedni. Embereket, tárgyakat, barátságokat, nagyjából mindent....

    És szerintem nem közhely egyáltalán, de a korral igenis bölcsebb lesz az ember, akár a köztünk lévő 7 év, ami sokat számít, de visszatekintve a saját életemben az elmúlt egy év is rengeteg gondolkodásbéli változást, lenyugvást hozott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Amúgy továbbra sem tervezem utálni a szülinapot, csak nem erőltetném inkább az ünneplést, főleg széles körben :)

      Örülök, hogy kezd alakulni nálad is az élet, jó látni, hogy boldogabb vagy. :) És lesz ez még sokkal jobb is. :)

      Törlés
  7. Boldog szülinapot! :) *pezsgőpukkanás, konfettieső, katacita for president táblák*
    Nagyon tetszett a lista. A köretes a kedvencem. :D A 7. pontról Gretchen Rubin mondása jutott eszembe: 'Te döntöd el, mit csinálsz, de azt nem, hogy mit szeretsz csinálni.' Maga az ötlet is nagyon tetszik, én jövő hónapban leszek 25, megjött a kedvem, hogy megpróbálkozzak egy hasonló listával.
    (És úristen, milyen rég írtam nálad kommentet! Szerintem utoljára szeptemberben.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha. :D :D Köszi! :)))
      Igen, a 7es pontot épp Gretchen inspirálta. Jó, hogy valaki ezt anno megfogalmazta, mert lehet, hogy még mindig hülyén érezném magam attól, hogy nem élvezek olyan dolgokat, amiket mások igen.

      Hajrá! :)

      Hát, eltűnt a TILT rovat, és gondolom ez okozza a jelenséget. :D

      Törlés
  8. Jók ezek a pontok.:) Szerintem az a legjobb a felnőttségben-idősödésben, hogy a többségünkben már nincs olyan nagy bizonytalanság, hogy milyenek vagyunk, mit szeretünk, nem nagyon szorongunk azon, mi áll jól, mit gondol rólunk a többi ember - talán valami ilyesmit jelent, hogy "kik" vagyunk. (Persze rácsodálkozások, változások mindig vannak.)
    Az én hétvégi köretemet tényleg a nyomor szülte. Volt benne vörös rizs, savanyú káposzta, szőlő, dió, alma...:D
    A 4. és az 5. pont különösen tetszik. Nem akarok mindenáron hasznos lenni, szeretek csak úgy "lenni". Nem bírok korán kelni, akkor se, ha este 10-kor lefekszem. Legalább velem nem kell megküzdeniük az iskolásoknak, amikor piacra megyek, mert 10-11 előtt ki nem teszem majd a lábam a házból.:D
    Még jó pár ponttal egyetértek, de nem akarom taglalni a saját véleményem. Szerintem ezek okos és jó dolgok - az a fontos, hogy neked jók legyenek és segítsenek a lelki béke megtartásában (Coelho Amadeát hallhatták ma.)
    Ja, a körömlakk. Nekem a jobb hüvelyk -és mutatóujjam adja meg magát a leghamarabb. Nemcsak a lakk, hanem a köröm is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, felszabadító érzés, hogy tudjuk, hogy nekünk mi a jó, és pont leszarjuk, hogy más erről mit gondol. Erre nem lettem volna képes 23 évesen. :)
      A köretben ez mind volt egyszerre? :D
      Jaj, imádom, amikor meg akarják nekem mondani, hogy "de hidd el, hogy az éjfél előtti alvás a minőségi alvás!!" hát hidd el, légyszi, hogy nekem rohadtul nem. :D
      Coelho Kata üdvözli Coelho Amadeát. :)

      Törlés
  9. Valóban nagyon klassz lista, egyre jobban inspirál az életfelfogásod :) Isten éltessen!

