2016-01-03

2015-BEN ELŐSZÖR és más nyalánkságok

Lehet, hogy már jobban unjátok az évösszegzőket, mint a bejglit (én nem, még most is várom, hátha felbukkan egy-egy újabb bejegyzés vagy videó), de az életem hálisten' nem csak olvasásból meg a bőröm kenegetéséből áll, így a tavalyi évhez hasonlóan most is végigfutok picit az elmúlt 12 hónapon. Én nem hiszek abban, hogy vannak jó évek meg rossz évek, abban végképp nem, hogy a páratlan évek rosszak, a párosak meg jók. 2015 nem kezdődött épp a legjobban, viszont ugyanebben az évben vált valóra életem nagy álma is, és ez csak a két véglet. 



Tudom, hogy kívülről nézve furcsa, már-már ijesztő, hogy az évemet három egymást követő nap határozta meg. Az azt megelőző hónapok nagy részében arra készültem, hogy megalapozzam a lehetőségeket. Ma lapozgattam a tavalyi naptáramat, és január 31-én csak annyit firkantottam oda, hogy eldöntöttem.... Aztán amikor megkaptam a felszállási engedélyt, nekiálltam szervezni, majd amikor fix lett, hogy megyek, nem bírtam magammal két-három hónapig, annyira hihetetlen volt, hogy valóra váltok valamit, amire ennyire vágytam. A három nap elszállt, és imádtam, utána meg napokig még az Instagramra is félve mentem fel, mert ha Velencét láttam, összeszorult a szívem. 
Most viszont ott tartok, hogy továbbra is vágyódom, és vannak (egyáltalán nem konkrét) terveim a várossal idén is, de ez egy teljesen más típusú érzés, mint amit tavaly ilyenkor éreztem. Kiegyensúlyozottabb talán. 

Az, hogy az évösszegzőmet ezzel kezdem, talán érzékelteti, hogy mennyire részem az a város. Az, hogy néhány évre elfelejtettem, adott egy kis szabadságot, de most, úgy másfél éve úgy érzem, megint magához láncolt és ez egyszerre felemelő és reménytelen. 
A konklúzió viszont az, hogy valóra váltottam az álmomat, elutaztam egyedül Velencébe (nem tudom, mire gondoltam, amikor úgy döntöttem, három nap elég lesz), és csodásan éreztem magam. Viszont ezt már egyszer kifejtettem, így többet nem fecsegek erről. Csak még annyi, hogy azért elég fura, hogy az év legboldogabb napjain egyedül voltam. 

Tavaly januárban leírtam, hogy szeretnék kétszer utazni, és ez összejött! A másik egy kis city break volt Amszterdamban, ahol rettentő sokat sétáltunk és eltévedtünk a kanyargós csatornák mentén, a városba nem szerettem bele, de mindenképp tök jó élmény volt.

Ami szörnyű, hogy 2016-ra nincsenek utazós terveim! (Leszámítva, hogy a kettőt idén is szeretném tartani, vagy akár többet, de jó lenne! És az egyik Velence kell, hogy legyen, nem érdekel.) Az utazós várólistám végtelen, de erről még egyeztetnem kell a családka másik tagjával is, mindenesetre már most érzem, hogy jól át kell gondolnom, hogy mit mikor hova, de az én fejemben olyasmik vannak, hogy Dél-Spanyolország, Írország, Marokkó, Hallstatt és Anglia. Vagy akármi...

Persze az utazásokon kívül is értek élmények, sok-sok barátos/barátnős találkozó, iszogatás, eszegetés, csak a szokásos, nagyon örülök, hogy ők az életem részei. Nagy változások nem történtek az életemben, ugyanott dolgozom, ugyanazok a barátaim, viszont úgy érzem, idén is fejlődtem és okosodtam kicsit, már csak ezért is megéri öregedni. Pénzügyi szempontból jó évet zártam, a munkában is szintet léptem (képletesen), és a stresszt is sokkal jobban kezelem már, mint mondjuk egy éve ilyenkor, de nyilván van még hova fejlődni ezen a téren is. 
Jaj és lett tetoválásom! Ki gondolta volna? 


