2013-11-01

Októberi kedvencek

Alapvetően még mindig könyvesblogot vezetek, úgyhogy kezdjük az olvasnivalókkal.
Azon belül is a Kindle-lel! Hirtelen szántam rá magam a beszerzésére, jött pont egy jó lehetőség, és az Amazonról megrendeltem 49 euróért. (Nem tudom, ők most épp hányas verziót árulják, így fogalmam sincs, hogy 4-es vagy 5-ös van-e most a birtokomban.) Hogy tudjam cipelni magammal, rögtön rendeltem hozzá egy tokot is az ebay-ről, egy Üvöltő szelekeset. Egy héten belül már fel is öltöztethettem a kindlimet, és elneveztem Heathcliffnek. Szükségem lesz viszont egy kis időre, amíg átprogramozom az agyam, és felfogom, hogy az is olvasás, ha ezen teszem.


A legjobb könyv egyértelműen a Hová tűntél, Bernadette? volt, viszont erről nem szaporítanám a szót, találtok róla egy bejegyzést a blogon, ahol áradoztam egy keveset a regényről.

Rövid kitérő a gasztronómia világába: augusztusban megtanultam vietnami tavaszi tekercset készíteni. Legalábbis én azt gondolom. Egy vietnami/amerikai csaj blogjáról lestem el a receptet, és majdnem úgy készítettem el, mint ő, csak egy-két dolgot hagytam ki vagy tettem hozzá. A helyzet az, hogy amikor először készítettem a mogyorószószt, amibe a tekercseket mártogatni kell, csak fintorogtam, és azon gondolkoztam, hogy honnan rendeljünk vacsorát, mert hogy ezt senki nem fogja megenni. Adtam hozzá az újabb és újabb összetevőket, és egyre undorítóbb és büdösebb lett, majd a végén, miután hozzákevertem a mogyoróvajat, megkóstoltam, és majdnem elájultam a gyönyörűségtől. Ebben a hónapban újra elkészítettem ezt a finomságot, igazi kedvenc lett, és egy picit még motivál is a sikerem, hogy több új recepttel kísérletezzek.


Térjünk rá a mostanság kedvenc témámra, a szépségápolásra. Főként a sminkcuccok iránt érdeklődöm, de sok minden elfogyott mostanában, úgyhogy vadásznom kellett új termékeket. Az októberi kedvenceim között mindenképpen megemlíteném a Catrice Made to Stay krémes szemhéjfestékét, nem tudom, kivonják-e a forgalomból, elég erősen akciós volt. A Catrice Mono szemhéjpúdereit is nagyon megszerettem, egyelőre három darabot szereztem be belőlük, szintén az akciós dobozból, egyik gyönyörűbb, mint a másik. Úgy tűnik, az október nálam a Catrice-ről szólt, ugyanis a hó végén még egy Pure Shine Colour Lip Balmot is beszereztem, szerelmem iránta határtalan, amúgy is teljesen elvarázsolnak ezek a postairón formájú rúzsok, holnap már egy Bourjois verzió boldog tulajdonosa is leszek.


Annyira rákattantam mostanában a beauty blogokra, hogy kedvem támadt nekem is hozzájuk hasonló posztokat írni, még szerencse, hogy ezt már korábban megengedtem magamnak. Magyart és külföldit egyaránt nézegetek, a kedvenceim viszont azok, akinek youtube-csatornájuk is van. A tökéletes videoblogger szerintem essie button, valami tüneményes az a lány. Gőzöm nincs, honnan van annyi pénze, hogy egy átlagos drugstore-haul során 5 féle szempillaspirált vegyen (meg kérdéses lehetne a miért is, de azt gondolom, nem baj, ha egy beauty blogger minél több cuccot tesztel). Néha csak elindítom a videóit, és hagyom, hogy felvidítson. A cuki, vállig érő haját nézve meg komolyan fontolgatni kezdtem, hogy meg kéne szabadulnom nekem is a hosszú tincseimtől. Nem kellett pár nap, és már a fodrásznál ültem izgatottan, és a hátam mögött a földön egyre gyűlt a hajkupac. Pápá, hátközépig érő tincsek!


A héten megejtettünk egy kis minivakációt is, Bécsben. Nagyon szeretem azt a várost, kevés hátránya közül az egyik, hogy németül (?) beszélnek, bár addig eljutottam a két nap során, hogy "Auf Wiedersehen!" meg "ich möchte zahlen", mire nem jó 10 év nyelvtanulás, ugye. Programjaink közül kiemelném a schönbrunni állatkertet, ahol van panda, koala, fóka, pingvin, elefánt, orángután, orrszarvú. Győrben ezek az állatok hiánycikkek legnagyobb szomorúságunkra. Az állatkert szép nagy, a kerítésen kívül kedves mókusokkal is össze lehet futni. Nem tudom, mi lehet itt nyáron, az októberi 15 fokban is elég sokan voltak, illetve néhány idióta gyereket (és valószínűleg még idiótább szüleit) nagyon szívesen láttam volna viszont a nagymacskák etetésekor az állatok közvetlen közelében.