    VálaszTörlés
  10. Kata, baromira Te vagy ez a lista, úgyhogy élvezet volt végig az egész, bólogattam bőszen, felröhögtem sokszor és szinte minden pontjával egyet tudok érteni.
    Boldog születésnapot, meg szülihetet- és hónapot neked! Üdv a 3X-esek között, tök jó buli, meglásd! :) Nekem sokat segített volna egy ilyen lista anno, de szerintem hasonló dolgokra jutottam, mint te csak több évembe került :)
    (az alkoholhoz meg csak annyit tennék hozzá, hogy lefekvés előtt sok víz+egy fejfájás csillapító)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Niki, jó a 3x-ben lenni, ezt tudom mondani így alig két hét után. :D
      A legtöbb dologra úgyis mindenkinek magának kell rájönnie szerintem, hiába mondta volna el ezeket bárki a 20éves énemnek pl.
      A fejfájáscsillapítót mindig elfelejtem bevenni :D

      Törlés
  11. Nagyon jó ez a lista és a képek, és minden! Teljes az összhang. ;) Boldog születésnapot! :)
    A szabadidő elszámoltatása engem is nagyon zavar, azt csinálok a szabadidőmben amit akarok. Az különösen zavar ugye, ha lustaságnak van bélyegezve a sok olvasás. :/ Meg ez a mikor van időd olvasni kérdéskör, amit már kiveséztünk...
    Ha ez vigasztal, nekem semelyik ujjamon nem bírja a lakk egy napnál tovább. :D Olyan rettenet béna voltam most is, amikor kb. gy egy év után újra először kikentem a körmeimet, hogy másnapra lepattogott a jobb kezem két ujjáról nagyon, újrakentem őket, és erre a beakadó cipzárkocsit ahogy kiszabadítottam a nadrágomon, azonnal lett rajta mindenféle domborzati térkép, nem lakkozás... :S Szóval mindig belenyúlok valamibe és elrontom, még ha már meg is van száradva, akkor is.
    23-as: megpróbálom ezt többször mondogatni magamnak. Hagyni kell a fenébe, hülye, és aztán alkalmazni a 3-as pontot: Na és akkor mi van? :D
    A csendben maradást is gyakorolni kell, nem is olyan könnyű, de tényleg hatalmas előnyei vannak néha.

    Namármost, egy párszor már visszatértem a poszthoz, mire lett időm-kedvem kommentelni, de ha agyonütnek sem értem, mit jelent az, hogy a köretet a nyomor szülte. Ez egy idézet valahonnan? Az ételhez való köretről van szó? Totál nem értem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)))
      Egészen fojtogatónak érzem, amikor csesztetnek, hogy mikor miért mit kivel csinálok, ahelyett, hogy... Pffff. Mindig felidegesítem magam ezen. :D

      Én is mindig bénázok a körmökkel, mindig megfogadom, hogy nem nyúlok semmihez öt percig, de még így is. :D Te meg feltalálod az újhullámos körömlakk-díszítést. :D
      Cipzárkocsi nekem új szó, nagyon jó. :)

      A köretes mondatot egy kollégám szokta mondogatni, amikor a szomszéd kifőzdében megkérdezik, hogy milyen köretet kér az adott kajához, és akkor mondja, hogy semmilyet, azt a nyomor szülte. :D Szóval semmi magasröptű háttértartalma nincs :)

      Törlés
    2. Akkor mindketten tanultunk valami újat. :D Cipzárkocsi vs. nyomorköret. :D :D

      Törlés
  12. Nagyon jó lista, fontos pontok! :) Én is 30 felett járok, 32 leszek nemsokára, ha van kedved, olvasd el, én milyen listát írtam egyszer, arról, hogy jól érzem magam 30 felett is! :) Üdv. Ági (csakcsinald.cafeblog.hu)
    Ui.: Cuki a macsek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Megkerestem a posztod, jó volt olvasni, igazán inspiráló! :) Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet! :)
      Átadom. :)

      Törlés