2014-11-30

Novemberi kedvencek és könyves zárás

Többek között azért sem szeretem ezt a szívderítő sötétséget, mert képtelenség normális fotókat lőni ilyenkor, legalábbis olyan felszereléssel (illetve annak hiányában), ami nekem van (nincs). Ebédfőzés helyett azért kattintottam párat, aztán rájöttem, hogy enni is kellene valamit, úgyhogy nekiálltam ananászos-szalonnás csirkét sütni. Természetesen már most éhes vagyok, pedig nincs egy órája, hogy ebédeltünk.

Azt nézem, hogy nem olvastam valami hűderengeteget ebben a hónapban. de ahogy beleolvastam a többi havi zárásba, ezzel nem voltam egyedül, bár nekem fogalmam nincs arról, hogy helyette mit csináltam. Novemberben őket végeztem ki: 

1. Melissa Bank: Egy pasivadász feljegyzései (újraolvasás)
2. Max Brooks: World War Z (újraolvasás)
3. Lena Dunham: Not That Kind of Girl
4. Anne Holt: 1222
5. Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem
És elkezdtem, de nem fejeztem be A világ legjobb könyvét, esélytelen, hogy én ezt végigolvassam. 

A Szikomorfa örök kedvenc lett, szerintem nekem bármilyen hasonló könyvet el lehet adni, nagyon örülök annak, hogy megvettem, még a nem túl szép borítója ellenére is. Most nem írok róla többet, inkább megígérem - magamnak is - hogy később összeszedem róla a gondolataimat. A Zombiháborút pedig újraolvasni is óriási élmény volt, totálisan nekem való, még akkor is, ha egy picit túl amerikai, ezeket a fejezeteket jól ellensúlyozzák a nemzetközi kitekintések. Marad tehát a World War Z is az örök kedvenceim között. 

Sikerült viszonylag keveset vásárolnom novemberben, de természetesen volt egy-két dolog, amit muszáj volt beszereznem, a random portyák viszont szerencsére elmaradtak. Néhány régebbi és új kedvencet mutatok most:


A Body&Soul mandulás testápolót még a Glamour-napokon vettem a Müllerben, vagy ha nem akkor, akkor annak tájékán valamikor. Az illata tökéletesen passzol a jelenlegi hangulatomhoz, és az a jó benne, hogy nem annyira intenzív, hogy könnyen ráunjak. Egyébként rettentően folyós testápoló ez, ennek ellenére teljesen jól hidratál, egyáltalán nem ragacsos, szerintem ha újra a Müllerben járok, hozok még ilyet, csak lehet, hogy más illatban. A Bourjois Healthy Mix Serum alapozó régi vágyam volt, de sikerült megtudnom, hogy Magyarországon megszűnt ez a termék, pont amikor végre rászántam volna magam a vásárlásra. Így mindenféle előpróbálgatás nélkül megrendeltem az Asosról egy akcióban a legvilágosabb (51) színt, és milyen jól tettem! Mostantól semmi más folyékony alapozót nem vagyok hajlandó magamra kenni, csak ezt, meg a koreai BB krémeket. Nem túl erős a fedése, sőt merem állítani, hogy az egyik BB krémemmel jobban lehet vakolni, de én pont ezt szeretem: szépen kiegyenlíti a bőröm színét, de nem látszik, hogy ott van valami. A színe egy kicsit sárgás, de ettől nem kell megijedni, ez pont arra jó, hogy élénkítse egy kicsit a bőrt, még az én hidegszürke fejemre is tökéletes. Talán a hónap elején szedhettem össze a Nivea volume sensation hajhabot, ugyanis megőrülök attól, hogy rátapad a fejemre a sok hajam, még rögtön hajszárítás után is. Most ezt masszírozom a vizes hajamba, és sokkal normálisabban nézek így ki, persze azért egy kis texturáló spray az jöhet másnap reggel, de ez a hab is sokat segít, ráadásul 1. nincs masszív vegyszerszaga 2. nem nehezíti és tapasztja össze a hajszálaimat. A Sleek au naturel paletta annyira a mindennapjaim része, mégis szerintem soha meg sem említettem, pedig nagyon sokat használom. Merem ajánlani bárkinek, aki nude színekből álló jó minőségű palettát keres, ezerszer inkább erre áldozzatok, mint valami drogériás összeállításra, az ára sem durva, kb 2000 Ft, online rendelhető meg (én erősen vacillálok, hogy melyik legyen a következő Sleek palettám, rengeteg félét lehet kapni). Ebben, mint láthatjátok, sok a matt alapszín, illetve három csillámos is található benne, azért a jobb felső világosért például oda meg vissza vagyok. Ebben a posztban van egy kulturáltabb kép róla. És jelentem, végre megtaláltam a tökéletes sminklemosót is, igazából nem tudom, miért nem próbáltam eddig kétfázisú lemosókat, a lényeg, hogy beszereztem ezt a Garnier 2in1 érzékeny bőrre való lemosót, és csodálatosan jóban vagyunk. Amióta az Etude House szemhéjalapozót használom, meggyűlt a bajom a sminkleszedéssel, viszont ezzel a termékkel sitty-sutty lejön, mindenféle erőlködés nélkül. Byebye micellás vizek!


