2015-04-09

Things I Love Thursday #13

A csütörtöki listám elemeit folyamatosan gyűjtöm hét közben, és most azt kellett észrevennem, hogy szinte minden jóság a hétvége köré csoportosul. Pedig a többi nap sem szörnyű, de ilyenkor nem sok kiemelkedőt tudok felmutatni (hacsak épp nem vásároltam valamit). A mai napban legalább lesz valami csodás: végre megint eljutok masszázsra, nekem ez olyan, mint a karácsony. 



+ Manhattan kiscsomag a dm-ben 100 pontért (szemhéjpúder és lakk)
+ Lajos szombaton nagyon bújós volt meg kedves (ez rendkívül ritka)
+ közös főzőcskézés vasárnap a bébimmel: sajtos roló (ez hajszálon múlt, ugyanis a Lidl-ös nyújtott leveles tészta akkora sz@r, hogy szétnyíltak hosszában a formán a csövek) és hortobágyi palacsinta
+ megúsztam a húsvéti sonka-torma-tojás triumvirátust, de azért egy kis kalácsot sikerült hazacsempésznem, meg utólag kaptam nyers sonkát
+ bár minden évben ódzkodom a locsolástól, azért a végén mégis örülök, hogy van pár kedves fiatalember, akinek van kedve eljönni körbefújni kölnivel
+ reunion a Londonban élő barátnőmmel, hol máshol, mint a Café Freiben
+ kaptam egy sárga sálat, ami annyira puha és csodálatos színe van, hogy következő télen le se lehet majd rólam vakarni
+ újra nyári parfümöt szórok magamra (tavalyi Essence limitált, de megtaláltam már az "állandó" verzióját is egy Elizabeth Arden edt személyében)

+ 1  majdnem: bekerült volna ide, hogy pikkpakk megjött Kínából a fülhallgató, amit rendeltem (kb. 2 dollárért), de rettenet hangja van, szóval vagy megszokom, vagy megint beruházok egy drágábbra, ami ugyanúgy szét fog jönni 2 hónap alatt, ahogy a csodálatos, szupererősnek hitt neonsárgám tette.

És felétek?

20 megjegyzés:

  1. A manhattan kiscsomag engem is érdekelt, bár asszem most nincs annyi pontom (elvertem bögrére :D), én még nem rakom ki a listát, meló után glamour napok ;) Bár nem dm-rossmann valószínűleg ma kimarad. Nekem a szünetre koncentrálódtak a jó dolgok :D Új parfüüüm, az az egyik terv a listámról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira nem maradtál le sokról szerintem. A lakk mondjuk lehet nem rossz, még nem próbáltam, de a szemhéjpúder porol, meg még alappal sem bírja sokáig. Kb eggyel több csetresz. :)
      Kíváncsi vagyok a beszerzéseidre :)

      Törlés
    2. Bögremán :D ez tetszik, felveszem a jellemzésembe!
      A philips füllhalgatók is jók szerintem :)

      Törlés
  2. Nekem is Essence parfümöm van! :))
    Lajooooooos szerepel, dejó! Az én egyik macskám épp illedelmesen ül az ajtónál és néz be. :D
    A Panasonic fülhallgatókra esküszöm, évek óta olyan van, kb 3-4e Ft. (ezt a mostanit már egy éve nyűvöm)
    Hát, fura hét volt, volt pihi, de hajtás is, kicsit túl rohangálósnak éreztem, nem is tudom mi votl a legjobb, talán a Harmónia olvasása.
    A locsolás tök jó, csak annyira utálom, hogy
    1. mindenki más kölnivel locsol meg, következésképp undorító büdös leszek és kvázi aznap muszáj hajat mosni, mert egy fejbiccentésre elszabadul a szagból valamennyi
    2. lefolyik a nyakamon, amit a fejemre öntenek
    3. ott ülnek a nyakamon és beszélgetni kell velük... vers, locsolás, tojás, szevasz forgatókönyvre szavazok!
    4. Mindenkinek büdös a kölnije. Mintha csak büdöset lehetne kapni locsolásra, pfejj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és a jó illatú saját parfümöket egy idő után nem érzem magamon, ezeket bezzeg még másnap is. én arra szavazok, hogy jöjjenek, beszélgessünk, együnk, igyunk, a locsolással meg rongáljanak mást.
      a fülhallgatók nálunk se bírnak 2 hónapnál többet. mondjuk 4ezerért asszem, még nem vettünk, mert ugye 2 havonta azért necces lenne ennyiért vásárolni. majd egyszer kipróbáljuk, hátha bírja.

      Törlés
    2. Tök tartós, nem? Számomra teljesen meglepő, csak kár, hogy mind limitált meg olyan kicsikék.
      Csókoltatom a macskádat! :)
      A kölniszagot nagyon kihagynám én is, de eleve arra a napra időzítem a hajmosást. Ja és a pasimnak locsoláshoz az egyik elfogadható-semmi-extra parfümömet adtam oda, gondolok én a lányokra és asszonyokra :D

      Jólvan, akkor megnyugodtam, hogy nem csak én kínzom szét a fülhallgatókat. Miért nem csinálják őket valami masszívabb cuccból?? (Bár az előzőm az olyan, mintha cipőfűzővel lenne bevonva, ami elpusztíthatatlannak tűnt, de mégsem:/)

      Törlés
    3. Nima, párom kedves rokonai inkább kíméljenek a kötelező jellegű small talkkal, ami nem is small talk, hanem diabétesz és malacól -talk... bleh. :D Normális vendégekkel, locsolkodókkal esetleg én is társalognék, de ilyenek helyett inkább a kindlim bújnám, csak hát az ugye bunkóság.
      Hát, nekem még nem volt hamar szétmenős fülhallgatóm, pedig használom mondhatni napi szinten az iPodomat. A saját fülese évekig megvolt, és imádtam, azóta meg a panasonic rózsaszínjét szeretem, ami jól bemegy a fülkagylóba, hogy halljak rendesen :D és ez is totál tartós.

      Törlés
    4. Én is a fülbemászós fülhallgatót szeretem, a többi már úgy érzem, mint ha kiesne a fülemből :) Szerintem beruházok egy márkásabbra, igaz, a 2 dolláros kínaira is az van írva hogy Samsung. Aha:D

      Törlés
  3. Egy új tavaszi/nyári parfümöt én is tervezek - pont jó lesz hozzá az YR-s 50%-os kupon, majd valamikor megyek szagmintát venni belőlük :)
    Engem csak édesapám szokott meglocsolni, szigorúan azért, hogy ne hervadozzak egy évig, és amit bírok benne, hogy majd minden évben költ valami új versikét :)
    A héten újra elkezdtem a telóban vezetni a TILT listát és magam is meglepődtem, de elég sok dolog került rá (pl. a Bershka slip-on cipője, amit a hétvégén sikerült megvennem, új rózsaszín blézer, könyvek, kávé (of course :D) és a húsvét hétfő, amikor is pizsiben nyomultam egész nap :))
    Ez egy sztárfotó lett Lajosról amúgy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak fincsi illatok, hajrá! :)
      De aranyos apukád :) A fiúk nálunk is mindig költenek valamit, olyan viccesek!
      Na akkor neked is lett slip-on cipellőd, tök jó! :) A pasim azt mondta, ez fiúcipő. :D

      Lajos itt épp igen cuki volt, belemászott a táskámba és elszunnyadt. :)

      Törlés
  4. Haha, nekem a locsolásban pont az volt mindig a kedvenc részem (kicsiként), hogy ezerféle parfümtől 'illatoztam' a nap végére. :D Amikor nagyobb lettem, akkor már nem nagyon fogadtunk locsolókat, csak egy-két kósza vendég volt. Most meg harmadik éve a kedvessel töltjük a húsvétot (vicces, mert a négy év alatt sosem töltöttünk együtt egyetlen karácsonyt, születésnapot sem, sőt még nem is találkoztunk minden hónapban - idén kipipáltuk a februárt, de júniusban még mindig nem találkoztunk soha! de a húsvétból csak az első nem volt közös) és szuper. Az idei locsolás úgy zajlott, hogy reggel hatkor, valamikor aközött, hogy félkómában felöltöztünk, magunkba lapátoltuk a maradék csirkeragu levest, taxit hívtam és átpakoltam a másik táskámba, mert mégiscsak jobb lenne az, elszavalta, hogy "Zölderdőbenjártam.." és rámfújta a parfümöm, szóval már el sem hervadok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem kicsiként még a locsolókölni illata is tetszett :D
      Remélem, idén a júniust is összehozzátok! :) Ilyen messze laktok egymástól, vagy hogy történik ez?

      Törlés
    2. A február meg a június mindig húzós, mert akkor van vizsgaidőszak és olyankor nem nagyon mászkálunk egymáshoz. Bár közben eszembe jutott, hogy a június is megvolt tavaly, csak valamiért én július elejére emlékeztem. Akkor volt az, hogy 'ha tíz napig tanulom a radiológiát, megbolondulok, inkább legyen Könyvhét, úgyis mindig el akartam menni, két nap pihi belefér!', aztán egy hét lett belőle, mert a vizsgára csak vissza kellett jönni, de legalább már tanultam a Margitszigeten is. :D Idén meg hamarabb véget ért a téli, és így találkoztunk. A kedves Csallóköz meg Budapest között ingázik (bár két hete inkább Veszprém, mert ott dolgozik, de az egyetem még Pesthez köti), én meg Erdély legkeletebbi pontján születtem és a másik végén tanulok, így térben kicsit szét vagyunk szórva. De legalább három ország között válogathatunk, hogy éppen hol találkozzunk. :))

      Törlés
    3. Akkor nálatok tuti óriási a szerelem, ha ekkora távolságokat meg szervezési nehézségeket kibír :)

      Törlés
    4. Igen, másképp nem is érdemes, mert a távkapcsolat nem a legmókásabb dolog a világon.. Nagyon várom, hogy elteljen ez a másfél év még, és én is 'nagy legyek', mert akkor már együtt fogunk lakni utána. :)

      Törlés
  5. Akkor nem éri meg kiváltani a csomagot? Pedig nagyon gondolkodtam rajta, végre lenne rá elég pontom, de akkor gyűjtök inkább másra. :)
    Tényleg jó dolgok történtek veled. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm, a lakkról nem tudok nyilatkozni még (általában szeretem a Manhattan lakkokat, de ezt még nem próbáltam), a szemfesték viszont nem valami jó minőségű. Tényleg csak eggyel több kacat. Gyűjts másra inkább. :)

      Törlés
    2. Végül mégis kiváltottam, menthetetlen vagyok. :DD

      Törlés