"Számunkra, akik azt hisszük, hogy a világ kizárólag azért forog, mert a tetején van egy fogantyú, amit mi személyesen forgatunk, az elengedés rémisztő vállalkozásnak tűnik. Meg vagyunk győződve arról, hogy ha csak egy pillanatra is elengedjük ezt a fogantyút, akkor… nos, akkor vége lenne a világnak. De próbáld meg elengedni, Süti – szól az üzenet. Ülj csendesen egy darabig, és szabj határt a folyamatos részvételednek. Figyeld, mi történik. A madarak nem fognak röptükben szörnyet halni, a fák nem fognak elkorhadni és elpusztulni, a folyók vize nem válik vörössé a vértől. Az élet megy tovább."
sokáig távol tartottam magam ettől a könyvtől, mivel arra gondoltam, hogy a címben szereplő "pray" szócska miatt úgysem nyerheti el a tetszésemet igazán, mondjuk ebben volt is valami - valóban a középső fejezet kötött le legkevésbé, na de erről majd később. az olasz és az indonéz rész viszont kárpótolt engem ezért.
az önéletrajzi ihletésű regény egy harminc körüli nő útkeresését meséli el, az után, hogy elhagyta a férjét, majd a következő kapcsolata is hamar zátonyra futott. Elizabeth úgy dönt, hogy ki kell szakadnia jelenlegi környezetéből (New York), és elhatározza, hogy a következő egy évben elutazik Olaszországba, Indiába és Balira.
Rómában az élvezeteknek hódol, vagyis pontosabban az ételek élvezetének. a filmből megnéztem csak az olasz részt, és hát olyan gusztusos spaghettik kerülnek az asztalára, na meg az a nápolyi pizza, ahogy nyúlik rajta a mozzarella, gyönyörű. mellesleg újra kedvet kaptam az olasz tanuláshoz. egyedül azért haragudtam Lizre, amiért annyira ellenségesen ír Velencéről (ha valaki nem tudná, az a város a szívem csücske, életem szerelme, stb.)
Indiában aztán ellátogat egy asramba (mondjuk hogy egy meditációs központba), ez a legküzdelmesebb időszaka az egy év során. mert akármennyire is hülyén hangzik, meditálni, ellazulni, befelé fordulni egyáltalán nem egyszerű. (és ezt most minden irónia nélkül mondom, nekem már egy szimpla jógaórán is hatalmas kihívás, hogy ne pörögjön az agyam közben mindenfélén). ez a rész nagyon távol állt tőlem, voltak oldalak, amelyeket átlapoztam, mert egyáltalán nem tudtam azonosulni a leírtakkal.
az indonéz fejezet viszont újra meghozta a kedvem a könyvhöz, itt azért történik ez-az, van cselekmény, és Liz ekkor találkozik Felipével is, akit nem más, mint Javier Bardem alakít az állítólag nem túl színvonalas filmadaptációban.
az Eat, pray, love-ot nem tartom egy hatalmas irodalmi értékű könyvnek, ennek ellenére nem akarok belekötni. nekem jól jött akkor éppen, szerintem ez az a fajta könyv, ami jólesik az embernek. persze rohadt irigy vagyok, jó lenne, ha - mikor épp én is lefelé zúgok a lejtőn - én is itt tudnék hagyni mindent, aztán menni a nagyvilágba semmittenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése