2016-08-04

Félévzáró könyves TAG 2016 (Mid-Year Book Freak Out Tag)

Szóval kétezer-tizenhat nem az olvasás éve nálam. Kicsit belassultam könyves téren, és szerintem amíg be nem köszönt a valódi hideg rossz idő, ez nem nagyon fog megváltozni. Az elmúlt fél évben 26 könyvet olvastam el, ez rendesen alulmúlja az utóbbi évek számait, de nem baj ez, emiatt egy kicsit sincs lelkiismeret-furdalásom, hiszen szuper könyvekkel hozott össze a sors idén is. Ezt a taget tavaly is kitöltöttem (pontosan ezen a napon:)), most meg PuPi szólított fel egy újabb körre. Szűkszavú leszek! :)





1. A legjobb 2016-os olvasmányod.
A Tizenegyes állomás volt a legjobb regény, ezen kívül pedig olvastam egy állati jó non-fictiont: a Big Magicet.

2. A legjobb folytatás, amit 2016-ban olvastál.
Nem sok folytatást olvastam, de közülük A szakadék tetszett a legjobban.  



3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.
Jézus, melyiket írjam ide? A saját polcomról a Torzók nagyon piszkál például. 

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.
Bevallom, mostanság nem nagyon nézem a közelgő megjelenéseket, egyszerűen túl sok könyvem van. :D

5. Legnagyobb csalódás.
Sokkal többet vártam a Lovestartól, illetve így visszagondolva, bármennyire is gyönyörű, tartalmilag az S. is kevés volt végül. A Campari reggelire sem tetszett egyáltalán.

6. Legnagyobb meglepetés.
A Halálhegy, egyrészt meglepetés volt, hogy megjelent egy ilyen könyv, másrészt rettenetesen rápörögtem olvasás közben, úgyhogy éljenéljen, imádom a jóféle non-fictionöket. 



7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új).
Emily St. John Mandeltől és Marente de Moortól is szívesen olvasnék még bármit.

8. Legújabb könyves szerelem.
Az Arkangyal éjjel az. Csodás könyv, és ráadásul pont jókor olvastam.

9. Legújabb kedvenc karakter.
Viszonylag ritkán kerülnek hozzám közel a karakterek úgy, hogy sokáig emlékezzek rájuk, de mondjuk a Fedőneve Verity-s lányok elég kemények voltak.

10. Egy könyv, amin sírtál.
Ez továbbra se megy nekem. 

11. Egy könyv, ami boldoggá tett.
Engem minden könyv boldoggá tesz, ami tetszik. :D A Big Magic elég jó hatással volt rám, az biztos.


12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál.
Idén eddig egyetlenegy filmet láttam, de az se adaptáció volt. 

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.
Szerintem ez is a Big Magic, bocsi. :)

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).
Azért mégiscsak az S. a legszebb.  



15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?
A Napkeringőt, a Torzókat, a Kolibrit, a Venice-t.


16. Kiket jelölsz?
Bárkit, vigyétek, ha van kedvetek számot vetni az elmúlt 7 hónappal!

8 megjegyzés:

  1. A Halálhegy volt az egyik kedvenc könyves posztod idén nekem. :) Az "S" tényleg azért méltán érdemli a legszebb könyv címet, bármilyen legyen is a tartalom. :) Idén vetted? Én még tavaly az enyémet - persze olvasni, áhh, még nem. :D
    A Kolibri olvasásod várom! :)
    Köszi, hogy kitöltötted! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy szeretted. :)
      Na basszus, az S-t tavaly vettem. :D Ok, ennyire vagyok topon mostanában. :D Viszont idén olvastam, szóval gondolom ezért kavarodtam meg.

      Törlés
    2. Gyanús volt ez nekem. :D Sebaj, az élmény az idei. ;)))

      Törlés
  2. A Tizenegyes állomást most szeretném elkezdeni, már alig várom, főleg, hogy neked kedvenc lett, így biztos nem lehet rossz.
    Vittem a taget és holnapra ütemeztem is, köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá-hajrá, remélem, szeretni fogod (PuPilla pl. utálta, szóval ilyen is van). :)
      Okés, nézem is! :)

      Törlés
  3. Úgy örülök, hogy a Tizenegyes állomás neked is ennyire bejött. :)
    Szerintem ezt holnap én is kitöltöm, emlékeim szerint tavaly is megcsináltam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez még George R. R. Martinnak is bejött! :D
      Jól van, nézem majd. :)

      Törlés