A háttér sem véletlen: Harmadik éve hű társam ez a Burberry mintás sál (fogalmam sincs, hogy az enyém épp milyen márka, kb 250 Ft-ért túrtam). Mindenhez passzol, nagyon klasszikus és sikkes - szerintem - szóval hiába van még bőven téli sálam, nem nagyon vagyok hajlandó mást felvenni. Ó és kaptam névnapomra egy gyönyörűséges kabátot, amibe első látásra beleszerettem már a honlapon, aztán egyszer felpróbáltam a teszkóban, de ááá, mondom minek, végül legközelebb már nem bírtam ellenállni neki. 

Ennyit pofázni... de örüljetek, mert novemberben egyetlen könyvet sem vettem, valahogy nem is jutott eszembe, meg most kíváncsi vagyok, hogy mit kapok a molyos húzásra, és lehet, hogy amit nem, azok közül beszerzek 1-2-t, még meglátom, hogy állok majd anyagilag. :)


Jaj, így a hónap végére volt még egy szuper élményem, céges csapatépítés keretében elmentünk lézerharcozni. Arra gondoltam, hogy az első kör után majd a.) jól megunom vagy b.) jól felhúzom magam azon, hogy milyen béna vagyok, és inkább lemegyek sörözni, de annyira elkapott a harci kedv, hogy aztán le se lehetett rángatni a pályáról. Bár a fiúk csúfoltak kicsit, hogy sokat campeltem, de hát valamiből meg kell élni. Edzésnek sem utolsó a dolog, rohadt fárasztó, de az a jó benne, hogy közben annyira elkap a hév, hogy észre sem veszed, hogy mennyire kipurcansz, ellenben este utána nem volt gondom az elalvással, illetve másnap hatalmas izomlázzal keltem. Kéne valami állandó csapat, akikkel hétről hétre el lehet menni, mert ez valami eszméletlenül jó! És legalább nem fáj úgy, mint a paintball.

Update: Még valami! Ahogy sokan mások, ősz elején is írtam egy tervet arra vonatkozóan, hogy miket szeretnék olvasni szeptember-október-november hónapokban.
És tádáá! Mind az öt könyvet elkezdtem, az egyiket, a Nyomtalanul c. skandináv krimit viszont félbehagytam, nem igazán hangolódtam rá se a szereplőkre, se a hangulatra, innentől kezdve felőlem történhet bármi. A többi négyet viszont elolvastam, és azt hiszem, tök jó könyveket válogattam össze magamnak, ezek voltak azok:

1. Benedek Szabolcs: A vértanú
2. Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről
3. Jeff Vandermeer: Fantomfény
4. Alan Bradley: De mi került a pitébe?

