Szőlődoboz

  Olyan szívesen elmennék sétálni egyet a környéken, nem bírom ezt a bezártságot. Csak az a baj, hogy csütörtökön annyira elintéztem magam, hogy csak vonszolni tudom magam, mint valami öreg zombi. A céges bográcsozás hajnali fél háromig tartó ivászatba és óriási buliba csapott át, olyan zenékre ugráltam, amikre utoljára 16 évesen, csodálatos volt! A munkatársaim pedig annyira jó fejek, bár ezt eddig is tudtam. 

Hála az ugrálásnak, a térdem és a vádlim totálkáros, tegnap pedig egész nap feküdtünk. Én hét harminckor ébredtem, küzdöttem, de minden egyes visszaalvási kísérletem szörnyű szédülésbe és hányingerbe csapott át. Mínusz egy szabadnap, remek, miért kell csütörtökre rakni egy céges bulit? (Bár egy pénteki éjszakán tuti nem kérhettem volna Enter Sandment a Laposon.)

  Azt is sajnálom, hogy nem nézhettem pénteken a másnapos fejeket az irodában, pedig tekintettel a kollégáink csütörtök éjjeli állapotára, bizonyára volt néhány. Tegnap sokszor felmerült bennem, hogy írok egy macskajaj-ellenes posztot, de rájöttem, hogy akkor semmivel sem lennék különb egy regionális napilap hétvégi magazinjánál, amelyben minden decemberben leírják, hogy kerüljük a sötét színű tömény szesz fogyasztását szilveszterkor. (Mennyire tévednek!)

  A lényeg, hogy szeretném elhagyni a négy falat. Igaz, reggel átmentünk a boltba, és le volt árazva a Ballantines, úgyhogy vettünk egyet, jobb napokra. Érdekes, ma délelőtt már nem fordult fel a gyomrom eme ital gondolatára. Tegnap délután, amikor az édesem elkezdte összeszámolni, hogy hány korsó sört fogyasztott el - pedig tiltakoztam az alkohol emlegetése ellen, kénytelen voltam elvonulni a szőlődobozomba. 

Na ez egy olyan másnaposság-ellenes tanács, amit érdemes lehet megfogadni. Találj egy ételt, amit bármikor képes lennél megenni, és amikor épp jönnének vissza az emlékek, gondolj a mentőkajádra. Az évek során kikísérleteztem, hogy nekem a szőlő az. 

  Ha viszont egyszer itthon maradok, akár hasznossá is tehetném magam. Nem mintha nem készítettem volna magunknak fantasztikus reggelit (sonkás-tükörtojásos-sajtos pirítósszendvics) és ebédet (túrós tészta), illetve igyekszem besűríteni életem első bodzaszörpét. Nemsokára pedig sütőben sütünk camambert-t, fokhagymával. Igazi gasztrotündér lettem ám, pedig szerintem sokan ki se nézik belőlem.

  Szóval arra gondoltam, hogy a molyos magánkönyvtáramat revideálni kéne, mert szerintem sok minden szerepel ott, amit el sem hoztam magammal. Persze gondolom, ez rajtam kívül viszonylag kevés embert érdekel. Könyves posztokkal is rendkívül el vagyok maradva. Csak a jókról olyan nehéz írni, a rosszakról meg minek. Pedig a Felhőatlaszt oldalakon keresztül tudnám szidni, hát még úgy, hogy a filmet is láttam! 

  Na inkább megyek, és mászkálok egyet a szomszéd barátnőmmel. Fájni fog, de neki is... Részeges banda.