2014-04-28

A Könyvfesztivál jó ürügy

Arra, hogy négy győri csaj eltöltsön egy napot a fővárosban, finomakat egyen-igyon, bevásároljon The Body Shop meg Lush cuccokból és persze azért körbenézzen a Millenárison is, ha már épp arra jártak. Már télen megbeszéltük, hogy el fogunk látogatni a Könyvfesztiválra, mert még egyikünk sem vett részt rajta soha. 
Kelenföld után az első utunk az Allee-ba vezetett, mert hogy itt megtalálhatóak a fent említett üzletek, ettünk egy gyorsat a Cserpes Tejivóban, aztán próbáltunk magunkhoz térni a suppenkomából. Jött a várva várt kencenézegetés, hosszas gyötrődés után muszáj volt a TBS-ból valami őszibarackosat elhoznom, annyira mesés az az illat. Mintha Ctrl+C Ctrl+V-vel vágták volna ki a gyümölcsillatot, és esküszöm, még egy kis eső utáni fűszagot is érzek benne. A pumpás testápolóra esett a választásom, tudom, a testvaj a klasszik, de nekem az őrült gyorsan fogy, és amúgy is imádom a pumpás kiszerelést (lusta vagyok, azért). Emiatt hoztam el a teafaolajos habzó, szintén pumpás arclemosót, meg persze azért, mert második tinikoromat élem, katasztrófa, ami az arcommal történik mostanában. Utána a Lush-ban garázdálkodtunk, amíg egyikünk az eladót ostromolta, addig én igyekeztem kiválasztani a tökéletes samponkorongot, bár szerintem mindörökké a Jumping Juniper lesz a kedvencem, most valami mást szerettem volna kipróbálni. Az illata miatt a Karma Kombára esett a választásom, és még csak el sem csábultam, hogy bármi mást elhozzak, büszke vagyok magamra! 


Rájöttünk, hogy illene elnézni a Könyvfesztiválra is, mégiscsak amiatt utaztunk idáig. Nem voltak kevesen. Az a baj, hogy van egyfajta tömegfóbiám, ami a betöltött éveim számával egyenesen arányosan növekszik. A D épületben kezdtünk, ahol a számomra kevésbé érdekesnek tűnő kiadók voltak jelen (bár végül mindkét vásárlásomat ott bonyolítottam le), aztán átmentünk a B épületbe, ahol nagyjából semmi levegő nem volt, idegbeteg nézelődők cüccögtek, ha véletlenül hozzájuk kellett érnem, mert nem fértem el a hatalmas kiterjedésüktől. Tudom, léteznek emberek, sokan, akik az ilyen jelenségeket észre sem veszik, de én nem ilyen vagyok, szóval elég hamar besokalltam, és ahhoz se nagyon volt kedvünk, hogy nézelődjünk, amúgy sem nagyon lehetett odaférni a standokhoz, annyira meg azért nem akartam bevásárolni, hogy nekiálljak birkamódra tülekedni. A helyzeten javított, hogy találkoztunk kedves molyokkal, meg aztán inkább kimentünk limonádézni, és arról beszéltünk, hogy oké, tök jó, szép a környezet, vannak ismerősök meg egy csomó könyv, valahogy mégsem éri meg annyira az utazgatást számunkra. Engem mondjuk a dedikáló hírességek sem hoznak lázba, bár véletlenül láttam Patrick Nesst, majd lehet, hogy egyszer elolvasom tőle A daruasszonyt. 
Végül azzal a két könyvvel tértem haza, amit eredetileg is vásárolni terveztem, egyikük a Kakukkszó, Rowling álnéven írt krimije, a másik pedig egy régi vágyam, A dervisház, amit az Ad Astra standjánál szereztem be néhány könyvjelző társaságában. A győri különítmény többi tagja visszafogottabb volt, igaz, ebben az is közrejátszott, hogy Meseanyu rettentő higgadt vásárló, Panda meg hiába kereste Dan Wells párnapos regényét, sehol nem találta, de még csak a Fumax Kiadó standját sem, pedig mindent elkövetett. Zsuzsi meg legnagyobb meglepetésemre már a Lush-ban is tartotta magát, és ehhez hasonlóan a könyves beszerzésekkel sem esett túlzásba. Ellenben felfedezte, hogy van egy Sugar! a park területén, úgyhogy befáradtunk inkább oda. 