A beszerzéseket illetően a többiek is visszafogottak voltak, kivéve Teklát :D
Amadea
Anna
BookwormGirl
Horsegirl
Liliane
Nikkincs
PuPilla
Tekla
Theodora

28 megjegyzés:

  1. A World War Z nekem is bekerült a kedvencek közé anno. :-)

    VálaszTörlés
  2. Úgy látom, az újraolvasási vágy Téged is elkapott novemberben :)
    A Szikomorfát remélem, hogy majd minél többen elolvassák! És gratula a nem-vásárláshoz :)
    Csodás az a paletta, én is a hasonló színeket preferálom mostanság. Jelenleg a Catrice Absolute Nude-ját koptatom és nagy a szerelem :) Meg végre kipróbáltam a BB krémet is, és azt hiszem, hogy jó döntés volt, mert reggelente nem úgy néz ki a képem, mint valami vízihullának, hanem van egy kis alapszíne :)
    A beszerzett kabátod ilyen púderrózsaszín színű, mint amire a link mutat? Mert ez nagyon szép! :)
    Ilyenkor ősszel-télen én eléggé sálmániás vagyok, de azt hiszem én is inkább csak a nagy kedvenceimet hordom.
    A szemfestéklemosóhoz kapcsolódóan a DM-s olajosat próbáltad már? Nemrég vettem egyet és nagyon megszerettem, pár törlés és leszed mindent és szerencsére nem marad semmilyen olajos utóérzetem sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, úgy fest, volt valami a levegőben. De majd még folytatni szándékozom, néhány Murakami, meg sok más is megérett a feladatra:)
      Majd terjesztjük az igét a Szikomorfáról, szerintem sokan fogják szeretni:)
      A Catrice palettákról nem hallottam olyan jókat, neked akkor ezek szerint tetszik. Mennyire porzik? Nálam mindig ez a kritikus pont :)
      Aha, ilyen rózsaszín a kabát, köszi! alapvetően ezt a színt magam mögött hagytam 17 éves koromban, de most előjött, szerintem gyönyörű :))) Arra mindig figyelek, hogy fekete kabátot ne vegyek, amúgy olyan színű is volt, és tök jól nézett ki az is.
      DM-es olajosat még nem próbáltam, de majd megszaglászom a boltban, a balea cuccokkal általában a szaguk a problémám (mindennel van valami problémám, tudom...). De köszi a tippet:)

      Törlés
  3. Nagyon kis ügyes voltál :D És köszönöm az utolsó mondatot :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Eszembe se jutott könyvet venni. Nem baj, valaki helyettem is vásárolt:D

      Törlés
  4. Nagyon jól néz ki ez a paletta (remélem, Lajos nem pancsolt bele, nagyon érdeklődőnek tűnik), azt szeretem a natúr színekben, hogy kb. mindenhez illenek, ellenben mondjuk a türkizzöld szemhéjpúderrel.
    Mint láthattad, én is elég keveset olvastam, de tegnap sikerült egyhuzamban 185 oldalt elolvasni a Gyorslábú Achilléből.:o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megmenekült Lajostól a paletta :) A színes szemfesték már nekem is max nyáron játszik.
      Tetszik a Gyorslábú Achille? Az olyan könyv, amit nem tudok hova tenni, és hirtelen nem is tudom miről szól, de tudom, hogy amíg volt várólistám, rajta volt:)

      Törlés
    2. Aha, tetszett (azóta befejeztem). Röhejes, de én olvasás után is úgy vagyok vele, ahogy te most.:) Kicsit abszurd, de vicces könyv.

      Törlés
  5. A WWZ egy szerelem! Ki gondolta volna :D (mármint hogy nekem is)
    A Szikomorfás regényt megkapom karácsonyra! Juppi, olyan jó, hogy mindenki dicséri.
    Lajos egy édespofa :) mint mindig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pacsi a WWZ-ért! :)
      De jó, hogy megkapod a Szikomorfát, biztos tetszeni fog, persze nem akarok előre nagy várakozásokat gerjeszteni benned, de nagyon kedves könyv.
      Lajos egy vadállat!

      Törlés
  6. A Szikamorfa egyre jobban érdekel, te és Nikkincs is dicséritek, kell!
    Szép az a sál, a második képen fel se tűnt Lajos elsőre nekem :D
    Ez a lézerharcolás is jó lehetett, utánanézek, bár szerintem nálunk nincs ilyen, de kipróbálnám!
    0 könyv? Ügyes! Úgy látszik ez a november ilyen pangó, kivéve Teklának :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó is nagyon, olyan mintha déli regény lenne, pedig nem az, mert Indiana :)
      Lajos nagyon ért a kamuflázshoz, bár mi inkább a fekete dolgok előtt nem szoktuk észrevenni. :D
      Itt lasermaxx a hely neve, van ilyen szabadulószoba is mellette, azt még nem próbáltam, de dicsérik azt is nagyon. Lézer nincs még olyan régóta egyébként.
      Szerintem mindenki rágyúr a decemberre :)