Most totál kipihent vagyok, könnyű lelkesnek és motiváltnak lennem, két hete nincs semmi nyomasztó feladat, ami az utamba állna. Régen értelmetlen önámításnak tartottam az újévi fogadalomtételt, de úgy érzem, a jelenlegi mentális állapotom tökéletes arra, hogy tisztázzak pár dolgot magamban és megnevezzek néhány célt és területet, amelyen szeretnék dolgozni ebben az évben. Egyelőre hónapokban gondolkozom, januárra már ki is tűztem 2 feladatot magamnak, aztán majd ezt igyekszem folytatni a többi hónapban is. 
És ha valaki tudomást szerez Győrben induló olasz középhaladó nyelvtanfolyamról, szóljon, légyszi, mert totál reménytelennek tűnik. :D


Idén ez a Moleskine naptár lesz velem, meg a Google Keep, utóbbi az agyam adatfelhő-lenyomatává vált az elmúlt hónapokban. Rájöttem, hogy bármennyire is szeretek tollal írni papírra, a telefon nagyobb eséllyel van kéznél, mint egy füzet. Kezd kialakulni a rendszer...

Végül pedig: 2015-ben először...

+ láttam a Vissza a jövőbe I-et és II-t
+ festettem be a hajamat saját magamnak
+ ettem Oreót, bagelt, vicces sütit, KFC-s csirkeszárnyat, igazi egymásra pakolt amerikai palacsintát juharsziruppal és vajjal, holland nyers heringes szendvicset
+ főztem / sütöttem (egyedül): forralt bort, lecsót, pisztrángot, tortellinis céklalevest
+ vettem / olvastam Jamie magazint (magyart és olaszt is)
+ voltam a győri Westy BRGR-ben, A Fűszeresben, a Csücsökben, Lipóti kávézóban itt mellettünk.
+ ültem hibrid autóban
+ vettem cipőfűzőt
+ ettem igazi étteremben egyedül
+ lett MILC típusú fényképezőm, amit amúgy imádok
+ szállíttattam házhoz a nagybevásárlást
+ utaztam KLM légitársasággal
+ voltam Amszterdamban
+ vettem igénybe az Airbnb-t
+ kaptam fizetésemelést
+ láttam és fogtam vakondot
+ csináltak rólam thug life videót
+ hordtam pizsamafelsőt utcán
+ rendeltem cipőt az internetről
+ bicikliztem temetőben
+ vakációztam egyedül
+ csináltattam tetoválást
+ használtam Yankee Candle tartot
+ kaptam pénzt könyvekhez köthető tevékenységért
+ használtam Nexus telefont (és azóta is tart a szerelem)
+ simogattam meg a nagy fehér macskát az iroda udvarán
+ kaptam tetanuszt azért, mert megharapott egy macska
+ láttam moziban Star Wars-filmet

Az évkezdő lendületadó számom pedig ez:

12 megjegyzés:

  1. Ha már láttad a Vissza a jövőbe I-et és a II-t,a III. rész miért maradt ki? Nyuszi vagy? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, olyan félelmetesek voltak, hogy nem mertem megnézni a harmadikat. :D
      Különben tavaly kb 6 filmet láttam, abból négyet moziban, a többi kettő meg a Vissza a jövőbe volt, de a másodikon elaludtam.

      Törlés
  2. Én sem unom még az összegzésedet. :)
    Ahogy nézem, jó évet zártál, és hát Velence, az Velence. :)
    Remélem idén nekem is összejön a két külföldi út, jó lenne több is, de sajnos anyagilag a költözés mellé nem fog beleférni.
    Már most várom az utazós posztjaidat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt jó hallani, köszönöm! :D
      Nagyon drukkolok neked, hogy London is összejöjjön, a költözés persze jó kis pénznyelő, még ha nem is luxusberendezést tervez az ember.
      Remélem, lesz miről írni! :)

      Törlés
  3. Még összegzéseket!
    (Azt hiszem egy személyesebbet én is írok még a másikra :D)
    Nekem idénre Prága a nagy álom, szeretném ha ősszel összejönne!
    Jók ez a lista, arra a videóra kíváncsi lennék!