Tudom, hogy a pandás kép nem a legjobb, de nagyon messze volt egy vastag üvegfal mögött, többnyire háttal, szóval az is csoda, hogy ez a fotó elkészült.
Amit még imádok Bécsben (a Mariahilferstrassén kívül) az a Naschmarkt. Annyi finomság, óóó! Ettünk egy hatalmas reggelit első nap, kaptam egy böszme adag gofrit, egy gyönyörű kávét és frissen préselt répa+narancs+almalevet. Nyamm nyamm. Másnap is ellátogattunk oda, járkálás közben megettem egy doboz isteni olajbogyót, és a baklavákkal is erősen szemeztem, de végül inkább továbbsétáltunk és vettünk egy csokiboltban egy halom Mozartkugelt. 


Mivel kezd kicsit átcsapni a poszt élménybeszámolóba, inkább itt befejezem, majd még a szerzeményeimről és a kimaradt jelenetekről talán írok később, főleg az előbbiről. Komolyan örülök, hogy nincs Győrben se Lush, se The Body Shop. 

13 megjegyzés:

  1. De marha jó az a tok Heathcliffen :)

    VálaszTörlés
  2. Ja és... az utolsó mondaton jót röhögtem :) Nekem egy bécsi kirándulás alfája és omegája volt anno a Body Shop, állati lelkes voltam, hogy nyílik Pesten is, aztán amikor megláttam az árait, majd' elájultam (persze kint sem olcsó, csak valahogy más, ha az ember bécsi kiruccanáson van... máshogy érzékeljük az árakat :)
    És óóóóó, panda :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kindli nevében is :D
      A Body Shoppal ugyanígy vagyok! Régebben mindig ha külföldön voltam, vettem valami BS-cuccot, viszont amióta itthon is van bolt (bár nekem csak a webshop játszik), nem érdekel annyira, és valóban úgy érzem, hogy rettentő drága. Fontban és euróban nem tűnik annyira annak :)
      Van kispanda is, de azt csak videón láttuk.

      Törlés
    2. Csatlakozom mint Body Shop fan. :) de tényleg borzasztó árak vannak... Egyszer vásároltam ott, amikor volt hozzá valami 20%os kuponom, egy testápolót és egy tusfürdőt vettem, valami isteniek, mondjuk ha belegondolok, egy sima avonos nyomába sem ér, szinte elolvad a testápoló és olyan mint egy finom joghurt... szóval valahol megéri az árát, csak hát...
      Most karácsonyra kérek a Zembertől megint valami body shoposat :))

      Törlés
    3. Nagyon húzós...:( Majd ha egyszer hétszámjegyűt (vagy egy picit kevesebbet) keresek havonta, akkor berendezem a fürdőmet TBS cuccokkal, meg Lush-sal.
      Ezek a testvajak annyira jók... Most egy olívásra fáj a fogam.
      Kérj is, legalább nem lesz nehéz kitalálnia, hogy mit kapj.:)

      Törlés
  3. De jó poszt lett - Heathcliff nagyon szép, és olvass sokat rajta is! :)
    Beauty bejegyzések is jöhetnek és jajj épp most fontolgatom én is, hogy a hosszú loboncomtól megszabadulok, Essie haja most egy újabb lökés :D
    Bécs ♥ :) Az a goffris tál istenien néz ki, de erre már csorgattam a nyálam instagramon is :D Külön beszámolót Bécsről! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és H. is köszöni :D
      Te is nézed a csajszi videóit? Ha nem, ajánlom nagyon-nagyon, én teljesen odavagyok érte! :)
      Jön majd a beszámoló is hamarosan;)

      Törlés
  4. Ezt élvezet volt olvasni - nem is tudom, hogy mire reagáljak. Az Üvöltő szelek tokért még mindig oda meg vissza vagyok! :) Ilyen tekercset még enni sem próbáltam, nemhogy magam készítsem el, szóval le a kalappal előtted :) Miattad most már én is jobban megnézem az akciós kosarat az illatszerboltban :) És amit Bécsről mutattál, írtál azt még szívesen olvasnám én is tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kommentedet is élvezet olvasni, köszönöm:)
      Nem olyan vészes a tekercs, csak sok fura hozzávaló kell hozzá, meg picit pepecselős, de sztem pl. a palacsinta is az:)
      Oks, most már meggyőztetek, lesz Bécses poszt!

      Törlés
  5. Nagyon bejövős a kindli tokja. Nem is tudtam, hogy van ilyen.
    Megnéztem egy videót, és rájöttem, hogy a Primarkban én is vásároltam már, van onnan pizsim, meg zoknim, meg macis papucsom. Nagyon jó dolgok vannak ott és egész megfizethető áron. Szerettem benne nézelődni.
    A bécsi állatkert szerintem is hatalmas, és ebből kifolyólag az volt a legnagyobb bajom, hogy az állatok inkább középen voltak, mint a kerítésnél, és alig lehetett őket látni. A pandák ilyen hátmutogatósok. :)
    Jöhetnek az élménybeszámolók, tök szívesen olvasnám én is őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van, és még többféle könyves is, Óz, Alice, 1984, Frankenstein...
      A Primarkban nagyon jó pizsik vannak :) A tömeg mondjuk elég katasztrófa, felpróbálós ruhát nem nagyon vettem ott..
      Igen, az állatok tényleg mindig olyan messze voltak, ezt mi is sajnáltuk eléggé... Nem tom, Bp-n hogy van, de Győrben sokmindent meg lehet simizni, pl a zsiráfot, tapírt, miegymást. Itt csak a kecskéket lehetett:)

      Törlés
  6. Nagyon jó poszt lett, Heathcliff nevéért és "ruhájáért" pedig különösen odavagyok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Ó, a ruháért én is. Remélem sokáig bírja majd:)

      Törlés