kezdő sci-fi olvasó vagyok. a Marsbéli krónikák régóta ott áll a polcon, de akkor már inkább utópiákhoz nyúlok, ha annyira fiktív olvasmányra vágyom. ennek ellenére mégis mintha ismerős világba csöppentem volna, nyilván ebbe az is belejátszik, hogy láttam mondjuk a Különvéleményt, így nem okozott különösebb problémát, hogy viszonylag otthonosan érezzem magam a Dick-féle jövőben.
na és ez a jövő úgy néz ki, hogy hála a kínaiak egy korábbi akciójának a Föld lakosságának jelentős része sterillé vált, most pedig épp a vugok uralják bolygónkat, akik mellesleg a Szaturnusz egyik holdjáról, a Titánról származnak. ebben a világban létezik egy Blöff nevű játék, amely egy elég rendesen továbbfejlesztett Monopolyra hajaz. a játék tétjei amerikai nagyvárosok, meg a mázli, azaz a párok termékenysége, mert hát ugye egy ilyen steril időszakban nagy ajándék a terhesség. Pete Garden, aki épp most "kapott" új feleséget a Blöffnek köszönhetően, elveszti Berkeley városát, amely hamarosan egy rendkívül ellenszenves és szerencsés játékos kezei közt köt ki. Pete pechje, hogy ezt az embert rövid időn belül megöli valaki, és Pete is a gyanúsítottak között van. főhősünkkel közben furcsa dolgok történnek, gondolok itt például az emlékezetkiesésre, és ez nem segít a helyzetén. itt kezd komolyan bonyolódni a történet, mivel hamarosan a vugok már nem elégszenek meg a játék felügyelésével, pimasz módon beszállnak, méghozzá nem éppen tisztességes módszerekkel kívánnak részt venni az egészben. úgyhogy a terrai játékosoknak ki kell találni valamit, hogy legyőzzék őket.
szegény Pete meg már nem tudja eldönteni, hogy amit időnként lát vagy látni vél, az a valóság, vagy a gyógyszerfüggőségének mellékhatásai. elég komoly hallucinációkat produkál, néha az olvasó sem tudja igazán, hogy mit is gondoljon, kinek higgyen.
az alapsztori szerintem elég ötletes, tetszik a sci-fi és a krimi kombinációja, a könyv felénél azonban kezd kicsit elszállni a történet. nem azt mondom, hogy teljességgel követhetetlen, csak elég nehéz felvenni a fordulatot. nekem ebben a világban pont az tetszett (a regény első felére gondolok), hogy nem túlságosan fiktív. ha az ember elhiszi, hogy léteznek mindenféle különleges képességek (gondolatolvasás, jövőbe látás), akkor akár még el is tudja képzelni, hogy így is alakulhat(ott volna) a bolygónk sorsa, de aztán ami később jön, na az picit már sok.
viszont ha ügyesen végigküzdjük magunkat a zűrösebb részeken, kapunk egy kellemesen hátborzongató végkifejletet. szerintem Dicket érdemes már az általa megteremtett különleges hangulatú világa miatt is olvasni, az én kedvemet semmiképpen nem vette el a könyv attól, hogy olvassak mást is az írótól, azt hiszem, már tudom is, hogy melyik lesz a következő.
a könyvet kiadja az Agave kiadó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése