2013-12-01

Novemberi kedvencek

Úgy érzem, hogy ez a november egy reménytelenül hosszú hónap volt. A szeptember meg az október olyan gyorsan eltelik, pedig nagyon szeretem őket, de ez a november, ez már annyira tél és hideg, és fel kell venni a sapkát meg a télikabátot, ami kábé két alkalomig még érdekes is, de aztán jöhetne a karácsony, utána a szülinapom és aztán mondjuk az április. Jó, gondolom ezzel a felállással többen elégedettek lennénk, szóval a sablonos mondatoknak vége, jöjjenek a novemberi kedvenceim!

Igazán szuper könyveket fogtam ki ebben a hónapban, úgyhogy hármat mindenképpen kiemelnék ezek közül. Az egyik Carol McClearytől A gyilkosság illúziója, ami a Nellie Bly-sorozat második része, és ha lehetséges, még jobban tetszett, mint az első rész, nyilván ebben a világ körüli út meg az ezzel együtt járó kulturális gyorstalpaló is komoly szerepet játszott. Hasonló a hozzáállásom a Megtorláshoz, Alma Katsu Halhatatlan-trilógiájának második részéhez, az ömlengésemet itt találjátok, egyébként még mindig úgy érzem, hogy méltatlanul kevesen olvassák ezt a sorozatot, vagy csak olyan emberek vesznek körül, akik nem. Jöjjön még egy kis szépirodalom-szerű olvasmány is (ha szerintetek nem az, akkor bocs, de szerintem komolyabb ez a könyv annál, mint aminek látszik), ez a Jiddis rendőrök szövetsége Michael Chabontól. Elképzelhető, hogy születni fog egy bejegyzés a könyvről, elöljáróban annyit, hogy egyrészt szerintem még sosem olvastam alternatív történelem címkéjű regényt, másrészt pedig Chabon stílusa teljesen megvett magának, szívesen olvasnék még tőle, ahogy elnézem, a magyar kiadóknak lenne miből válogatni.


Mivel múlt hónapban volt kaja szekció, ezért most is szerettem volna beválogatni ide egy-két finomságot, de én nem igazán remekeltem a konyhában a hónapban. Vagyis de, főztem egy pörköltet kölcsönfedővel. Nagyon profi pörkölt lett, annál már csak az volt jobb, amikor másnap megcsináltuk az egészet hortobágyi palacsintának. A palacsintatésztám is tökéletesre sikerült, illetve a kis kuktám fantasztikus palacsintákat sütött belőle. Igazából ezt most le sem akartam írni, a lényeg, hogy receptet semmilyen formában nem hoztam, viszont anyukám főztje még mindig a legeslegjobb. A hónapban kétszer sütött Sacher tortát, és valami eszméletlenül csodálatos lett mindkét alkalommal, pedig tudtommal nem szeretem a Sacher tortát. Tegnap pedig nyuszit ettünk (ne nézzetek csúnyán, kérlek) meg diótortát, és egyik nagyszerűbb volt, mint a másik. 

Ha már kaja és olvasnivaló, tegnap megvettem a decemberi Good Foodot. Ez az egyetlen magazin, amit meg szoktam vásárolni, minden példányt megszereztem, imádom nézegetni, viszont eddig igen csekély mennyiségű recept került kivitelezésre általam. Most viszont jön a jézus hamarosan, és szeretnék előre gondolkodni önálló életem első karácsonyának menüjét illetően. A halat már elvetettem, mert így is csurig leszünk hallal a felmenőink jóvoltából. A Good Food magyar szerkesztősége nem sokat variált szerintem a külföldi magazin tartalmán, legalább is erre utal az, hogy erősen angolszász karácsonyi ételek sorakoznak a lapokon. Pulyka, töltelék, áfonyaszósz (mondjuk ez nekem eddig hálaadás, de mindegy), sonka, krumpli és különböző puddingok. Ponty egy szál se, de semmi baj, ez most pont jól jön nekem, már egy csomó mindent kitaláltam, csak be kell szerezni hozzá néhány kevésbé népszerű hozzávalót, ehhez pedig majd jól előre kell terveznem. Pulyka tuti nem lesz. Ha majd teljesen kikristályosodott a menü, akkor arról mindenképpen hozok egy kis elő-beszámolót nektek.


Ami a szépségápolást illeti, elég nehéz volt csupán néhányat kiválasztanom ebben a hónapban, mivel, öhmm... vettem ezt-azt, maradjunk ennyiben. A különböző márkákról hamarosan olvashattok bővebben is a blogon, addig pedig lássuk a novemberi top ötöt (ami lehetne simán top 15 is). 

A Lush nálam egy újkeletű szerelem, teljesen belebolondultam ebben a hónapban. Két arcradírom van tőlük, és mindkettőt imádom, de a Let the Good Times Roll-t jobban. Egyrészt megenném. Az illata csodálatos mézeskalácsos, élmény használni, kiválóan tisztít és radíroz, emellett hidratálja a bőrt, egyáltalán nem szárít, a végeredmény pedig tiszta, ragyogó arcbőr. A The Body Shoptól is megleptem magam ezzel-azzal, a legkedvencebb viszont egyértelműen ez a Cranberry Joy testvaj. Mivel csak 50 ml-es, ezért nagyon ritkán használom, hogy karácsonykor is mindenképp legyen még belőle, további sorokat itt olvashattok a téli TBS illatokról. Hosszú filózás után úgy döntöttem, ideje megismerkedni a Manna szappanokkal is, főleg, hogy az egyik barátnőm nagy-nagy lelkesedéssel beszélt a termékeikről. Az Egészséges tincsek szappan a tuti befutó az eddig próbált cuccaik közül, bár hajmosáshoz nem kizárólag ezt használom. Megéri a szappanozós macerát (nem habzik olyan rendkívüli módon), ugyanis valami hihetetlen módon megemeli a hajtöveimet, és így tovább szép marad a hajam. Le vagyok nyűgözve, komolyan. Még eben a hónapban beszámolok a többi mannámról is. 
Smink! Oké, ezen a téren nagyon visszafogtam magam. Annyira, hogy az is lehet, sőt biztos, hogy a Colorama lakkot még októberben vettem, viszont legszívesebben folyton ezt viselném. Imádom a fémes hatású lakkokat, egyrészt mert gyönyörűek, másrészt meg az a tapasztalatom, hogy mintha lassabban kopnának (meg szebben - értsd: észrevétlenebbül), mint a színes lakkok. A Rimmel Apocalips (folyékony) rúzs pedig egy Rossmannos akció eredménye, a gazillatot leszámítva szuper, elég tartós, és nagyszerű kombinációja a rúzsnak és a szájfénynek. 


Jól van, ennek már semmi köze a novemberhez, de varázsoltam egy adventi koszorút, méghozzá önálló életem első adventi koszorúját. Néha elgondolkozom azon, hogy egyébként miért pont a karácsonyt tartja a családunk, ennyi erővel Hanukázhatnánk is. Na majd egyszer. Most viszont lassan ideje meggyújtani az első gyertyát! 


8 megjegyzés:

  1. Ez a poszt úgy szuper, ahogy van. :)

    VálaszTörlés
  2. A GoodFooddal mindig szemezek, nagyon jó dolgok vannak benne, mondjuk kérdéses,mennyit valósítanékmeg, megérné-e megvenni :D de tényleg egy nagyon igényes, jó magazin.

    Let the Good Times Roll nekem is van, bibibiii :)
    Jaj és tök jó lett ez a koszorú, először azt hittem a gyertyákra, hogy körték vannak ott :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, meg nem éri, mert ahogy lapozod, egyre éhesebb leszel, és akkor még plusz kajára is kell költeni:D Ez a karácsonyi szám nagyon jól sikerült, szerintem ezt épp érdemes.

      Gondolom te is szereted a LtGTR-t :)
      Köszi! Ennyire vagyok kézügyes, meredekebb dolgokkal inkább nem próbálkozom.

      Törlés
  3. Jó kis post, öröm volt olvasni.:)

    VálaszTörlés
  4. De jó bejegyzés lett! Alma Katsut már régóta olvasnám, a manna szappant is kipróbálnám, ez a colorama lakk is tetszik :D Jaj mennyi minden, meg a kaják nyammm. A képeid is nagyon jól sikerültek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves szavakat:) Értelemszerűen mindet ajánlom, amit most itt leírtál, a mannát különösen:)

      Törlés