Bécsi kirucc

Egy korábbi bejegyzésben majdnem elkezdtem élménybeszámolni a rövid kis bécsi vakációnkról, de aztán gyorsan leállítottam magam, arra hivatkozva, hogy talán majd úgyis lesz egy különálló poszt az egészről. Igaz, azóta eltelt majdnem két hét, és már nem is nagyon emlékszem, hogy mi mindent csináltunk, de azért a képek segítenek felidézni ezt-azt.

Győrtől Bécs körülbelül ugyanannyi kilométerre fekszik, mint Budapest, és ha dönteni kell, hogy melyik irányba induljak inkább, bevallom, nem kell sokáig gondolkoznom. Elnézést kérek minden budapestitől, de csak akkor megyek arra, ha nagyon muszáj, kaptam elég időt, hogy megutáljam a várost, de most nem mennék bele az okokba. Meg különben sem erről szerettem volna írni, hanem Bécsről, ami szerintem egy szuper város, persze ha ott kéne élnem, lehet más lenne a véleményem, de egy-két napra szeretek oda ellátogatni minden évben, szippantani egy kis nyugati levegőt. 

Az utazáshoz érdemes a vonatot választani, mert egyáltalán nem drága, ha időben foglal az ember jegyet, akkor még elcsíphet pár Sparscheint, ami Győrből 9 euró egy útra. Lehet vásárolni turistajegyet is, ami emlékeim szerint huszonpár euró, az odaúttól számítva négy napig lehet vele hazajönni, és az első napra a helyi tömegközlekedés is meg van oldva vele.

Első reggel a Naschmarktra vezetett az utunk, vagy inkább a gyomrunk, egy szuper reggelizőhelyen kötöttünk ki, ahol óriási adag gofrit kaptam frissen préselt gyümölcslével (nyamm), de erről már beszámoltam. Azért a képet újra ideteszem, mert olyan szép (a kaja). Imádom a reggelit, mondtam már? Nem olyan régóta a kedvenc étkezésem a nap során, főleg hétvégén. 

Kicsit zavaró, hogy amíg elfogyasztasz egy reggelit a szabadban, három erőszakosan kéregető koldus fárad oda hozzád és cseszeget, hogy ha te megteheted, hogy itt étkezel, akkor ugyan már miért nem tudsz adni neki egy eurót, szóval azt hiszem, valami új rendszer lehet a városban, mert a korábbi látogatásaim során egyetlen kéregető emberrel sem találkoztam. Megjegyzem, egyikük sem osztrák, illetve az is elárul egy keveset a kilétükről, hogy az egyikük az anyanyelvemen küldött el a nem mondom meg hova. 

Fittyet hányva az erős szélre és a levegőben lógó esőlábra, kimetróztunk Schönbrunnba, hogy tegyünk egy szép nagy kört az állatkertben. Nem vagyok oda a kötelező látványosságokért, de a kastély parkja tényleg gyönyörű és hatalmas, ha valakinek van kedve, akkor fel lehet sétálni a Glorietthez, és onnan jól lenézni az egészre (nekünk nem volt, de az én mentségem, hogy pár évvel ezelőtt már felcaplattam oda). Amíg az állatkertet kerestük, belebotlottunk néhány csalódott mókusba, akik odajöttek hozzánk, majd konstatálták, hogy nincs nálunk kaja, és odébbálltak. Ha valakit esetleg ilyen információk érdekelnének, elárulom, hogy 15 euró a belépő az állatkertbe, és minden centjét megéri. Igaz, nem egy simogatóbarát hely, egyedül a kecskékhez lehet hozzányúlni, a legtöbb állatot csak üvegen keresztül nézheted, főleg ha épp a benti helyiségekben pihiznek. Viszont olyan állatkákat láttunk, amiket eddig még nem, vagy nagyon régen, úgyhogy nagyon fel voltunk dobva. 