A Sugar!-ben volt értelme fényképezgetni, meg persze hatalmas cukormennyiséget vittünk be a szervezetünkbe. Szereztem néhány macaront is (még sosem kóstoltam, kellemes csalódás, rosszabbra számítottam), amelyek a hazaút végére halálközeli állapotba kerültek, de azért így is nagyon finomak voltak. Főleg a szülinapi torta ízű. A helyszínen csokis-banános tortát eszegettem, jaj de finom volt. Még jó, hogy Győrben nincsen ilyen műintézmény. 


A cukorsokk után még levegőztünk kicsit a parkban, aztán szép lassan elindultunk haza. Iszonyú gyorsan elrepült ez a nap, még csak el sem fáradtam különösebben, itthon aztán porcukros bundáskenyérrel vártak, és bármilyen hihetetlen, de gond nélkül megettem azt is. 

9 megjegyzés:

  1. A samponkorongról még nem is hallottam. Az milyen?
    Rowling regénye engem is érdekel, bár még nem szereztem be. De ez csak idő kérdése. :)
    Ó, ezek a cukorkás képek nagyon jól néznek ki.
    Érdekes, hogy a bundáskenyeret megeszed porcukrosan, nekem túlságosan eltér a kettő egymástól.
    Egyébként a tömeget én is utálom...




    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyi, hogy nem folyékony, hanem szappan kinézetű,szilárd, de nagyon jól habzik, a vizes hajra kell dörzsölni, én nagyon szeretem, mert sokkal jobban tisztít szerintem, mint a többi sampon, és a szappanokkal ellentétben nem marad semmi trutyi a fejemen.
      Bárkinek mondom, a porcukros bundáskenyér gondolatától mindenki rosszul van:D

      Törlés
  2. A Kakukkszó jó választás volt :) Lehetséges, hogy én is ott voltam, amikor vetted? :D Az arcfelismerő képességem nem létezik, úgyhogy ha találkoztunk is akkor utólag is sziaaaa :) Én dedikáltattam Patrick Ness-szel és annyira de annyira jó fej volt, hogy egy kicsit bele is szerelmesedtem <3 Én most olvasom az új könyvét, és a többire is kíváncsi lettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, mert végül nem a Gabónál vettem (bocsánat..:)), mert hatalmas tömeg volt, és hiába nyújtogattam a nyakam, nem is láttam a könyvet, és kezdtem besokallni az emberektől, úgyhogy elhagytuk az épületet, gondoltam majd megrendelem online, de végül belefutottam egy másik standnál. De ha láttalak volna, szóltam volna, szerintem megismernélek :)
      A daruasszony engem is izgat, ha jól látom, te a másikat olvasod, majd figyelem a véleményedet róla:)

      Törlés
  3. Kérdezte is Zsuzsi tőlem, hogy itt tényleg van Sugar!, én meg szégyen szemre nem is tudtam. :) Nagyon jókat zsákmányoltál, a tömeg már engem is nagyon taszított szombaton, mi is öt óra körül nem bírtuk tovább, és inkább elmentünk mojitozni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Zsuzsi 50 méterről kiszagolja az édességet :D

      Törlés
    2. A Foursquare sem tudta, ha ez vigasztal :)
      Jól tettétek :)

      Törlés
  4. Szép zsákmány mind :) Mindkét könyvre kíváncsi vagyok én is, a Mammutban is láttam TBS-t gondoltami s rád, vajon itt garázdálkodtok-e :D Remélem legközelebb találkozunk (tudom már írtam :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, aranyos vagy :) azért mentünk az alléba, mert ott volt Lush is :) Meg Cserpes:)

      Törlés