2013-11-30

Novemberi könyves zárás

Már megint nagyon ügyes voltam, három darab könyvet szereztem be a hónapban. Azt hiszem, a december még jobb lesz, nem nagyon hiszem, hogy kapok karácsonyra könyvet, leszámítva a győrimolyos ajándékozást, a kívánságlistámat a Pinteresten egészen más dolgokkal töltöttem meg, illetve a molyos ajándékozásra készítettem egy polcot, de nagyon nyögvenyelősen halásztam össze 8 könyvet (nyilván nem vagyok akkora paraszt, hogy Jamie Oliverrel meg egyéb vaskos szakácskönyvekkel szélesítsem a kört). 


Volt egy régen várt Agavés megjelenés, a Megtorlás, már el is olvastam, és imádom. Gyönyörű könyv, minden értelemben. Nála már csak ez a reggelizős szakácskönyv gyönyörűbb, a The Breakfast Book, amit a bookdepositorys félórás akcióban szereztem körülbelül hat euróért - az eredeti 16 fontos ár helyett. Iszonyatosan szép, vastag, keménytáblás, csurig van nyálcsorgatós fotókkal és kívánatos reggelikkel. Alexandrás akcióban jutottam hozzá Az almamag ízéhez, amikor elmentem érte a boltba, kicsit csalódott voltam a külalakot illetően, valami masszívabb felépítésre számítottam, na nem baj. Anyu előolvassa nekem. 

A többiek:
Amadea
Dóri
Nikkincs
Nita
Pupilla
Zakkant

4 megjegyzés:

  1. Jujj, Az almamag. Sajnos a GP könyvei hagynak kívánnivalót maga után. Itt még a fordítás is döcög helyenként, legalábbis én úgy éreztem. Nem vagyok benne biztos, hogy tetszeni fog neked (de kedves vagyok, bocsi), tartogasd akkorra, amikor olyan... puha hangulatban vagy.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért mostanában szerintem vannak elég szép kiadványaik, azért is csodálkoztam, bár most megnéztem, hogy milyen könyveik vannak még, és hát tényleg a nagy részükön lenne még mit díszítgetni. Oké, keresem a puha hangulatot majd :) Szerintem nyárig ezt lehet, hogy nem veszem elő.

      Törlés
    2. Igen, szépek-szépek, csak a fordításon lenne mit javítani (én az Örökségnél is éreztem ezt), egy totál sima borítóval is megelégszem, ha a szöveg igényesen van gondozva.
      A nyár, az jó neki, a jelen-szál is nyáron játszódik. Meg én is nyáron olvastam újra.:)

      Törlés
    3. Eddig annyira nem tűnt fel szerencsére... Akkor majd nyáron :)

      Törlés