Ami a legdurvább, hogy hosszas gondolkodás után bementem egy házba, amire az volt kiírva, hogy Schmetterlinghaus. Viszont más állatokat is ígért a házikó, mint pl krokodilt, meg még nem tudom miféléket, szóval a kíváncsiságom győzött, illetve arra gondoltam, hogy ha szabadon röpködnének bent a nyamvadt lepkék, akkor csak lenne egy biztonságosabb bejárat, hogy ne jöjjenek ki. Szóval remegő lábakkal elindultam befelé. (Egyedül, mert addigra a pasimat beküldtem, hogy nézzen csak körül, nélkülem.) Minden mozgásra felkaptam a fejem, de nem láttam egy lepkét sem szabadon, csak néhány óriási példányt egy üveg mögött gombostűre tűzve. Az sem szép látvány, de legalább halottak. Közben összefutottam az édesemmel, és ő mondta, hogy hova NE menjek be, de nyugodjak meg, csak egy sötét szoba az, ott is terráriumban repülnek összevissza a galamb méretű éjszakai lepkék, szóval nincs gáz. Addig szarakodtam, amíg úgy nem döntöttem, hogy - terápiás célzattal - elhúzom azt a függönyt, és bekukkantok abba a szobába. Na jó, így nem látok semmit, bemegyek. Valóban ott volt a sötétben egy óriási terrárium, ahol valóban galamb méretű lepkék szálldostak nagyon gyorsan, engem meg rázott a hideg, és azt mondogattam magamban, hogy ezek nem lehetnek lepkék, ezek madarak. De ahogy ott álltam és néztem, kezdett lassulni a pulzusom és enyhülni a hidegrázás, én meg örültem, hogy képes vagyok lenyugodni ennyire ocsmány élőlények közvetlen közelében. Aztán elnéztem a ketrec mellé, és ott látom a kiírást, hogy ezek denevérek. 

Hát ennyit a nagy szembesítő terápiáról meg a Schmetterlinghausról. 

Röpke 4-5 óra állatkertezés után visszametróztunk a hotelbe ülni/feküdni egy fél órát, aztán találkoztunk az egyik barátnőmmel, aki egy ideje Bécsben lakik. Csodálatos helyismeretemről tanúskodik, hogy sikerült percre pontosan odaérni a megbeszélt helyre, úgyhogy indultunk Nordseet enni, aztán meg iszogatni, persze az Aperol spritz kicsit jobban ütött egy végiggyalogolt nap után, szóval pettyet kótyagosan tértem haza némi józanító séta után, de legalább az alvással nem volt gond. (Amúgy én tök meglepődtem, hogy Ausztriában még lehet dohányozni zárt helyeken is, bár tény, hogy egyáltalán nem lettem büdös, gondolom a szellőztetésre kicsit több energiát fordítanak, mint annak idején mifelénk.)

Másnap főleg a belvárosban mászkáltunk, reggeliztünk, ettünk, kávéztunk, ettünk. Elcsíptem a Starbucksban a PSL szezon végét, és megállapítottam, hogy a saját pumpkin spice lattém is van olyan jó, mint ez az öt eurós, indokolatlanul nagy méretű lötty. 

És persze nem mehettem haza üres kézzel, ha már egyszer úgy megcsapott a Lushból kiáramló jellegzetes illat, és a The Body Shop is kihagyhatatlan volt, természetesen. Na meg hogy ne csak én örüljek, vettünk egy csomó Mozartkugelt, amit érdekes módon régen nem szerettem, viszont most rájöttem, hogy a marcipán és a mogyorókrém kombójánál kevés dolog lehet jobb. 

A lányos szerzeményeimről úgyis be fogok számolni előbb-utóbb, ha máskor nem, egy novemberi kedvences posztban, bár abba a TBS lip butter biztosan nem fog bekerülni, nem tudom, miért nem emlékeztem, hogy ez egy nagy nulla, pedig volt régen ilyenem. Erről jut eszembe, hogy ajakápoló-körkép is várható (eddig 10 félét találtam otthon), amint lesz egy olyan napom, hogy természetes fénynél tudok fotózni otthon. Viszont Bécs óta is elcsábultam néhány TBS és Lush cuccra, rossz voltam, nagyon rossz. 

A jó hír, hogy a könyvek egyáltalán nem érdekelnek mostanában. Mármint az, hogy megvegyem őket. Az egyik felem bedilizik, a másik meg lenyugszik, így megy ez.