      Törlés
  7. Kíváncsian várom a bejegyzést a Szikomorfás könyvről, egyre jobban érdekel. :) (Szerintem a borítója sem olyan rossz.)
    Az is érdekelne, mit gondolsz Anne Holt és Melissa Bank könyveiről (utóbbinak olyan ronda a borítója, hogy az életben nem venném kézbe).
    A lézerharc tök jó, én tavaly voltam az osztállyal Pesten, élveztük. :) A végére kb mindenki leizzadt, utána pedig megnéztünk egy előadást a színházban. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te is szereted Délt, úgyhogy biztosan tetszene (még akkor is ha ez nem déli regény, de olyan, mintha...). A borító elsőre nekem is tetszett, de aztán megláttam az eredetieket, és azok annyival jobbak!
      Te mindig motiválsz, hogy írjam azokat a könyves bejegyzéseket... :D Igyekszem:) De azért annyit, hogy M. Bank könyve jobb, mint amit a borító és a cím alapján gondolnánk, viszont szerintem annyira azért nem érdemes foglalkozni vele, a fordítás is rémes, majd kitérek rá. Az 1222 viszont jó kis krimi, végre nem találtam ki, hogy ki a gyilkos! :D
      Tökjó, hogy neked is tetszett a lézerharc! :) Nagyon izzasztó mutatvány, pedig nem is nagyon lehet szaladgálni (legalábbis a szabályok tiltják), de szerintem az adrenalin eléggé végzi a dolgát:) Jó lehetett utána színházba menni:D

      Törlés
    2. Én is így gondolom. :) Jó, hát a külföldi borítók 99%-ban mindig jobbak. :D
      :D Szeretem a bejegyzéseid/irományaid, na. :) Közben olvastam a Banks könyvről írt posztot, elég nagyot hibázott a fordító. Ilyenkor mindig felhúzom magam. Azt hinné az ember, hogy aki vállalkozik egy könyv lefordítására, az ismeri ennyire a nyelvet. Vagy legalább utánanéz. Szövegkörnyezetből is látszik (legalábbis kellene), hogy nem odaillő az ő verziója.
      :D Nálad az már jónak számít, ha nem találod ki. :) Most kíváncsivá tettél. :P
      Egy élmény volt. :D Amúgy tényleg élveztük, ötletes megoldások voltak.

      Törlés
    3. Örülök, hogy szereted őket:)
      A fordítással kapcsolatban: mekkora bakinak kell ahhoz lennie, hogy még a magyar szövegen is átüssön, hogy mit írt ott a szerző? :D Ez mondjuk általános alsós szint kb, de mind1. :)
      Az 1222 nem volt túl csavaros, szerintem azért nem találtam ki, már mindenbe eggyel többet képzelek, mint kellene. :D Amúgy az tetszett benne, hogy az egyik klasszikus krimi "alapanyaggal" dolgozott, tehát bezárta a szereplőit egy hóborította hotelba, az ilyenek mindig jók, lásd Orient expressz.. :)

      Törlés
    4. :D Ismerős, olykor én is ezerféle megoldásra gondolok, mire a végére érek. Aztán persze nem az lesz :D, könyveknél valahogy nem jövök rá, inkább filmeknél szoktam. Gondolom amiatt van, mert a filmet egybe megnézem, míg a könyvet megszakításokkal és lassabban, így nem áll össze. Csak úgy kíváncsiságból: melyik könyvek gyilkosaira/tetteseire jöttél rá?
      Én is szeretem az ilyen összezárt helyeken játszódó történeteket, sok mindent ki lehet belőle hozni, emellett a szereplők konfontrációja is érdekes. Az Orient expresszt még nem olvastam, sőt, egy AC-t sem - bár a Tíz kicsi néger lehet sorra kerül szünetben.