    VálaszTörlés
  4. De jó, legalább lesz még mit olvasnom! :)))
    Prágához hajrá, össze fog jönni!!
    A videót inkább nem teszem közzé meg annyira nem is vicces, csak abban az időszakban itt mindenki thug life videókat csinált, és egyszer rám került a sor. :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szeretlek olvasni Kata, úgyhogy még jó sokat akár összegzőkből, akár csak TILT-ekből vagy minden egyéb másból! :D
    Örülök, hogy ilyen klassz éved lett, ez a Velence nagyon meghatározta az egészet. A tetkó pedig a korona volt az évre :)
    Én ma reggelre elvesztettem egy picit a pozitivitásomat az új évvel kapcsolatban, egész éjszakás forgolódás a mai munkakezdés miatt és a sok mit csináljak? kérdéssel a fejemben. Azt viszont tudom, hogy valamit idén nagyon másképp kell csinálnom, és azt is érzem, hogy nagyon szeretnék utazni, többször is, de még ezek nem tervek, csak érzések (de pl. Írország simán, vagy Svédország de akár Anglia is ott van a képzeletbeli listámon). 2015-ben előszört otthon leülök és átgondolom, jó összegzése az évnek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, meg hogy jössz és írsz, gyere sokat. :) Én írok lelkesen, pont eszembe jutott valamelyik nap, hogy blogos válságom még nem volt. :D
      A ma reggellel kapcsolatban hasonlóan érzek, illetve úgy fest, az éjszakánk is hasonlóan telt. :D Szünetben átálltunk a 2-3körüli fekvésre, ez tegnap nem segített.
      Azért remélem, kibírható a napod, engem ez a csontig hatoló hideg készít ki totálisan (a fáradtság mellett persze).
      Most amúgy azon vagyok, hogy magamra erőltessek némi jó kedvet, hátha megszokom. :D Próbáld ki te is! :D
      Kitartás a januárhoz, amúgy szívás, hogy az évkezdés pont egy ilyen katasztrofális hónapban esedékes.

      Törlés
  6. Csatlakozom az előttem szólókhoz. Én is úgy szeretem olvasgatni az ilyen összegzéseket.

    Idén először én is kitűztem pár célt és próbálok tudatosabban tervezni néhány dolgot, hogy talán elinduljak a vágyálmok felé :). Elég távol áll tőlem ez fajta előregondolásos tudatosság, de már ez is önmagában egy kihívás :).
    De jó, hogy van egy kis bevételed abból, amit szeretsz :D.

    Jó kis utazós tervek, egyik helyszín jobb mint a másik. Dél-Spanyol nálam is magasan van a listán. Tavaly majdnem az lett. Nem tudom ismered-e a 1-2 Fly oldalt? Bár német, onnan is indulnak a gépek, de még azzal együtt is zseniálisan jó ajánlatok vannak. Többek között a spanyolok is, ha időben tervez az ember és nem marad le, mint mi tavaly :P. Egy kolléganőm ajánlotta, mert a barátnője így járta be a félvilágot már.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök! :) Én is nagyon, még mindig van néhány blogger, akitől számítok ilyesmire.:)

      Szerintem ezek az év eleji célok adnak egy kis lendületet a szürke januárban az embernek, aztán vagy lesz belőlük valami, vagy nem. :D
      Idén merre terveztek menni? Spanyolország?:)
      Nem ismertem ezt az oldalt, köszi, hogy szóltál, a nagyját még értem is, meglepő. :D

      Törlés
  7. Idén az elsődleges terv, hogy valami hosszabbra mennénk, messze :). Amerika vagy Japán, amik eddig szóbajöttek. De már volt szó barcelonai kiruccanásról is. Így nem tudom hol kötünk ki végül :). Vagy egy nagy lesz, vagy két kisebb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűűű de jó, akkor drukkolok, hogy összejöjjön valamelyik nagy, mindkettő eszméletlenül jól hangzik! :)

      Törlés