      Törlés
    5. AC szerintem nagyon jóó, a Tíz kicsi néger és az Orient expressz is zseniális. Ráadásul pikkpakk elolvashatók :)
      Amire tuti rájöttem, mostanában: Kakukkszó (bár itt inkább azt mondanám, hogy számítottam rá), Ne nézz vissza, De mi került a pitébe?, a többi idén olvasott krimim végére meg már nem emlékszem :D

      Törlés
  8. Ééééés már megint belefutok egy Szikomorfa dicséretbe! Most már nekem is el kéne olvasnom úgy érzem! PuPi, ha megkapod, kölcsönadod? *szééépen nééz* :D :) és a a World War Z... úgy érzem jövőre ki kell lépni a kellemes kis medremből, és meg kell azzal is próbálkoznom... Drukkoljatok légyszi! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, PuPilla megkapja és kölcsönadja neked is és mindkettőtöknek tetszeni fog:)) Szerintem igazán szerethető történet, a szereplők is imádni valóak.
      A WWZ-vel kapcsolatban meg nagyon elfogult vagyok, de nem bugyuta zombis könyv!

      Törlés
    2. Meg-meg, tuti, és már le is zsíroztuk :D
      A WWZ meg tényleg nem félnivaló, és nem is a zombi a lényeg - ami teljesen érthetetlenül hangzik, amíg az ember el nem kezdi olvasni :D

      Törlés
  9. Pont most írtam kommentet az arclemosós posztodhoz, és erre a Garnier kétfázisú lemosóra gondoltam, mennyire bevált, lehet ezt kéne újravennem, és nem is Biodermára költeni?? Látszik, mennyire határozott vagyok. :D

    Nekem is van egy Sleek Palettám, a Vintage Romance, azt túlzás lenne állítani, hogy 100%-osan kihasználnám, de azért szeretem. Most én a Lovely natúr palettáját vettem meg, nem rossz, de nem is túl tartósak benne a festékek, lehet jobban jártam volna ezzel a Sleekkel. Na majd talán jövőre meglepem vele magam.

    Ügyes vagy, hogy nem vettél könyvet, nekem öt is becsúszott, nemsokára lesz poszt, csak még kicsit össze kell szednem magam a betegségből. Ez a lézerharc meg jól hangzik, én is szeretném egyszer kipróbálni!

    VálaszTörlés
  10. Háát, én az ilyen biodermákkal úgy vagyok, hogy még sosem volt, de azért nem is akarok, mert két lehetőség van: vagy szar, és akkor kiadtam rá pénzt, vagy jó, de akkor meg ott bosszakodnék, hogy legközelebb nem akarok rá kiadni ennyi pénzt :) Szerintem még akcióban is rohadt drága, bár tény, hogy engem az ilyen lemosó folyadékok kevésbé hoznak lázba, ezért nem is szeretek túl sokat fizetni értük.
    A Garnier szerintem szuperhatékony, tényleg mindent leszed:)
    A Lovely natúr mennyire porzik? Amúgy szerezz be valami hiperszuper szemhéjalapot, aztán akkor majd tartós lesz:) (jól emlékszem, hogy artdecód van?)

    A könyv-nem-vásárlás nem tudatos volt, csak nem jutott eszembe :) Ne bánd, hogy becsúszott az az öt, majd kíváncsi leszek, melyikőtök "nyeri" a legtöbb beszerzős versenyt (most nem tudom, hogy áll a dolog).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére nem porzós fajta nagyon a Lovely, és igen, Art Decót használok, az egész szépen megköti. :)
      Most egyelőre fej-fej mellett első vagyok, megy is az izgulás rendesen, kinek mit hoz a karácsony. :D

      Törlés
    2. Na ha nem olyan porzós, akkor lehet meg kéne lesnem (de neeeem, nemszabad).
      Akkor drukkolok...öö.. a második helyhez?:D

      Törlés
  11. Én álmodtam, hogy ide kommenteltem? Mert akartam, mikor megjelent a poszt, aztán most nem látom magamat. Mind1, csak azt akartam írni, hogy Lajos <33333333 és hogy csodaszép a paletta, meg a a WWZ-ért egy virtuális pirospontot küldök. Imádom, az egyik kedvencem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lajos is sok szívecskét küld neked (csak ő most ezt nem tudja neked átadni, mert épp terveket szövöget a világuralom megszerzésére).
      WWZ-ről épp most írtam egyet újra, annyira szerelmes vagyok a könyvbe... pacsii!

      Törlés